4.fejezet- Na de hol van Mr. Horace?
Itt az új fejezet! Nagyon köszi a türelmet, és a sok olvasót :) Ezért most egy jó hosszút kaptok, és légyszi pár sorocskával majd dobjatok meg minket-ne szó szerint!- Jó olvasást!
*Alexis*
Alexis szemszöge:
Az időjárás, mint mindig, most is ellenünk dolgozott. Mi békésen sétálgatunk, és cseverészünk, erre fogja magát és zutty. A nyakunba lódítja a fél vízkészletét. Mire találtunk egy normális helyet, név szerint a buszmegállót, addigra tetőtől talpig vizesek lettünk. Hurrá-,,örültem”
- Ezt nem hiszem el! – szitkozódott Juli is. Ashley meg egy helyben ugrált a dühében. Csak mi hárman voltunk a buszmegállóban. És az utca is ijesztő volt, ahogy elmosódott a szürke esőfüggönyben. Rajtunk kívül egy darab ember se volt. Egy darab se!!! Kezdtem úgy érezni magam, mint egy régi horrorfilmben. Mélázásomból Ashley tombolása rántott ki.
- Ilyen is csak velünk történhet meg. Valami szervizelés, vagy mit tudom én mi miatt csak fél óra múlva jön a busz! Fél óra múlva én már egy jégkocka leszek! – Toporzékolt tovább Ash. Nos igen, ha van rossz tulajdonsága, akkor az az, hogy egy pici gondocska nagyon el tudja rontani a kedvét. Na jó, ez éppen nem pici gondocska, de minek törjem magam a bosszankodáson, ha már egyszer nem változtathatom meg? Julival már nem bírtuk tovább, és kirobbant belőlünk a nevetés. Most komolyan elképzeltem, hogy amikor 1 óra múlva kisüt a Nap, akkor Ashley egy jégkockában van, és a limonádét áruló gyerekek úgy fogják kifaragni a tömbből, miközben beleteszik a pici kockákat a limonádékba. Valószínűleg Jul is valami ilyesmire gondolt.
- Nevessetek csak! Annyira vicces, hogy mivel nincs térerő, ezért még FÉL ÓRÁN ÁT ITT KELL ÁLLNUNK VIZES RUHÁBAN, VÁRAKOZVA ARRA NYOMORULT BUSZRA!!!!!!!IGAZÁN NEVETSÉGES, MONDHATOM!!!! – okított ki minket Ashley, miközben élénken csapkodott a karjával. Mire már annyira nevetni kezdtünk, hogy a könnyem is kicsordult. Na igen, aki nem érti, annak elmagyarázom, miért is. Valóban, a helyzet nem volt vicces, de az igen, ahogy Ash kiborult. És ez is csak azért, mert olyan ritkán látjuk így kiabálni, hogy az aranyos kis Ashez képest, ez emberi ésszel felfoghatatlan. Az eső még mindig zuhogott, az utca még mindig üres volt, és szürke. Mi még mindig nevettünk, Ashley pedig még mindig bosszankodott. Tehát el tudjátok képzelni, hogy meghűlt az ereimben a vér, amikor egy fekete, hétszemélyes, sötétített üvegű autó állt meg mellettünk. Szinte egy pillanat alatt lejátszódott bennem a jelenet. Kiszáll az autóból két benga állat, elkapnak minket, és mielőtt még megszólalnánk, betuszkolnak a kocsiba, elvisznek egy isten háta mögötti helyre, és ki tudja, mikor jöhetünk újra haza. A raktárépületből való szökés kizárt, mivel drótkerítéssel van körülvéve és…És ebben a pillanatban Louis dugta ki a fejét az anyós ülés felöli ablakon.
- Gyertek, szálljatok be! – kiáltotta, mire engedelmesen bepattantunk az autóba. A sors úgy hozta, hogy én ültem Loui mellett, és mielőtt még elindultunk volna, szorosan megöleltem.
- Juj, köszi, hogy nem egy maffiózó véreb vagy! Tudod, ha nem hangozna furcsán, és nem lenne durva, akkor most megpuszilgatnálak. – mondtam ki egy szuszra, mire Ash, és Jul úgy elkezdett röhögni, hogy már lilult a fejük. Most jöttem rá, hogy fogalmam sincs, hol laknak a srácok. Régebben egy családi házban laktak az iskola közelében-, mivel Julnak is megvan az a rossz tulajdonsága, ami Ashleynek, névszerint a késés- de azt eladták, amikor Los Angelesbe költöztek. Szóval fogalmam sincs hova megyünk. Bár régebben néha engem is elrángatott Jul és Ash a fiúk próbáira. Az még az az időszak volt, amikor még jóban voltam velük. Igen, meglepő módon régebben tökre bírtam őket. De most valahogy minden más. Még Jul is, akit tisztára bírtam. Megváltoztak. Nem nagyon, de éppen eléggé ahhoz, hogy észrevehető legyen. Tudom, miért volt olyan Jul. Azt hitte, már nem bízhat bennünk. Egyszerűen látom rajtuk, hogy ez az állandó idegeskedés teljesen kikészítette őket. Ez a tipikus ,,vajon mikor bukkan fel egy rajongó a közeli fáról, miközben zuhanyzom?”félelem volt. És Liam is más volt. Oké, őt tényleg nem bírom, de azért durva ez a komoly Liam. Egyszerűen nem ő és kész. Niall mondjuk tényleg nem változott semmit. Ugyan úgy eszik, alszik, viccelődik, és beszél, mint régen. Zayn, ha lehetséges, még hiúbb lett Loui viszont még mindig pelenkás csecsemőnek képzeli a húgát. Aki igazán aggasztott, az Harry volt. Teljesen kifordult önmagából. Ő mindig is egy maximalista volt, de ez már sok. Lehetséges, hogy a barátnője miatt van. Sahra Pikett miatt. A bátyámmal járt még egy osztályba a középiskolában. Úgy tudom, azért szakítottak, mert Sahra nem akarta ezt a nagy felhajtást, meg minden. Lehetséges, hogy Harry ezért változott meg? Na, majd Ashleyvel megbeszélem. Néztem az ablakon lefolydogáló esőcseppeket. Ahogy egymásba futnak, majd eltávolodnak, megindulnak egy úton, és lelassulnak. Hogy aztán eltűnjenek, folytatva útjukat a kocsi oldalán. A távolban egy hatalmas nagy ház körvonalai kezdtek kirajzolódni. Csak akkor jöttem rá, hogy ez Louis-ék háza, amikor leparkoltunk a bejárat elé. Visszaszámoltunk. 3…2…1…és tűzés a bejárati ajtóhoz, amit már Zayn előre kinyitott. De még így is olyan volt, mintha ruhástól ugrottunk volna egy medencébe. Az összes bandatag ott kuporgott a kanapén. Ugyanis a bejárati ajtó egy kellemes nappaliba nyílt. Egy hatalmas tv volt ott, meg egy megszámlálhatatlanul sokszemélyes bordó bőrkanapé. Egyszerű volt, de nagyszerű. Eben hasonlított a régi házra.
