Ashley szemszöge
Britt és én virág mintákat festettünk a bejárati ajtóval
szemben lévő falra. Az alapszín fehér volt és mi vörös rózsákat mázoltunk. Sőt,
szinte már egy egész bokrot pakoltunk fel a falra. Egyébként ez volt az úgy
mond információs/recepciós helység. Itt volt még egy ajtó, ami egy hatalmas
szobába vezetett. Egy kisebb színpad, asztalok és székek, kanapék, zongora, tv,
kajás asztalok és hűtő. Kábé olyan, mint egy klubhelység. Csak mi nem voltunk
egy klub, ha nem az önkéntesek és a büntetettek. Hurrá.
- Ash, megnéznéd, hol van már Alexis? Kéne a kék. – szólt
Britney. Furcsa volt ez a viselkedése. Majd nem háromnegyed évig egy szót sem
szóltunk egymáshoz, most hirtelen azt akarja, hogy a nyakába ugorjak, mert írt
egy vacak levelet és oda jött beszélgetni. Talán az nyitotta így fel a szemét,
hogy Juli visszajött?
- Megyek. – sóhajtottam és leraktam az ecsetemet. Mr. Horace
már megint meditált, de nekünk ez már nem volt szokatlan. Épp a recepciós
pulton ült törökülésben. Csoda, hogy nem lebegett.
- Ashely. – szólított meg mély és sejtelmes hangon. Még a
szőr is felállt a hátamon. Hogy a fenébe csinálja azt, hogy csukva van a szeme,
még is látja az embereket?
- Igen? – kérdeztem vissza bizonytalanul.
- Soha ne próbáld ki a meditálást. Ha csak olyan emberektől
meg nem tanulod, mint tőlem. A mesterektől. Mert a végén, még lemennél alfába
és soha többé nem jönnél vissza. A lelked meghalna. Ezt jól jegyezd meg, ifjú
tanítványom. – mormolta, mintha betanult szöveg lett volna.
- Oh. Okééé. – nyögtem ki és inkább úgy döntöttem, hogy
megkeresem a Duli-fuli Alexist.
Amikor kiléptem az ajtón, nem várt meglepetés fogadott.
Először is egy alak ücsörgött a földön, Alexis. Egy másik alak, meg a farát
porolgatta a sártól. És mind ketten kékek voltak. Az idegen az ajtónyikorgásra
felém fordult és szembe találtam magam egy nagy barna szempárral. Azonnal
lefagytam. A lábam legyökerezett. Liam csak türelmesen mosolyogva nézett rám.
- Szia, Ashley. – köszönt kedvesen. Nos, ha a (volt)
barátnőd bátyja egy bandának a tagja, akkor a mindegyik bandataggal, viszonylag
jó kapcsolatot ápolsz. De itt nem kell gondolni semmi hülyeségre. Nem tagadom
az érzéseimet. Volt, amikor átmentem Julihoz és a 1D tagjai ott próbáltak a
garázsban. Nem egyszer volt már olyan, hogy én és Juli hallottuk elsőnek az
egyik dalukat. Szóval nem tagadom, hogy amikor láttam Őt, megkedveltem és
tetszett egy kicsit. De annyira nem akartam vele foglalkozni. Hiszen rajtam
kívül hány millió lány van még, akik ugyanúgy oda vannak ezért a szempárért. A
másik meg, hogy barátnője van.
- Szia. – próbáltam mosolyogni, de azért ledöbbentem. Az
újságokban, tv-ben nem jön annyira vissza a valódi kedvessége és figyelmessége.
A másfél év alatt már teljesen elfelejtettem.
Hirtelen kicsapódott az ajtó. Brit jött ki rajta.
- Hol van már az a… - a mondatot nem tudta befejezni, hisz
meglátta Harryt Liam mögött. Épp akkor jött felénk a nem messze parkoló
autótól.
- Jézusom. – sikított és a srác nyakába ugrott, szó szerint.