- Na, ezt a gonosz hárpiát miért nem hagytátok ott? - ,,Köszöntött” Liam. Hú, oké, ez tényleg mellbevágott. De már annyira jó voltam az érzelmeim elrejtésében, hogy szinte meg se kottyant.
- Tudtommal te nem voltál ott, így sajnos semmilyen gonosz hárpiát nem tudtunk elhozni. Amúgy meg képzeld, lehet, hogy nem fogod elhinni, de még meg is köszöntem Louisnak amiért felvett minket. – Gúnyolódtam tovább. Mire színpadiasan a szája elé kapott csodálkozásától.
- Nem mondod Loui?! Tényleg megköszönt valamit egy magunkfajtának?Ezt nem hiszem el! Nem vetted esetleg videóra? – Fordult barátjához a kis mókus. De ő éppen mással volt elfoglalva. Illetve éppen azzal, hogy kiokítsa Julit az esernyő használatáról. Komolyan sajnáltam már szegény lányt. Ha az én bátyám ilyen lett volna…áááá inkább el se képzelem mi lett volna.
- Apropó Louis, honnan tudtad, hogy merre vagyunk? – Kérdezte Ashley csak úgy mellékesen, miközben a haját törölgette a Harrytől kapott törölközővel. Az egész szobában csönd lett. Gondolom ez amolyan ,,inkább meg se tudd, mert kiakadsz” csönd volt.
- Hááát…- habozott Loui, mire Juli csípőre tett kézzel, kíváncsian meredt rá.
- Loui drága beültetett egy nyomkövetőt Juli telefonjába, onnan tudta meg. – Lépett ki a konyhából Niall, és találjátok ki, mi volt nála. Nem, nem. Most kivételesen nem egy hatalmas doboz pizza volt, hanem egy giganagy hamburger.
- Hogy mi? – Meredt rá bátyjára Jul, aki bűnbánóan, lehajtott fejjel meredt a padlóra. Komolyan, nagyon aranyosak voltak így, de már kezdtem fázni.
- Gyertek, adok nektek valami ruhát. – tolt minket Zayn az emeletre, a többiek pedig követték, ki-ki a saját szobájába tartva. Amint becsukódott mögöttünk Zayn szobájának ajtaja, lentről kitört az ordibálás. Hajrá kislány, adj neki- gondoltam magamban. Körbenéztünk a szobában. Az első gondolatom az volt, hogy wow, a második, pedig az, hogy azta. Hihetetlen volt ez a szoba. Hatalmas, nagy ablakokkal fehér keretben. A falak napsárgák voltak, és csak úgy áradt belőlük a vidámság. Az egyik fal, meglepő módon, egy egész tükör volt. De nem egy átlagos tükör, hanem hatalmas puzzle darabokból állt. Kb kilenc darab, ha jól számoltam, viszont a közepéből hiányzott egy darab, tehát nyolc. Aztán nem maradhatott el a három, plafonig érő fehér szekrény sem. De nem volt mindegyik teletömve ruhákkal. Az egyiken könyvek roskadoztak.
- Csukd be a szád, Lexy. Még a végén belerepül egy légy. – Viccelődött Ash, de ahogy láttam, ő is most kapargatja fel az állát a földről.
- Tessék? – kérdezte Zayn, mikor visszatért a ruhákkal. Egy szabadidőnadrág, és két eltúlzott méretű, fehér póló. Amire nem mellesleg rá volt írva, hogy ,,I love One Direction forever” Ezt tuti, hogy nem veszem fel.
- Ezt találtam, de addig biztos jó lesz, amíg meg nem szárad a ruhátok. – nyújtotta át a ruhákat. Ashley szó nélkül elvette, én viszont csak a gatyát.
- Ashley, a fürdő a folyosón jobbra az első ajtó. A szekrényben van tiszta törülköző, a vizes ruhákat terítsd csak a szárítóra. - Rendelkezett a nagyfőnök. Mire Ash bólintott, és egy jelentőségteljes pillantást vetve rám, kiment. Én akkor sem fogom ezt felvenni.
- Na, mi van, nem kell? – Nyújtogatta felém a pólót. De a vigyorgását nem tudta elrejteni. Én csak összeszűkült szemekkel meredtem rá. Még hogy én vagyok gonosz!
- Hát jó, ha nem kell, felőlem rohangálhatsz melltartóban a házban.- Vonta meg a vállát, mire gyorsan, vigyázva, hogy csak a mutató és a középső ujjamal érjek hozzá, megfogtam az anyagot.
- na látod, megy ez neked. – Nevetgélt. Én meg csak keservesen néztem a rám meredő feliratot.
- Egyébként kicsit se furcsa, hogy ilyeneket tárolsz a szekrényedben. – Jegyeztem meg, csak úgy mellékesen.
- Jaj, ezt csak egy kedves rajongónk küldte. Rémisztően találékonyak, ha ajándékokról van szó.
- Igen? És ezen kivűl milyen elvetemült ajándékokat adtak nektek? – Kérdeztem ,,együtt érzően”. Mire megint felnevetett. Ha van valami, amit bírok Zaynben, akkor az az optimizmusa.
- Hááát szerintem nem akarod tudni. Amúgy azt viszont én akarom tudni, hogy vajon miért is utálsz minket ennyire. Régebben nem voltál ilyen..Már amennyire ismerlek. – Vette komolyra a szót. És mivel Ash még mindig nem tért vissza, ezért ettől a kérdéstől nem menekülhettem jajj nekem!
- Hááát, szóval igazából nem utállak titeket, csak jó rajtatok viccelődni. – Hadartam el gyorsan, és elégedetten láttam, hogy fogalma sincs mit mondtam.
- Mi van …? – kezdte, de közben bejött Ashley. Tökéletes időzítés.
- Na, miről maradtam le? – kérdezte Ash.
- Semmiről. – Vágtam rá gyorsan, mire egy ,,később megbeszéljük” pillantást kaptam Zayntől. Nem tudom, miért érdekli ennyire. Nem tök mindegy, hogy egy rajongóval több, vagy kevesebb? Fintorogva vettem fel a pólót. Egyébként még a fürdőszoba is tök jó volt. Zayn és Ashley már a folyosón vártak rám. És nem, nem bírták ki nevetés nélkül, hogy én egy ilyen pólóban vagyok. Lementük a lépcsőn a többiekhez. Azonnal kitört lent is a nevetés. Tök jó. Már megint rajtam nevetnek. Mikor a többiek már kinevették magukat, Liam hozta a fényképezőt. Nagy csatát vívtunk, de végül is meglett az a kép. Idióta Liam.
- Na, és mi újság, csajok? – Kérdezte Harry.
- Semmi. Csak a szokásos. – Hárított Ashley. – na, és veletek? Nem mentek vissza forgatni?
- Nem. A hirtelen távozás miatt úgy döntött a menedzserünk, hogy inkább hagyjuk. – Szomorkodott Niall. Az egyik szobából kicaplatott Jul, és durcásan leült a kanapé egyik végében. Aztán megjelent Loui is. Már értem miért testvérek. Pont ugyanúgy ültek le.
- Na, mi van? Nem nyújtottátok még át egymásnak a békepipát? – kérdeztem. És nem azért, de ezt most nem is gúnyolódva mondtam. De Liam mégis megszólta.
- Ehhez neked semmi közöd. – Vágta hozzám azonnal. Jól van, ki ad nekem egy baseballütőt, hogy leüssem? Senki? A francba!
- Oké, Liam fejezd már be oké? Amióta csak hazajöttünk mindenkivel bunkó vagy. Haver, szerinted ez nem gáz? – Rivallt rá helyettem Zayn.
- És veled mi van? Játszod az aranyos kis nagyanyót, aki mindenkin segít, és mindenkit kioszt. Kicsit se brutális. – Vágta hozzá Harry Zaynhez.
- Te csak hallgass! Te is sokat változtál. És NEM jó irányba! – vágott vissza Harrynek.
- És te? Lassan már úgy érzem, hogy egy lánnyal élek együtt! – Szólt be Zaynnek Liam. Aztán pedig Louis is beszállt a vitába. Ő éppen Liamet osztotta, hogy hogy lehet ilyen tapló, aztán Niall is hozzászólt. Mi meg csak ide-oda forgattuk a fejünket Ashleyvel, hogy akkor most mi is van? Pár perc múlva kész csatatérré változott a lakás. Volt Zayn és Louis Liam ellen. Aztán Liam és Harry Zayn ellen. Niall meg Harry ellen volt. De Liammel volt A Zayn és Louis páros ellen. És nekem már szétrobban a fejem. Próbáltunk tiltakozni, a veszekedők ellen, de a kiabálásunk halk suttogás volt hozzájuk képest. Szinte harapni lehetett a feszültséget. Aztán meg visszafogtuk Zaynt, aki éppen neki akart esni Harrynek, aki a haját kritizálta. Komolyan gondolom, hogy ki kéne hívni a rendőrséget. Szinte meg is feledkeztünk Juliról, amikor egyszer csak egy elfojtott sírást, és egy ajtócsapkodást hallottunk. Mindenki elhallgatott. Louis a húga után futott. Még talán a kint tomboló eső is lecsöndesedett egy kicsit. Halkan, puhán estek az ablakra, nehogy megzavarják a csöndet. Mindenki lerogyott a kanapéra. Természetesen úgy, hogy mi Ashleyvel még véletlenül se tudjunk leülni. Így hát nekünk csak a szőnyeg maradt. Felnéztünk a durcizó óvodásokra.
- Most összevesztetek? – Kérdeztem tőlük. Ashley csak a szemét forgatta, persze nem tudta, hogy ez a stratégia része.
- Nem, szerinted? – Nézett rám megsemmisítően Liam. De álltam a tekintetét, és vissza se szóltam neki.
- Jó. Akkor most mindenki vegyen egy párnát, aztán addig csépeljétek egymást, amíg ki nem nyúltok a földön. Már látom is a szalagcímet, a holnapi újságban. ,,A One Direction tagjai a megyei kórházban fekszenek, ugyanis súlyos párnatámadás érte őket”. Tök jó lesz, mi? – Mosolyogtam, mire váltottak egy amolyan,,ez normális?” pillantást, és elnevették magukat.
- Tudod, néha nem is vagy olyan idegesítő. – Mondta nekem Liam.
- Nos, ha ezt bóknak szántad, akkor tudatom veled, hogy nem fogadom el. – Nyújtottam ki rá a nyelvem. Természetesen mindenki csak a fejét csóválta.
Louis is bejött.
- Na, mi a diagnózis, dokikám? – Támadta le Harry. De Loui egyáltalán nem volt jó kedvében.
- nem nyitja ki nekem az ajtót, és csak sír, és sír és sír. – Sóhajtott fel.
- Nyugi van. Majd megnyugszik. – Vigasztalta Niall.
- Nem – rázta a fejét – Ez most nem olyan. Azt vágta a fejemhez, hogy egy önző disznó vagyok. Elcipelem Londonból Los Angelesbe, aztán másfél év múlva vissza az egész, és még élni sem hagyom. – Mindezt lehajtott fejjel mondta. Ashley megbökött a könyökével.
- Na, uzsgyi, tegyél rendet. – Adta ki a parancsot.
- Ugyan már, kérlek, Mint ha hallgattna rám. – Forgattam a szememet.
- Na nyomás ! – Mutatott jelentőségteljesebben az emelet felé. Egy nagy sóhaj kíséretében feltápászkodtam. És a szoba felé vettem az irányt. Bekopogtattam az ajtón.
- Tűnj el! – kiabálta ki Jul. Azta, most nagyon begurult. Még sosem hallottam ennyire sírni.
- Oké, akkor én most szépen leülök ide, és megvárom, amíg fogod magad, és kijössz. – És leültem az ajtó mellé. Bentről elfojtott sírás hallatszott. Ha valamiben hasonlítunk, akkor az az, hogy mindketten utáljuk, ha sírni látnak minket.
- Tudod, Louis nagyon aggódik érted. – Kezdtem bele. – Ahogy a többiek is, úgyhogy tudod mit? Nem értem, miért nem jössz már ki onnan.
- Igen? Aggódnak értem? Akkor minek kezdtek el már MEGINT veszekedni? – Suttogta egészen közelről. Úgy gondoltam, hogy ő is leülhetett talán az ajtó mellé. Tök jó így fecsegni, komolyan. – Ha valamennyire számítanék nekik, akkor most nem itt sírnék azon, hogy már megint mit vágtak egymás fejéhez.
- Jaj, ugyan már! – Jajdultam fel. – Komolyan, kérlek, ne fárassz. Te nem egy brazil szappanopera főhősnője vagy. Oké, elhiszem, hogy eleged van. De akkor sem zárkózhatsz el a világ elől! Ettől nem lesz jobb, akkor mégis minek? Minek drámázni? – Kérdeztem,,drámaian”. Mire végre egy picit elnevette magát.
- Nem tudom, a romantikus filmekben is mindig bezárkóznak a szobájukba a síró szereplők nem?
- Igen, és ez általában úgy szokott végződni, hogy a pasi az ajtó előtt kérleli, hogy jöjjön ki, mert még az élténél is fontosabb, bla bla bla, és így tovább, és a végén a nő kijön, és egymás nyakába borulnak. – Mondtam el unott hangon. – Na, ezt ne várd tőlem.
- Nem is várnám el . – nevetett, de még mindig elcsuklott a hangja beszéd közbe. Tisztára emlékeztetett Anne-re. Ő is az egyik kémia dogánál sírt, nevetett, és hisztizett egyszerre. De ezeket hogyan lehet egyszerre??? Na mind egy. Ahogy hallottam, már kicsit megnyugodott.
- Tudod, kicsit hasonlítasz Zaynre. Ő is ilyen békülős. – Nevetett, és kicsitotta az ajtót. Mosolygott, de a szeme elárulta.