- Itt meg mi… Liam! – jött ki Doug is. Nagyon megörült
Liamnek, ezért össze-vissza kócolgatta a haját és bokszolást imitáltak.
Férfiak. De a legviccesebb az volt, amikor Dougie ölelgette őt. Végül a furcsa
jelenethez csatlakoztak még páran. Alit vonzotta kíváncsiság, aki sikító,
nevető és síró görcsöt kapott. Mr. Horace kijött a sikongatásra. Csak pislogva
nézte a jelenetet. Juliett meg csak úgy lett. Az meg elkezdett röhögni. Én még
mindig a Liam-Dougie párost bámultam.
- Hé! Segítenél? – rángatta valaki a farmeromat. Lenéztem és
Alexis még mindig ott ült a földön, kékelve.
- Persze. – nevettem és felhúztam.
- Oh. Még több önkéntes? – ragadta meg az alkalmat Mr.
Horace.
- Nem, nem. – szólt gyorsan Niall, aki épp akkor ért oda és
egy egész nagy pizzát evett.
- Csak búcsúzni jöttem és a srácok elkísértek. – mondta
gyorsan Louis és félrerángatta a húgát.
- Mi van? – kérdezte unottan.
- Elmegyünk. – sóhajtott Lou.
- Hova? Csak nem megint turnéra?
- Nem. Los Angelesbe. – vonta meg a vállát. Kissé
csalódottan néztem a társaságot. Alexis mit sem törődve a családi drámával, a
festékkel együtt elvonult az épületbe. Most biztos duzzog – gondoltam.
- De hát most jöttünk haza. – hisztizett Juli.
- Tudom, de felkérést kaptunk egy amerikai tv sorozatban. –
hadarta gondterhelten Louis.
- Melyikbe? – szaladt ki Britt száján, aki végre elengedte
szegény Harryt.
- A Glee-ben. – jelentette ki nagy boldogan (és teli
szájjal), Niall.
- Ez fantasztikus. – próbáltam elvegyülni köztük. Mind az
öten bólogattak, csak Juli nem.
- És meddig?
- Talán kettő vagy három hétig…
- De az sok! Kinek fogok az agyára menni?
- Én ismerek huszonhárom embert. – feleltem gúnyosan. Juli
egy sötét pillantást vetett rám, de a fiúk csak nevettek.
- Ma este indul a gép. Vigyázz magadra prücsök. – búcsúzott
kissé elérzékenyülten Louis. Magához ölelte a húgát, aztán a többiek is. Zayn
és Niall oda integettek nekem.
- Szia, csaj. Régen láttalak. – viccelődött Harry és tönkre akarta
tenni a hajam az ő hülye zseléjével.
- Ne akard, hogy azt a bájvigyort letöröljem a képedről. –
toltam el a kezét a fejemtől. Mi általában ilyenek voltunk, mint az óvodások.
De végre leszállt rólam és a két srác után ment.
- Ashley. – hívott magához Louis. Liam épp Julival beszélt
(Mr. Horace beinvitálta Dougie-t és Britneyt az épületbe), szóval észrevétlenül
félre tudtunk osonni a ház sarkához.
- Mi van? – kérdeztem kissé türelmetlenül. Utáltam, ha
titkolóznak előttem.
- Arra szeretnélek megkérni, hogy kérlek vigyázz a húgomra,
addig, amíg én nem leszek itt. – kérlelt és bármennyire is komolyan mondta,
azért kiskutya szemeket vágott hozzám.
- Louis, Juli végzős. Nem kell neki bébicsősz. – hordtam le
és tüntetően elfordultam.
- Nem is így kértem, hogy vigyázz rá. Ha nem, mint barát. –
javította ki magát.
- Ha észrevetted volna nagyokos, őméltósága éppen másokkal barátkozik.
Kérd meg őket. – tártam szét a karom.