- Na, gyere, te drámakirálynő. Már mindenki agyon izgulja magát, hogy mi van veled. – Mosolyogtam rá. – Egyébként kicsit se hasonlítok Zaynre. Ez biztos. – Mire kimondtam, találjátok ki, kicsoda jött a lépcsőn fölfelé? Naná, hogy az említett szamár.
- Miért hasonlítok, kire? – kérdezte, és közben jó szorosan megölelte a ,,húgát”.
- Nyugtasson a tudat, hogy az égvilágon semmi közöd hozzá. – Mosolyogtam rá angyalian.
- Gónosz! – Mutatott rám összeszűkített szemmel, de különösebben nem zavart. Én NEM vagyok gonosz, és aki azt hiszi, az jöjjön ide, és jól lecsapom.
- Na, menjünk le! Louis már halálra aggódja magát. – Vigyorogtam, mire kaptam Jultól egy szemforgatást, és egy jó nagy sóhajt.
- Nézzétek kit hoztam! Sikerült kicsalogatni a szobájából. – Trilláztam lefele menet a lépcsőn. Szinte nem is törődtek vele. Niall eltűnt…a konyhában van. Ez biztos. Liam, a teknőseit birizgálja, (nem sok hiányzott, hogy kihívjam az állatvédőket. J) Harry Ashleyvel játszik valami videó játékot. Louise pedig a húgát akarja agyonölelgetni. Zaynnel unottan egymásra nézünk. Mivel a mi dolgunk lesz felvilágosítani a drága ,,testőrt”, hogy Julnak már jó pár éve nincs szüksége a babusgatásra. Ha belegondolok, milyen élete lehetett eddíg, elszörnyedek. A tesóját, és majdnemtesóit zaklatják a rajongók, a bátyja pedig az első pasira ráveti magát, aki rá mer mosolyogni a húgára. Legalábbis számomra így néz ki. Nem lehetett egy leányálom az élete, illetve csak ez a része. De hát senki, és semmi sem tökéletes, nemde?
- Louis, beszélnünk kell veled. – mondta komolyan Zayn. Na jó, én ezt komolyan nem gúnyolódásból mondom, de ilyen hangnemet a szakítani próbáló lányok ütnek meg. Ha így fog beszélni vele, akkor Loui sikítva menekül majd. Egy bátyuskával lazán kell dumálni. Ennyit azért megjegyeztem.
-Illetve csak tanácsot adunk. Annyi okés, hogy Jult véded, mert egy bátynak ez a dolga,…bla bla bla, és a többi, és a többi. De figyu már, neki is kell levegőt vennie. Most fiatal, és ha most nem engeded hosszúpórázra, akkor nagyon gáz lesz a helyzet. Vágod? – Kérdeztem, reménykedve, hogy nem vettem túlontúl lazára. De megnyugodtam, amikor kaptam Jultól egy hálás pillantást.
- Tényleg így érzel? – Vonta kérdőre húgát.
- Csak egy picit. – Mutatta Jul a muató- és hüvelykujja között. Kb.: fél centit. Mire sokatmondón megköszörülöm a torkomat. Jul már 3 centit mutat. Na, most komolyan? Így fogunk haladni? Még egy torokköszörülés, de ez most Zayntől. Bosszúsan ránézek, mivel elcsórta az ötletemet. Mire csak rám kacsint. Jul már kerek 7 centit mutat. Égi csoda.
- Na jó. – neveti el végre magát Loui. – Értem én. Csak védeni akartalak. De majd a barátaid akkor megteszik helyettem. Ugye? – nézett rám jelentőségteljesen. De már elegem volt az állásból, így lehuppantam Ash mellé.
Ártatlanul magamra mutattam.
- Ne rám nézz! Ez Ashley dolga! – Bököm oldalba az említetett.
- Na! – háborodik fel, de nem az én kis akcióm miatt. Hanem azért, mert elkezdett csörögni a telefonja, ami következtében Harry nyert. Ashley gyorsan felvette. (Szerencsére nem 1D-s a csengőhangja)
- Aha. Értem. Oké. Ne már! Jól van, na! – Hallottuk távolodó hangját, és szinte biztos voltam benne, hogy nem az anyukájával beszél.
- Na, mesélj szépen. – ült le Ashley helyére.
- Rendben. Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy felzselézett hajú, márkás ruhát viselő, iszonyatosan önimádó fiú, aki nem volt képes felfogni, hogy van olyan ember a világon, aki…
- Oké, inkább ne is folytasd. – Intett le, pedig igazán végigmondtam volna.
- Szóval. – Kezdte a kezét bámulva. – Azt akarom kérdezni…- De Ashley sietős léptei félbevágták a mondandóját. Nem azért, de csak én félek ettől a kérdéstől? Mondjuk valószínűleg igen, mivel tőlem kérdezte. De nem volt rá időm továbbgondolni, mivel Ash információja érdekesebbnek tűnt. Na, meg fontosabbnak.
- Jul, Lexy. – kiabálta, észre sem véve, hogy itt vagyunk. Illetve most vette észre. – Ja, itt vagytok? Gyertek! Tom hívott, hogy muszáj a házhoz mennünk. Giovanna nagyon csúnyán fog ránk nézni, ha nem megyünk. Megérkeztek az új bútorok, és valakinek be kell cipelnie, meg össze kell raknia…- hadarta.
- Ne már! – Jajgattunk fel egyszerre Jullal, ugyanis semmi kedvünk sem volt.
- Inkább küldjük el ezt a lusta népséget. Cipekedjenek ők. – Ajánlottam fel, mire mind az öten tiltakozni kezdtek. Még Niall is, aki most bukkant elő…ugyan, mindenki tudja, hogy honnan.
- Tényleg! – Csillant fel Zayn szeme. – Milyen jó lenne már. Szerintem nagyon hangulatos az IH. És Tomék is jönnek. Akkor tök jó buli lesz.
- Na, beszállás! – Kiáltotta kintről egy hang. Mindannyian odarohantunk az ablakhoz, és kinéztünk rajta. A szürke esőfüggöny nehezítette a látást, de jó kivehető volt Louis, amint egy legalább 10 fős mini buszból integet ki. Nevetve vettük a kabátot, és futottunk a kocsi felé. Pár pillanat múlva már a háznál is voltunk. Nem is kell mondanom, hogy milyen volt az út. Jul kikönyörögte, hogy ő vezethessen. Louis ült mellette, és folyamatosan dudált, teljesen beégetve a húgát. Jé, ez még rímel is. :P De persze nem volt sok kocsi, így csak néhányan néztek minket idiótának. Berohantunk a házba, és ledermedtünk. Sehol senki. Akkor Tom csak szivatott?
- Hahó!!!! – kiabálja Liam. – Van itt valaki?
- Csupán csak 8 ember, de ne is zavarjon. – Válaszolok neki. Épp mondani akart valamit, de leintettem. Úgyis tudom, mi lenne az. Ashley útközben felhívta Britneyt, meg Alisont is, hogy jöjjenek. És nagyon gáz lesz, hogy őket is felhívtuk, ha Tom csak viccelődik velünk. De ő nem ilyen. Ő már komolyabb. Ez inkább Dannyre jellemző. Akkor mégis mi van? De hamarosan megtudtuk, mivel Ash telefonált neki.