- De Ash! Én benned bízok. Még a saját életemet is rád
bíznám, hisz tudom hogy jobban vigyáznál rá, mint a sajátodéra. – unszolt
továbbra is.
- Jól van. Ott leszek mellette. – adtam meg magam. – De
csak, hogy tudd. Ezt nem Juli miatt csinálom, ha nem miattad. – tettem hozzá. Ő
csak hálásan nézett rám, majd megölelt. Annyira irigyeltem Julit. Itt volt neki
egy jó fej báty és ő csak mindig terrorizálta szegényt. Na jó, nem mindig. Csak
a legtöbb esetben.
- Jó volt újra látni, Ash. – jött oda hozzám Liam, amikor
éppen Louis már a húgát ölelgette.
- Téged is. – mosolyogtam, bénán…
- Hamarosan találkozunk. – zárta le a beszélgetésünket
zavartan.
- Oké. Szia. – mosolyogtam, majd még megvártam, míg ők is
beülnek az autóba és elindulnak. Juli pityeregve rontott be a házba.
- Ezt nem hiszem el! – hallottam a kiabálását. Én is utána
mentem.
- Na, elmentek a bájgúnárok? – fintorgott Alexis. Szeretem a
vicces és megrázó beszólásait, de Juli jelenlétében nem kellett volna a tesója
bandáját kritizálnia.
- Fogd be! – rivallt rá Juliett. Alexis megütközve nézett
rá.
- Már megbocsáss, mit mondtál? – ebből még bunyó lesz…
- Csak, hogy fogjad be a szád!
- Mi van kislány, fáj az igazság. – Alexis fenyegetően
felállt az egyik puffról, amin ült. Az arcok pár centiméterrel volt egymástól.
Mr. Horace csak békésen meditált most már egy matracon. Szóval ha senki nem
szól közbe, akkor nekem kell.
- Na, itt a vége! Most Alexis te menj abba a sarokba, Juli
te meg abba. – mutattam két ellenkező sarokra. Felnevettek. Kiröhögtek.
Valamivel le kellett állítanom őket és csak a sarokba állítás jutott eszembe.
- Egy, kettő! – csettintettem az ujjammal. A komoly
arckifejezésem látván mind ketten lehajtott fejjel beállt a sarkába.
- És most gondolkodjatok el tetteiteken. – fokoztam a
„drámai” hatást. Erre megint elkezdtek röhögni, de legalább csöndbe maradtak.
- Ez szép volt. – tapsolt Mr. Horace. – Mára ennyi elég is
lesz. Alexis, neked úgyis haza kéne menned, hiszen nem csak aurád kék, hanem
még a bőröd és a ruhád is.
- Rendben. – bólogatott. Én felkaptam a kabátom és a táskám
és Alexis nyomában ki mentem a nyárias londoni esőbe.
- Ez kész. Én ide többet nem jövök. – fintorgott Alexis és a
táskáját a feje fölé emelte. Én lazán előkaptam az esernyőm és kettőnk fölé
tartottam.
- Hogy lehet, hogy te mindenre fel vagy készülve? –
pislogott rám. Én csak megvontam a vállam. Hallgattunk, hisz annyira szakadt az
eső, hogy csak a cseppeket lehetett hallani, ahogy neki verődnek az esernyőnek.
- Milyen volt látni a mókust? – kérdezte a csönd után
Alexis. Igen, a mókus Liam. Állandóan így becézi. Legalább is nekem mindig így
hozza szóba. És ráadásul ahhoz az idióta mókushoz hasonlítja a Jégkorszakból.
- Semmilyen. – hazudtam és közben paprika pirosra váltott az
arcom. Legalábbis éreztem a melegséget a bőrömön.
- Előbb kell ahhoz felkelned, hogy átvágj. – nevetett könnyedén.
Ez a hülye gondolatolvasás…
- Jól van! Rossz érzés volt. Egy, mert látom. Kettő, mert…
kicsit hiányzott. Persze ebből ő semmit nem tud…
- Miért nem mondod el neki? – szemrehányóan néztem rá.
- Most komolyan? Egy gyönyörű modell alkatú, táncos barátnője
van. A nyomába sem érek! A másik meg, hogy a sajtó meg a lesifotósok mindenhol
ott vannak… és különben is most elmentek LA-be. – dühöngtem.
- Figyelj, tudod, hogy nem bírom a képét. Szóval én inkább
azt mondom, hagyd a fenébe!
- De… - még mielőtt bármit is mondhattam volna, egy Ammm… -ra lettem figyelmes. Mr. Horace
jött mögöttünk biciklivel. És elég furcsa pózban. Törökülésben ült a biciklin a
kezét meditációs pózba helyezte és úgy ment a járgánnyal, hogy nem is
irányította. Csak a lábfejével. És csukott szemmel volt.
- Ammmm. Vigyááázatoook! Jövöööök. – kábé ilyesmi volt. És
persze ijesztő.
- Nos, szóval azt mondod, hogy hagyjam? – gondolkodtam el,
mikor a furcsa jelenség tovább száguldozott a dombon.
- Igen. – szólt határozottan Alexis. Még egy pár percig
csöndben baktattunk lefelé. Amikor éppen a felhőket nézegettem és valahol
máshol képzeltem magam, léptekre lettem figyelmes. Hátrafordultam. Juli jött
mögöttünk, vagyis inkább megpróbált utolérni minket.
- Várjatok! – zihálta.
- Mi az? – kérdeztük egyszerre Lexyvel, kicsit ingerülten.
Megvártuk, míg Juli beér a menetbe és így baktattunk tovább, a dombon lefelé.
- Sajnálom. – fordult felénk és bűnbánó arccal nézett ránk.
- Ugyan mit? – fintorgott Alexis.
- Azt, hogy nem mentem oda hozzátok és inkább a
Hármas-fogattal voltam elfoglalva.
- Bocsánatkérés elfogadva. – szóltam vidáman. Utáltam, ha
körülöttem ellenségeskedés zajlik.
- Hé! – Lexy kevésbé volt megbocsájtó. – Én nem hinném, hogy
ez ennyivel le lenne rendezve.
- Miért, mit akarsz? Mit csináljak? – tárta szét a karját
Juli.
- Alázd meg magad az egész suli előtt. – vágta rá Alexis
keményen. Döbbentségemben oldalba löktem, hogy ugye ezt nem gondolja komolyan.
Még ő sem ennyire gonosz…
- Oké. – még mielőtt bármit mondhattam volna, Juli beleegyezett.
- Nem kell ám. Lexy csak vicc…
- Nem vicceltem. Komolyan gondoltam. – vágott a szavamba.
- Rendben. Mondtam, hogy megteszem. De pontosan mit? –
érdeklődött Juli és az én agyvizem csak forrt továbbra is.
- Azt rád bízom. Talán te is örököltél kreativitást a
bátyuskádtól. Most megmutathatod. – nevetett keserűen Lexy.
☆☆☆
Másnap, tehát a tanév második napján, borús idő fogadott
minket. Lexyvel és a csajokkal a tornác alatt ültünk, ahova az eső nem zúgott
be. Mivel a folyosón tiszta káosz volt, inkább kiültünk a padokra.
- Kíváncsi vagyok, mit csinál majd Juli. – morfondírozott
Alexis. Fanny, Vicky és Britney furcsán néztek rá. Alison magában röhögött
valamin.
- Várjunk! Hol van Monica? – nézett körül Fanny. Valóban nem
volt sehol.
- Ott jön Mr. Horace. Ma is milyen szexi. – mutatott Alison a
médiatanárunkra. Az őszhaján most egy rózsaszín pánt volt és lila pólóban és
kék tréner gatyában volt. Saruban volt és egy női táskához illő nagy szatyorral
bandukolt a terme felé. Még mielőtt észrevette volna, hogy rajta vihogunk,
valaki hirtelen kicsapta a bejárati ajtót. Juliett száguldott ki rajta. Éppen
Mr. Horace felé tartott.