- Semmi, mindjárt jönnek. Csak még el kell intézniük valamit, meg fel kell venniük a srácokat. De hol van Mr. Horace? Tom szerint már itt van. – tette fel a költői kérdést, de senki se tudta a választ. És Niall is eltűnt. De vajon hova. Különösebben nem izgattuk magunkat. Nekiláttunk a bútoroknak. Illetve a fiúk, mi meg parancsolgattunk, mit hova. Jó érzés volt, de most komolyan. Aztán amikor meguntuk, magukra hagytuk őket, és felderítő útra mentünk. Mind az öten, ugyanis időközben Ali, és Brit is megérkezett. Körbejártuk a szobákat. Ekkor történt, hogy az egyikbe benyitva Ashley felkiáltott. Mi meg gyorsan odaszaladtunk, hogy mi van. De nem válaszolt, mivel egyértelmű volt. Egy fura kinézetű, meglepett, nálunk kb.: 3-4 évvel idősebb srác állt.
- Hello. – Mondta mély hangon, amerikai akcentussal.
- Öhm. Hello? – Mondta Ashley is, de inkább kérdésnek hangzott. Nem volt elég fura ez a nap? Először is, itt vannak az 1D tagok, aztán egy 1D-s pólót kell viselnem, aztán meg ez a srác is? A sors most szórakozik velem? Nem elég fura ez a nap e nélkül is?
- Te meg ki vagy? – Tértem a lényegre. Nem kell a körülírás. Nem kell a cukormáz. Hanem az, hogy mi a francot keres itt egy amerikai, 24 év körüli fiú?
- Öhm…- dadog, de Kegan megmenti a helyzetét, ugyanis előbukkan mögüle. Kegan? Ő meg mit keres itt?
- Hellosztok. Bemutatom Samuel Horgent. Ő egy amerikai egyetemről jött, amolyan cserediák program. Tudjátok, ahova menni szeretnék. – magyarázza, és beenged minket is a szobába. Annyira lazán fogja fel Kegan a dolgokat, hogy ha ennél lazább lenne, szerintem, már szétesne. A Yalere veszik fel ösztöndíjjal. És annyival elintézi, hogy abból az amerikai egyetemről jött. Körülnéztem a szobába. Egyszerű volt, de megláttam egy csocsó asztalt a szoba közepén. És onnantól kezdve nem is láttam mást. Először én játszottam Ashleyvel, Alison, és Jul ellen. Mi nyertünk. Utána pedig a fiúk ellen játszottunk, felváltva. Hol mi nyertünk, hol ők, de a sok nevetés, és a nagymenő beszólások se maradtak el. Először észre se vettem, hogy Sam, meg Ash milyen jól elvannak. Aztán már megláttam, és arra gondoltam, hogy mi lesz még itt! Végszóra befutottak a McFly-os tagok is. Savannával az élen. Hurrá. Hurrá.
- Hát ti? – Kérdezte Doug, és próbálta figyelmen kívül hagyni a ráakaszkodó csajt. De minden hiába volt.
- Hát mi. – Néztem rá mosolyogva. – És ti?
- Jöttünk segíteni. Bukkant elő Tom, és nem bírtuk ki nevetés nélkül. Egy ilyen kalapféle volt a fején, és tisztára úgy nézett ki, mint Jonnye Depp fiatalon.
- Most meg mi van? – értetlenkedett széttárt karokkal. Giovanna vette az adást, és gyorsa levette azt a csodás fejfedőt. Egyből megállt a nevetés. Tom pedig durcásan keresztbe tett kézzel kivonult.
- Nézd már. Milyen kis gonoszak vagytok. Már megint a sapija miatt szekáljátok.- Rótt meg minket Ash, pedig ő nevetett a legjobban. Aztán meg sem várva a reakciót kislisszolt a teremből. Ugyanis Britney is megjött.
- Öhm. Lexy. – Nézett rám bátortalanul Harry. Kis időbe telt, mire rájöttem, hogy a pólómat nézi.
- Hosszú. – Vágtam rá gyorsan, és elindultam megkeresni Mr. Horacet. De sehol nem volt. Közben azon töprengtem, hogy vajon mi lehet Dougie és Savannah között. Mivel igencsak el voltam legtitkosabb gondolataimba merülve, észre se vettem az utamba kerülő Zaynt. De hála neki nem ütköztünk össze.
- Hát te meg? – nézett rám kérdőn. Hihetetlen! Ma mindenki ezt kérdezi tőlem.
- Na és te? – Kérdeztem a kérdésre. Miközben azon morfondíroztam, hogy hogyan lehet kérdésre kérdezni?
- Én kérdeztem előbb. – Vágta rá.
- De lányoké az elsőbbség. – Vitatkoztam, majd mint akinek hirtelen eszébe jutna valami, a fejemre csaptam, és csak ennyit mondtam. – Ezt el is felejtettem. Na, akkor kezdjed.
- Héééé! – Hördült fel, és sértődötten kinyújtotta a nyelvét rám. Én jót nevettem, de remélem nincs harag.
- Na, jó. Megadom magam. Én Mr. Meditálok-és-közben-elvégeztetem-a-diákokkal-a-meló-piszkos-részét keresem. És te?
- Én pedig Mr. Kajaromboló-szöszi-ír-manót keresem. Nem láttad?
- Nem. De ez furcsa. Vajon együtt lehetnek?
- Pont együtt, mi? – Forgatta a szemét, és a két jómadár keresésére eredtünk. Zaynt egészen bírom a bandából. Tök jó ízlése van, és legalább nem nyafog annyit, mint Citrombaharapott Liam. Mint a nővérem, de most komolyan. ( Bocs, ezt muszáj volt elsütnöm:P) Végül mindent átnézve, kikötöttünk a nappaliban. Azt a látványt nem lehet leírni. Sokkot kaptam, de komolyan. Brit, és Ash a falat festették. Tom, meg Dougie a bútorokat cipelték be, a többi fiúval együtt. És ezt a látványt…nem lehet leírni sem. Mr. Horace az asztalon ült, és meditált. Ez oké. De az, hogy ott ült mellette Niall, és ő is ugyanazt csinálta, amit Mr. Horace, azzal a különbséggel, hogy ,,Ammmm” helyett ,,Hammm”-ot mondott…ez nem. Ez nem normális. Kitágult szemekkel meredtünk rájuk.
- Érzed, ifjú tanoncom, hogy két új jövevény érkezett? Az egyik, ha sejtésem nem csal, a kék aura, Alexis. – Mondta dörmögő hangon Mr. Horace. Niall fél szemmel ránk sandított, aztán be is csukta a szemét.
- Valóban, Mester. A másik, a zöld aurájú pedig Zayn.
- Helyes. – Bólogatott a ,,Mester”. Zayn, a zöld aura, égnek emelte a szemét, és odament Niallhöz.
- Mr. Szivárvány aura, volnál szíves leszállni az asztalról, és segíteni?
- Neeeeemmmmm. – Válaszolta. Mire zöldike hagyta, és kiment a többi behozandó cuccért.