- Ott van Monica! – bökött az egyik bokor mögé Vicky, ami mögött
tényleg Moni lapult a telefonjával a kezében. Éppen a tanárt vette fel és,
ahogy Juli felé tart.
- Mr. Horace! – kiáltotta Juli. Mr. Horace megfordult és még
mielőtt látott volna valamit maga előtt, Juli a karjába ugrott és rácuppant a
szájára.
- Fúj! – kiáltottunk fel egy emberként. Több másodpercig Juli
Mr. Horace szájában matatott. Monica a bokor mögött röhögött és most már
tudjuk, hogy őket kamerázta.
- Na, de kérem! – Mr. Horace kiáltotta Julinak, mikor az
elengedte őt.
- Sajnálom. Csak elkapott a hév. – tisztán hallottuk, ahogy
Juliett magyarázkodik.
- Még is milyen hév?
Még egy pár percig veszekedtek, vagyis Mr. Horace kioktatta
őt, Juli pedig bűnbánóan nézett rá. Közben Monica oda szaladt hozzánk.
- Hah. Ezt nézzétek. Tudom, hogy láttátok, de én közelebb
voltam és az én szemszögemből még királyabb. – nevetett és oda tolta elénk a
telefonját.
- Én nem biztos, hogy még egyszer szeretném látni. –
fintorgott Alexis, de azért ő is izgatottan pislogott a kis képernyő felé. Itt
ebben tényleg egész jól lehetett látni Juli arcát és Mr. Horacet. Na, meg azt,
hogy mit csinálnak.
- És honnan tudtad, hogy ez fel kell venni? – kérdeztem tőle,
mikor abbahagytuk a röhögést és a videó nézést.
- Éppen a mosdóban voltam, amikor hallottam, hogy Juli
beszámol a tervéről Alisonnak. – vonta meg a vállát Monica.
- Akkor ezért nevettél itt magadban. – jött rá Fanny. Ali
bólintott.
- És miért nem szóltál nekünk? – pirított rá Alexis.
- Mert nem vagy képes hozni a formaegyes cikkeimet. Tudod
milyen nehéz kibírni Vettel nélkül? És nektek meg ott vannak azok az újságok,
amik naponta járnak, és ő benne van! – dühöngött Alison. Mi nevettünk rajtuk,
Alexis viszont csak a szemét forgatta. Bírom mikor ilyen ellenségesek
egymással. Tiszta vicces és persze néha már idegesítő is.
- Lexy, ezek után megbocsájtasz Julinek? – kíváncsiskodott
Britney.
- Naná! Ennél nagyobb büntetés nem is érheti. – nevetett
kárörvendően.
- Mire gondolsz? – kérdeztem. Hiszen végül is ez tényleg
büntetés, de Juli vállalkozott rá.
- Hááát… amíg nevetettek a videón, én addig felraktam a
YouTube-ra és elküldtem a linket a One Direction hivatalos oldalára. Azzal az
üzenettél: Nézzétek csak Miss. Tomlinson hugicát. Amíg a bátyja Amerikában
nyomul, addig hugicája a hippi médiatanárral smacizik. – nevetett gonoszan és
megmutatta az üzenetet, Monica telefonján.
- Na, ne! – nevettünk mi is és megtisztelve éreztük magunkat,
hogy egy ilyen ördögi lángelme társaságában üldögélhetünk itt.
- De, bizony. – bólogatott komolyan. Még pár másodpercig
röhögcséltünk, de utána már megszólalt az ijesztő csengő, szóval mennünk
kellett.