- Oké, ez csak nekem bizarr? – tettem fel a költői kérdést. Doug lépett mellém, vizes hajjal, és kabáttal. Tehát az eső még mindig nem állt el. Csúcs.
- Mi már kicsodálkoztuk magunkat. Jössz segíteni összerakni őket? – Mutatott a darabokban heverő asztalok, és polcok felé. Bólintottam.
4 óra szenvedés, nevetés, és vitatkozás múlva…
-Oké, most el kell mennem. De sietek vissza. – Hadarta a Mester, és elviharzott. Este hét óra volt már, de még mindig itt voltunk. Dougieval azzal szórakoztunk, hogy a kész polcra mindenféle smileyt rajzoltunk. Egészen addig, amíg a kis Savannah kacsócskájába bele nem ment egy szálka, és ezért természetesen Doug segítségét kérte. ( Ne nézzetek így rám, ő élt a kacsócska szóval)
- Na, és te hova szeretnél menni egyetemre? – Kérdezte Sam Ashleytől, aki időközben csatlakozott a falfestőkhöz.
- Leginkább a médiaegyetemre, de még nem tudom. – Vont vállat. Nagyon jól elbeszélgettem. Túlságosan is jól. Kicsit talán irigykedtem is rá. Ő már kb.:3 órája beszélget Sammel. ( Liam nem kis bosszúságára.) Én meg beszélgettem fél órát Douggal, Savannának hála.
Eltelt még egy óra, és már éppen azon voltunk, hogy lelépünk. Ugyanis Mr. Horace még mindig nem jött vissza. De amint ki akartunk lépni a házból, egy hatalmas nagy villám világította be a koromsötét égboltot, és szinte azonnal utána megremegett a ház az eget rengető dörgéstől. Ez volt az első, és utána milliónyi kisebb nagyobb követte. Csak a villámlásban érzékeltük az erdő sötétjét, de az se volt valami leányálom. Minden percben egy hangos reccsenés, és puffanás adta tudtunkra, hogy az erdőbe menni most tényleg életveszélyes. Ez fél óra múlva megszűnt, de még mindig ott volt a jeges, egybefüggő eső függöny. És a vihar is. Mindenki kérdőn nézett Giovannára, mondván, hogy ő szinte minden nap jár ide már vagy 1 éve.
- Sajnálom, tényleg. De este még sosem voltam itt. Főleg nem viharban. Fogalmam sincs, merre kell menni. – Mondta lehajtott fejjel Giovanna, mire Tom átölelte a vállát. Erre a kijelentésre lassacskán kitört a pánik. Niall a lábát átfogva hintázott, és csak azt hajtogatta, hogy éhen fogunk halni. A következő áldozat Zayn volt. Először csak azt hittük, spontán végigjárja a házat. De miután már kétségbeesetten járkált ide-oda, kezdtünk aggódni.
- Hé, haver! Minden rendben van veled? – Kérdezte Danny.
- Sehol egy tükör. Nincs tükör. Sehol egy hajzselé. Nincs hajzselé. – Motyogta egyre hangosabban.
- Nesze, itt az enyém. – dobta oda Dan neki. Mire Zayn úgy vetődött a félig üres üvegcse után, mintha az élete múlna rajta. Utána pedig mosolyogva az arcához dörzsölte. Felállt, és az arca egy pillanat alatt változott fanyarúvá.
- Nincs tükör! - ,,sírta”.
- Add, majd én belövöm neked. – Nyafogta nyávogós hangján Savannah, miközben végre abbahagyta Dougie piszkálását.
- Nehogy hozzáérj! – Hátrált Zayn fenyegetőn feltartott kézzel.
- Ugyan már! Szívesen megcsinálom. – Közelített felé Savannah, aki úgy látszik, nem bírja felfogni a szavak jelentését. Így Zayn nem tudott mást tenni, egy jól célzott karateütéssel fellökte a nyafis libát. A baj csak az volt, hogy ez az ütés őt is kizökkentettet a stabil állásából, és egyenesen a hajzselére esett.
- Neeeee! – Kiabálta, miközben próbálta összeszedni az összetört darabokat. De minden hiába volt. Savannah esés közben belém kapaszkodott, így én is vele estem. A fejem akkorát koppant a padlóban, hogy az még nekem is fájt volna…de várjunk csak! Ez nekem fájt. Vagy nem?
- Lexy! – Sietett hozzám Dougie, de bele ütközött a kóválygó Harrybe. Mármint a One Direction-ös Harrybe. A másik feltartott telefonnal keresett valami jelet. Jul, és Ashley is a fejüket fogták, ugyanis a nagy zavarodottságban összeütköztek. Louis törökülésben ült a csíkos pólójában, és a kantáros gatyájában, és sírt az anyja után. Liam Sammel veszekedett. Danny az üvege miatt jajdogált. Alison Harryvel replikázott valami Forma-1 miatt. Tom Kegannel próbált rendet tenni, miközben Giovanna riadtan nézett körül. Mint egy cirkuszban, vagy állatkertben. Éreztem, hogy valami meleg folyadék csordogál a fejemtől a nyakamig. Na, még csak ez hiányzott! És ez még semmi ahhoz képest, ami következett. Hirtelen egy hatalmas villanás, egy eget rengető dörgés, és a villanyok kialudtak. Ha valaki azt képzelte eddig, hogy kitört a pánik, akkor az téved. Mert MOST tört ki. A sűrűn villanó villám fénye kísértetiesen megvilágította a házat. A bútorok sötéten meredtek ránk, és árnyak szaladgáltak a félhomályban. A fejem majd’ szétrobbant. Mikor lesz vége ennek az ámokfutásnak? Mikor?
Úgy látszik, megérte rimánkodnom. Pár perc káosz után valaki visszaadta a villanyt. Illetve a fényességet. A villany nem ment sehova. Milyen világba is élnénk, ha a villany vándorolna! Britney állt a kapcsolónál, és összeszűkített szemmel nézett körül, mind a 17 emberen. ( Mivel magát nem nézhette)
- Ki dőlt neki a villanykapcsolónak, ha?- Kérdezte kísérteties hangon. Pár pillanat hallgatás múlva mindenkiből kitört a nevetés. Akik elestek, azokat felsegítették, a sérülteket-nagyjából-ellátták. De a vihar még mindig eszeveszettül tombolt. Niall még mindig éhes volt, Zayn még mindig a tükröt kereste. És nekem még mindig fájt picit a fejem. Mr. Horace már nagyon régen elment. Valami azt súgta, hogy már nem is jön vissza. Az elveszettség, a bezártság, és a félelem fojtogató érzése egyre jobban ölelte körül a házat. És az estének még mindig nincs vége, a reggel se fog egyhamar eljönni.
A nappalinak kinevezett helységben ültünk. Harry, Harry, Alison, Danny, Zayn, és Louis egy piciny kanapén ültek, és a mcflyos Harry telefonján nézték a Forma-1-et. Nem tudtam, ez hogyan lehetséges ekkora viharban, a lényeg annyi, hogy a telefonálás nem volt lehetséges. Ashley is odakukkantott néha, de igazából Sammel dumált. Mi meg Britneyvel ütöttük el az időt, egy csomó hülyeséggel. Had ne kelljen sorolnom…A többiek csak úgy voltak.