☆☆☆
Két nap telt el a cikis dolog után. Azóta felkerült a One
Direction hivatalos oldalára a dolog. Juliett-nek megmutattuk, hogy Lexy mit
tett ellene, de ő csak lazán hátradobta a hosszú, barna haját és ránk
mosolygott. Alison és Alexis még mindig rosszban voltak, de akárhányszor
megláttuk Mr. Horacet, együtt nevettek velünk. Az óta nem voltunk az ifjúsági
házban, de nagy a valószínűsége, hogy hamarosan megint ki kell kötnünk ott. Tom
tegnap este a lelkemre kötötte, hogy hétvégen vigyem el magammal a csajokat, én
meg beleegyeztem. Tudom milyen fontos ez Gi-nek és Tomnak is. Szóval igent
mondtam. De ennek kevésbé örült Alexis. Bár tudtam, hogy azért a szíve mélyén
örül, hisz ha Tom ott lesz a hétvégén, akkor Dougie is.
Ez a nap se volt semmi. Először is volt történelem és Mark
negyedóráig azon röhögött a Sztálin életrajznál, hogy Dzsugasvili, vagyis
Sztálin vezetéknevén. Mi meg azon röhögtünk, ahogy Mark vergődik a nevetéstől,
a hátsó padon. Pedig ezt már nyolcadikban megtanultuk, de mindegy. Aztán éneken
szolmizáltunk. Az ének már amúgy is egy katasztrófa David miatt.
- Én egy pitbull vagyok! – harsogta az utolsóelőtti padból.
És ráadásul Logan még rá is kontrázza. Mark meg papírt evett.
- Kecske! – röhögött rajta Logan.
- Eperke! Eperke! – vágott vissza Mark. Igen, valahogy
kitalálták, hogy Logan beceneve legyen Eperke.
- Eperke fél a sötétben. – visszhangzott Logan nyöszörgése,
mikor Evely behúzta a függönyt, hogy ne süssön a nap a szemébe. Az így is
értékes nap… ami Londonban kivételes, de mindegy.
- Szóval hova kerül a mi? – kérdezte Miss. Grupper, bár senki
sem figyelt rá. Ez volt az első énekóra és tiszta állatkert volt itt.
- Éhes vagyok! – nyöszörögte Anne.
- Eperke fél! – sipította Logan és közben Mark még mindig
papírt evett, Dave meg elkezdett ugatni. Én csak fogtam a fejem. Ez kész őrület
volt.
- A második vonalra! – kiabálta Rebecca. Utána pedig tovább
röhögött a három óvodáson.
- És mit csináljak a fá-val? – faggatott minket tovább Miss.
Grupper.
- Hát égesse el! – szólt közbe Kristen. Egy pár másodpercre
mindenki elhallgatott. Utána, mint egy hullám, ki tőrt az egész osztályból a
röhögés. Még Mc Grupper is nevetett. (Dave szokta így szólítani…)
- Jól van Kristen. Köszönjük az okos beszólást. – mosolygott
Miss. Grupper.
Később az utolsó óra előtt szokásosan kint ültünk az udvaron
és élveztük, a már említett, kivételes napsütést.
- Juli, kapásod van. – szólt Lexy Juli zsebére mutatva.
Valóban ott rezgett a mobilja. (És igen, Alexis már megbocsájtott neki és már
köztünk üldögél a szünetekben.)
- Haló! – tette a füléhez közel, bár nem kellett volna,
hiszen még mi is hallottuk, hogy a túl oldalt üvölt valaki.
- Muszáj kiabálnod? Kilyukad a dobhártyám! – kiabálta vissza
az illetőnek Juli.
- Jól van… jól van… értettem. – morogta, majd kinyomta a
telefont.
- Louis és a többiek hazajönnek Los Angelesből. – panaszolta,
miután észrevette kérdő tekintetünket.
- Ez az! A tripla B hazajön! – „örvendezett” Alexis. Én csak
fortyogva néztem rá. Ali mosolygott a többiek meg csak közömbös képet vágtak.
- Lemaradtam valamiről? – pislogott Juli.
- Hagyjuk. – legyintettem. – És pontosan mikor jönnek?
- Most autóznak a reptérről, szóval egy negyedóra. Szerintem
állruhában fognak várni az iskolakapuban. – vonta meg a vállát dacosan Juliett.
Végül a beszélgetésünknek a suli csengője vetett véget.
Az óra végén izgatottan mentünk ki a suli területéről. Juli
egészben remegett. Biztos félt a leszidástól.
- Nyugi. Lou tudtommal csak répát eszik. – vigyorgott cseppet
sem biztatóan Alexis.
- Az csak egy hülyeség. Valamilyen interjúban mondta ezt
Louis, aztán az óta a rajongók ezzel jönnek. Pedig eszik mást is. És nem is
eszik úgy igazán répát. – vonta meg a vállát. A kapuig a beszélgetés
abbamaradt.
Viszont az iskolán kívül, három testőr magaslott ki a sikító
tömegből.
- Tessék! Ezeknek is pont itt kell leszidniuk. – csóválta a
fejét Juli. Nagyjából átverekedtük magunkat a tömegen. Hirtelen egy kar húzott
ki a sokaságból és szembe találtam magam Zaynnel. A többiek is sorban mögöttem
jöttek így végül összetalálkoztunk a srácokkal.
- Louis! Hogy képzelted, hogy a nyugodt iskolai életemet
megzargatod?! – kiabálta Juliett a bátyjának.
- Te hogy képzeled, hogy egy középkorú pasassal smárolsz?! –
vágott vissza. A testőrök a tömeggel harcoltak és próbáltak mindenkit
elküldeni.
- A srácokkal sajnos most nem tudunk autógrammot osztogatni.
Sajnálom. – szólt Liam a sok embernek. Mindenki csalódottan elfordult és más
felé vette az irányt.
- Nem tud, vagy nem akar? – kérdezte cinikusan Lexy.
- Ezzel nem segítesz. – förmedt rá Liam. Bírom, ahogy egymást
tudják marni. Mint két házaspár. Csak ezt Lexy meg ne tudja… :)
- Gyertek! Menjünk oda a parkba. – mondta Niall és megcélzott
egy padot. Mi a többiekkel el akartunk osonni, de nem sikerült.
- Ash, Lexy. Ti is gyertek. – szólt utánunk Zayn. Sóhajtva,
de azért utánuk mentünk. Mi hárman, Alexis, Juli és én leültünk a padra. Velünk
szemben ott állt az öt fiú. Vagyis három, hiszen Lou és Liam fel-alá
járkálgattak, mi meg már elszédültünk tőlük.
- Ki vagyunk idegileg! – fakadtak ki mind az öten.
- Mi van? Nem megy a biznisz? – mosolygott gúnyosan Alexis. A
srácok egy lesújtó pillantást vetettek rá én meg bokán rúgtam.
- Nem, Alexis. Képzeld, minden rendben van. – vágta rá Liam.
- Akkor mi a bajotok? –faggatta őket Juli.
- Először is engem elrángattak! Nélkülem is vissza tudtak
volna jönni, de nem! Elrángattak Lea Michele-től! Értitek, Lea-tól! –
nyüszögött Niall.
- Igen, az elég vicces volt. Harry és Liam felkapta őt és úgy
vonszolták el szegény csajtól. – mesélte Zayn.
- És végig azt kiabálta: Lea, várj meg! Sietek vissza hozzád!
– folytatta Harry. Végre egy kicsit megenyhült a hangulat és elkezdtünk
mosolyogni.
- Jól van! Nem tehetek róla, hogy buknak rám a csajok. –
húzta ki magát Niall.
- Akkor Zayn is? – nevetett Lexy.
- Hé! Én nem vagyok csaj! – hüledezett az említett.
- Ember, többet foglalkozol a külsőddel, mint egy lány…
- Hát.. azért ott van Evely… - morfondíroztam halkan.
- Liam, szerinted is csajos vagyok? – fordult hozzá Zayn.
- Hát, haver. Több tükör van nálad, mint egy átlagos nőnél.