- Tadam! – Lépett elő Tom, és Giovanna a konyhából 4 tál pizzával. Niall azonnal odafutott hozzájuk, és szó szerint Tom ölébe pattant. Aki le is ejtette volna a kaját, ha Dougie nem kapja ki a kezéből időben. Ezért az akciójáért ő lett a nap hőse.
- Etess! – adta ki Niall a parancsot Tomnak, aki begyömöszölt az ír manó szájába egy szeletet. Mindenki nevetett a kis jeleneten, utána elkezdtünk enni. Én kettőt ettem és még megfeleztünk Ashleyvel egyet. Niall…nos, az övét nem is számoltuk. Ja, és hogy honnan pizza? Kiderült, hogy Mr. Horace rendelte. Még volt a hűtőben egy csomó szendvics. Igen, van hűtő. Pontosan 4 darab szelet maradt a ,,támadás” után. De azok se voltak teljesen érintetlenek. Valaki ugyanis lelopkodta a sajtot róluk. Khmm…khmm…igen Danny…Ő a nagy sajttolvaj. Ezt tapasztalatból tudom. Dougie még körbekínálta a dobozban maradottakat.
- Akkor már senki nem kér? – Kérdezte Tom. – Niall, tedd le a kezed. – Ismét nevetés futott át a házon.
- Szóval, megcsináltuk a szobabeosztást, miközben a konyhában voltunk…- kezdte Giovanna.
- Én azt hittem, mást csináltatok. – Húzogatta a szemöldökét a one directionös Harry, visszanézve egy szekrényből. Ne kérdezzétek miért, de minden egyes szekrényt kinyitott, és megnézte mi van bennük. Annyira bírtam volna, ha kiugrik az egyikből egy bohóc, és hozzávág egy tortát. De ennek kicsi volt a valószínűsége.
- Kuss. – Nézett rá Giov megsemmisítően. Mire vállat vont, és visszafordult a szekrényéhez. ( Igen, elnevezte Harry szekrényének. No comment…)
- Szóval, fenn van 5 szoba. 3 darab négy ágyas, és két darab három ágyas. Mindegyikben lesz egy lány.
- De miért? – Kérdezte a mcflyos Harry, csak úgy mellékesen, miközben Alison ugrándozott,,Hurrá Vettel” kiáltásokkal. Kicsit se egyértelmű, ki vezet.
- Valakinek rendet kell tartania. – Ölelte át mosolygósan Tom Giovannát, utána jött pár cuppanós puszi is.
- Na, jó. Elég az enyelgésből. Ide a beosztást. – Vettem el a papírt.
- Mi van, Lexykécske nem bírja a romantikát? – Gúnyolódott Liam.
- Na. – Tapsoltam, hogy mindenki idefigyeljen. Felálltam egy székre, hogy jelentőségteljesebb legyen.
- Első szoba! Louis, Harry, Juli, Britney.
- Melyik Harry? – Kérdezte mindkettő egyszerre.
- A Styles-gyerek. – Vetette oda Giov.
- Hé! – tiltakozott az említett. – És nem is vagyok…Hú, ez meg mi? – Bújt be a szekrény aljába. Aha, tényleg nem gyerek -.-”
- Második szoba. Zayn, Niall, Tom, Giovanna. – Bólintottak. – Harmadik szoba! Liam, Sam, Alison, Harry. – Mire kitört a nevetés, Sam, meg Liam szúrós pillantást vetettek a másikra. Mi lesz még ebből??
- Negyedik szoba! Danny, Kegan, Savannah. – Hirtelen izzadni kezdett a tenyerem. Nem tudtam, kik is maradtak a nagy névözönben így felolvastam.
- Ötödik szoba! Dougie, Ashley, Alexis…Mi van? – Meredtem Tomra, aki ártatlanul nézett rám. Giovanna azonban nem rejtette véka alá a gonosz mosolyát.
- Ellenvetéssel élnék. – ugrottam le a székről.
- Én is! – Csatlakozott hozzám Liam és Sam. De mielőtt még megszólalhattunk volna, Giovanna leintett.
- Nem. Nincs semmi reklamáció. Oda van írva. – Mutatott a papír aljára.
- A beosztást illető károkért, valamint nem tetszésért reklamációt nem fogadunk el. – Olvasta fel Sam. Igaza van Ashleynek. Tényleg cuki az akcentusa. J
- miért nem akarsz velünk lenni? – Szólalt meg a hátam mögött egy ismerős hang, amitől kicsit megremegtem. Szembefordultam Dougieval. – Én nem…- Kezdtem, de szerencsére nem kellett befejeznem, mert a mcflyos Harry sikolya mindenkit kizökkentett a beszélgetésből. Harry éppen Alisont emelgette, meg pacsiztak, meg minden. Már csak a puszi hiányzott. De még ki tudja…
Na vajon mi történt? Persze, hogy Vettel nyert. Pedig Nico Rosbergnek kellet volna, de mindegy. Amúgy se vagyok olyan nagy F1 fan.
- Na, lassan 23 óra lesz, ideje menni lefeküdni. – Terelgetett minket Giovanna az emelet felé.
- Ha te mondod! – Kacsintott rá a one directionös Harry. Mire Tom vette egy seprűt, és végigkergette a lakáson a sikoltozó óvodást. Mi meg kedvtelve néztük, ahogy Tom jól elnáspángolja. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, kézen fogta Giovannát, és elindultak fel a lépcsőn Giov megállt a lépcsőfordulónál, és visszaszólt Harrynek aki a popsiját simogatta.
- Nyugi, kicsit se vagy az esetem. És bébiszitter sem vagyok. – Kacsintott rá vissza, és eltűntek az emeleten. Mindenki bement a saját szobájába. A miénk elég régi volt, de szokatlanul tiszta is. Aztán eszembe jutott, hogy Giovanna biztos kitakarította. Egy íróasztal az ablak mellett, az mellett meg egy könyvespolc az ajtóig. Egy franciaágy, és egy kanapé. Ashley, amint ledobta magát az ágyra, magára húzta a pokrócot. Amiből csak egy volt. Illetve kettő, de a másik Dougie-é. Ő is azonnal lefeküdt aludni. És én is megpróbáltam. Ashley a feje búbjától a kislábujjáig betakarózott. Én is próbáltam, de ez a pokróc nem elég kettőnknek. Amúgy se tudtam aludni a kinn tomboló vihar miatt. Így csak forgolódtam. Emlékszem, amikor egyszer Alison nálunk aludt, totál kiborítottam. Másodpercenként vagy hússzor megfordultam.
- Befejeznéd végre? – Förmedt rám valaki, én meg majd’ kiugrottam a bőrömből ijedtemben. Dougie ült fel hirtelen a kanapéján. A haja össze-vissza állt, de nekem így is tetszett.
- Jaj, bocs. Felébresztettelek? – Néztem rá ijedten, ugyanis a homályos fényben elég morcosnak tűnt.
- Nem. – Sóhajtotta, és visszahuppant a párnára. – Nem aludtam.
- Én se tudok. Ashley kisajátította pokrócot. – Néztem barátnőmre morcosan. Bár nem voltam rá mérges. Úgysem tudok aludni, akkor meg minek kelljen.
- Sok a problem. Nem tudom kikapcsolni az agyamat. – Hallatszott a kanapé felöl. Odakúsztam az ágy végébe, és a teljes pokrócot Ashleyre hagytam. Aki szinte azonnal be is takargatta magát vele. Ilyet is csak ő tud. Alva betakarózni. Magamra húztam a lepedőt.
- Na, mesélj. A bandával kapcsolatos?
- Nem. Az egyik haverommal az egyetemen. Sok gondja van.
- Mi? Nem megy neki a tanulás?- kérdeztem együtt érzőn.
- Nem. Hanem belezúgott egy csajba, akinek erről fogalma sincsen. – Na igen. Tipikus.
- Talán mondja meg neki. – Javasoltam.
- Nem ilyen egyszerű. A csaj az egyik havernője. És ha esetleg nem sikerülne, nem szeretné elveszíteni. Szegény nagyon szomorú.
- És a lány? Ő nem is sejti?
- Ha sejt is valamit, nem fog lépni. Egy hülye liba teljesen ráakaszkodott szegényre.
- Na, az pech. És te nem tudsz tenni semmit? Mármint, talán beszélni azzal a lánnyal…- Mire elnevette magát, de szólni nem szólt.
Már éppen elég bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy megkérdezzem, mi van közte, és Savannah között, amikor a szomszédos szobából kiabálást hallottunk. Gyorsan átfutottunk, mert azt hittük baj van. De amikor benyitottunk a szobába…Hát igen, Samet, és Liamet nem kellett volna egy szobába tenni. Oké, értem én, hogy már mindenki unja a párnával-ütögetös-veszekedések témát, de itt még jó, hogy volt párna, mert ha nem lett volna, akkor keményen megverték volna egymást. Egyszerűen ott álltak a szoba közepén, miközben mindenhol tollak hevertek, és kiabáltak egymással. Alison, és Harry pedig még csak oda se figyeltek, hanem az ágyon ülve néztek valamit telefonról. Közben Ashley is megérkezett a káosz közepére.
- NEM!!!!!!!Nincs igazad! – Kiabálta Sam Liamnek, aki azonnal vissza is vágott.
- De, mert az a szarság semmit nem érdemel. Semmit! – Szólt vissza neki, mire újra ütögetések jöttek.
- Hé!!! Hahó!! – Ugrándozott előttük Ashley, de mintha ott se lett volna, folytatták a vitát.
- Elmondanátok, mégis mi a francon vesztetek össze? – Vetette oda nekik Dougie.
- Azon, hogy a Harry Potternek kellett volna megnyernie az Év Könyve-díjat! – Válaszolta egyenesen Sam arcába Liam.
- Nem! – tiltakozott amaz. – A Gyűrűk urának kellett volna megnyernie.
- Nem!
- De!
- Nem!
- De!
- Nem!
- De!
- És melyik nyerte meg? – tettem föl a legfontosabb kérdést.
- Az Éhezők viadala. – Vetette oda Alison. – Bár a Gyűrűk urának kellet volna.
- Egyetértek! – Csatlakozott Alihoz Sam.
- Én meg nem! – Csapott le Liam szegény srácra. Én meg csak a fejemet fogtam, és arra gondoltam- idiótákkal vagyok körülvéve!
- Srácok nyugi! – Szólt békítően Ash, de ő is kapott egy ütést. Kb ekkor kapcsolt Alison, és Harry. Éd immáron ők is próbálták megfékezni ezt a két idiótát. Mire Tom, és Giovanna ideértek, már csak azt látták, hogy minden csupa toll, és Samet Harry fogja le, Liamet meg Alison, de aztán Doug is besegített neki.
- Itt meg mi folyik? – követelte Tom komolyan.
- Harry megmutatta a képeit, amikor volt F1-en, és mire feleszméltünk, ezek itt veszekedtek, meg Ash, Lexy, és Dougles is itt volt. – Magyarázta Alison, de az utolsó név hallatán elnevettük magunkat. Dog csak az égnek emelte a szemét, és ennyit mondott Alisonnak:
- Te vagy nagyon utálsz, és azért hívsz így, vagy csak úgy szereted szivatni az embereket?
- Mindkettő. – válaszolta drága unokatestvérem angyalian.
- Nem értem miért veszekedtek. – Fordultam hozzájuk. – Ha egyik se nyerte meg, akkor nem tök mindegy?
- Neked mindig minden mindegy! Még az is, hogy vidd ki a bilit, vagy idd ki a bilit. – Fordult hozzám Liam.
- Bocs, én már nem használok bilit. Veled ellentétben. – Gúnyolódtam.
- Már megint kezded! – Fenyegetőzött.
- Mi van? Most is te kezdted! Sőt! Már MEGINT te kezdted! De persze már MEGINT én leszek a hibás! – Akadtam ki egy ,,kicsit”, de most komolyan.
- Tudod, ha nem lennél, jobb lenne.
- Bocs, hogy élek! – kiabáltam az arcába. Ez most komolyan fájt, és tényleg megsértett.
- Elég legyen! – Ordított túl mindenkit Ashley, mire egyszerre mindenki elhallgatott. – Elég legyen! Be vagyunk ide zárva, de még itt is veszekedtek! Nem tudunk sehova se menni, de nektek muszáj már megint balhézni. És igen, neked is szól Sam. – Nézett az illetőre, aki ártatlan képet vágott. – Liam, te meg ne mondj ilyeneket, mert ez már nekem is sok.
- Igazad van. Bocs, Liam. – Nyújtotta a kezét Sam. Liam elfogadta. Na persze! Hiszi a piszi! Csak Ashleynél akarnak bevágódni. Aki semmit sem sejtve elégedetten nézett körül.
- Na, akkor most Liam, és Alexis jön. Öleljétek meg egymást, mint a jó testvérek.- Adta ki a parancsot. Vágtam is hozzá egy pofát.
- Biztos, hogy nem. – jelentettem ki végül.
- Na, gyere ide! – Jött kitárt karokkal a teki. Na neeeee.
- Ne közelíts! – Fenyegettem, de a karjaiba zárt, és gondosan műmosolygott, miközben élvezte a szenvedésemet. Szörnyű volt. Egy rémálom. A többiek meg jól szórakoztak rajtam. Még Dougie is. Ezt még visszakapják! Kamatostul! – Ígértem meg magamban. A nagy nevetés közepette hallottuk, hogy a vihar lecsendesedett. De mint mindig, ha valami jó történik, most is közbeszólt a sors. Ugyanis valahol, a ház egyik elrejtett zugában megszólalt egy telefon csörgése. Halkan hasította a csöndet, mégis határozottan adta a tudtunkra, hogy valaki, rajtunk kívül, járkál a házban…