És minden kirakatban ellenőrzöd a hajad. Szóval…
- Már te is! – azt hittem Zayn mindjárt sírni kezd.
- Na, fiúk. Nyugi már. – szóltam közbe.
- Te! – bökött rám Liam.
- Én? – néztem körül bizonytalanul. – Ő volt. – mutattam
Alexisre.
- Hé! Kösz az együtt működést. – forgatta a szemét.
- Csalódtam benned. Ashley. Eléggé. Az volt a videó alatt,
hogy by: Ashley és Alexis. – csóválta a fejét Liam.
- És én? – nézett rá megjátszott boci szemekkel Lexy.
- Benned nem csalódtam. Te gonosz vagy. De Ashley nem. –
Lexynek kivörösödött a feje és azt hittem, hogy mindjárt neki ugrik.
- De akkor is! Juli… ez egyáltalán nem volt jó választás! Egy
hippivel?! Hol maradt az ízlésed? – okította ki Julit Zayn.
- És hogy jutott eszedbe ilyen hülyeséget csinálni? Nem
gondoltál arra, hogy megromlik a hírnevünk? Az összes pletyka lap erről beszél!
És a neten már körüzenetként terjed. – dühöngött Harry.
- Harold! Téged csak a hírnév érdekel! Gondolj a húgomra! –
rivallt rá Louis.
- Ne akard, hogy a húgodra gondoljak… - válaszolta kis gúnyos
mosollyal.
- Mi… de… végül is. Eléggé perverz vagy, úgy hogy ne merj a
húgomra gondolni! – döbbent rá Lou.
- Lea. Lea… - zengte a háttérben Niall.
- Meddig kell még néznem az unalmas képeteket? – kérdezte unottan
Lexy.
- Jól van. Jól van. – próbált lehiggadni Louis. – Juli, most
menj haza. Nekünk még van egy kis elintézni valónk a belvárosban. Otthon majd
folytatjuk.
- Rendben uram. – szólt szórakozottan Juliett.
- Ne hívj így! A bátyád vagyok! – kiáltott utánunk Louis. Mi
már a park kijárata felé tartottunk.
- Oké, uram! – szólt vissza.
- Ashley várj! – hallottam még egy hangot. Megfordultam a
tengelyem körül és szembe találtam magam egy barna szempárral.
- Sajnálom, hogy így kiakadtam rád. Azt hittem, hogy tényleg
te voltál. – motyogta zavartan.
- Igazából együtt raktuk fel Lexyvel, szóval benne voltam. –
vigyorogtam rá, már csak azért is, hogy húzzam az agyát.
- Igen?! Akkor felejtsd is el, hogy bocsánatot kértem! Na,
szia. – morogta és elment, mint egy sértődött kis gyerek. Férfiak…
☆☆☆
Lassan kullogtunk hazafelé és az elmúlt történéseket
elemeztük. Én mentem középen és rajtam keresztül szidta egymásnak Juli és Lexy,
Liamet. Nem értem, hogy miért nem bírják. De csak ők ketten… az osztályból egy
csomó lánynak bejön, meg minden. Sőt Britney sincs annyira oda érte. Szóval
pont a legjobb barátnőim nem bírják érdekes…
- Egyébként elmondjátok már végre, hogy mit jelent, az, hogy
tripla b? – kérdezte kíváncsian Juli. Lexyvel összenéztünk.
- Oké. – adtam meg magam.
- Tripla b egyenlő, Baby Boy Band! – kiáltotta izgatottan
Alexis.
- Baby? De miért? – pislogott érthetetlenül Juli.
- Hahó! A legidősebb is most lesz huszonegy éves! És a
legtöbb rajongó még kiskorú! Ugye ezt a kérdést te sem gondoltad komolyan? –
vágta rá Lexy és széles mosolyt küldött felém. Tudta, hogy ezzel tud a
legjobban kihozni a sodromból…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése