Okéééé, hamarabb összejött, mint gondoltam. Szerencsére :D Először is NAGYON köszi a komikat! Tudom, hogy kicsit kényszer volt, de azért köszi! :) És másodszor pedig nem igazán úgy alakultak a dolgok ahogy szerettem volna, ezért  csak egy jó hosszú ízelítőt tudok adni. Sajnos némiképpen írói válságszerűségben vagyok, de ne kéthónapnyi elmaradásra számítsatok. Csak annyi, hogy egy kicsit feltöltődök ötletekkel, és nem sokára jön a teljes fejezet. :) 

Tehát azért mégsem szegtem meg az ígéretemet. :D                                                      -Alexis-

Akkor hát az előfejezet! Jó olvasást! :D

Alexis szemszöge:

Reggel 8 órakor mentem el Ashleytől. De csak mert Sam elhívta moziba, ő meg igent mondott rá. Persze, tök jó hogy ilyen jól elvannak, meg minden, de azért nekem mégis csak furcsa ez a srác. És nem, nem vagyok egy magányos boszorkány, aki mindenkinek csak rosszat kíván. Egyszerűen csak furcsa, és ennyi. Na, szóval miután segítettem neki kiválasztani a ruhát, elindultam. Nem mondanám, hogy konkrétan haza, mivel semmi kedvem nem volt Danny hülyeségeit hallgatni. Ja, tényleg! Talán még nem is mondtam, hogy ez a nagyra nőtt óvódás egyetemista beköltözött hozzánk. Nos, ennek története van, de ne gondolj rosszra! Az egész csak annyi, hogy a bátyám, és Mallory, meg anya, és apa elmentek a csaj szüleihez. Megbeszélni az esküvős dolgokat, meg minden. És ugye nekem és Dannynek suli van, ezért szóba se jöhetett az, hogy mi is elmenjünk. (Tudjátok, Danny Mally öccse). Egyedül meg nem maradhattunk. Alisonhoz nem költözhettem be, mivel abból nem lett volna tanulás, csak egész napos viccparádék, így hát maradt az a verzió, hogy Danny hozzánk költözik három teljes hétre. Nagyvonalakban ennyi.

Miközben járkáltam az esős utcákon, egyszer csak érzem, hogy rezeg a telefonom. Ismeretlen szám volt, úgyhogy nem vettem fel. Na, jó! Azért annyira mégsem volt ismeretlen. Dougie hívott. De semmi kedvem nem volt hozzá.

Nem a tegnapi miatt, azon már túltettem magam. Savannával jár. Felfogtam. Csak szimplán nem volt kedvem beszélni vele.

Szombat volt, úgyhogy jó sokan mászkáltak az utcákon az eső ellenére is. Elmentem egy sor butik előtt, ahonnan plasztikázott, csodás alakú cicababák, és kevésbé feltűnő emberek jártak ki-be. Volt egy barnahajú lány, aki úgy átlagosan öltözött, mellette meg egy szőke, hosszú hajú, divatos lány. És ahogy elhadtak mellettem, hallottam, hogy a barna milyen lekezelően oktatja ki a másikat, aki egy szót sem szólt. Csak hallgatott, lehajtott fejjel. Vicces, de magamra emlékeztetett a szőke. Pedig nekem nincs olyan világos hajam, nincs olyan ruhám. De én is voltam így. Elég régen volt már. De arra az évre már mindig emlékezni fogok. Az egyik távoli rokonunknál voltunk látogatóban. Ott is volt két korunkbeli gyerek. Egy fiú, meg egy lány. És ott voltak nekik az unokatestvéreik. Sose fogom elfelejteni, milyen lekezelően bántak velem. A kutyámmal nem beszélek így, de komolyan! Ha te is voltál már így, akkor tudod milyen szar, és fájdalmas, amikor kb.: négyen vannak ellened, kinevetnek, hülyét csinálnak belőled, és te egyedül vagy, saját magaddal, és nem tehetsz semmit. Mert ha szólsz bármit is, még rosszabb lesz. Még jobban rombolni fogják az önbizalmadat, és te már a végén el is hiszed, hogy egy senki vagy. Aztán beszéltem Alisonnal. Mivel mi rokonok vagyunk, ezért ő is rokon velük. És vele is ezt csinálták. Onnantól kezdve, hogy ő is jött, amikor mi mentünk, meg én is, amikor ők, egészen jól éreztük magunkat. Ha jött egy sértés, kinevettük őket. Viccelődtünk egymással, és még csak le se szartuk, hogy mit gondolnak! Hadd higgyék azt, hogy ők most,,húdenagyon” megbántottak minket. Mi tudtuk az igazat, őnekik is elmondtuk egyszer, és ha nem értették meg, akkor úgy kell neki.

Tehát tanulság: Ha többen bántanak valami miatt, nem kell elhinned. Nem kell, hogy lealacsonyítsd magad! Csak meg kell tanulnod, hogy sosem vagy egyedül, és meg kell találnod azt az embert, aki ugyanolyan cipőben jár, mint te. Tapasztalatból mondom, hogy utána már tényleg csak nevettek rajtuk.

Gondolkodásomból megint a telefon rezgése keltett ki. De megint az a szám volt, és nem vettem fel. Azonban miközben megálltam megnézni az időt, láttam egy jó boltot, ahol a kirakatban egy ,,No Boyfriend, no problem” feliratú póló volt. Úgyhogy bementem megnézni, hátha van a méretemben. De csak azért, hogy majd ezzel kiakaszthassam Ashleyt J

                                                 

Még szerencse, hogy nálam volt a pénztárcám! Megvettem azt a pólót, meg vettem még egy tök szép kék nadrágot. És nem is voltak annyira drágák! Oké, mától ez a kedvenc boltom. Az eső elállt, és a felhők is vándorolni kezdtek a Nap elől. Talán délutánra jó idő lesz! A ruhák, és a lehetséges jó idő miatt egészen jó kedvem lett. 10-kor értem haza, hatalmas vigyorral az arcomon. Levetettem a cipőmet, és észrevettem, hogy Danny, és Alison a gépnél kockulnak. De várjunk csak Alison? Aztán egyszer csak csengettek. Tom, és Giovanna állt az ajtóban. Közben Danny is megjelent a kis előtérbe.

- Sziasztok! – Köszöntem. Aztán miután ők is megtették ugyanezt, Giov belekezdett.

- Szóval, csak ezt jöttünk átadni. – Nyújtott egy borítékot nekem. – Kötelező! – Mondta nyomatékosan, és mielőtt azt mondhattam volna, hogy búú, vagy bááá (amit nem volt szándékomban mondani) elmentek. Kíváncsian nyitottam ki. És eléggé meglepődtem, hogy mi van benne.

Nagyjából ennyi: Ma délután 4-től kárpótló sátorozás, gyülekezés a háznál. Ha valaki netán azon gondolkozna, hogy kihagyja, azzal közölném, hogy tudom, hol lakik!!!!!!

Üdv.: Mr. Horace.

- Ez meg mi a szösz?- kapta ki kíváncsian a kezemből Danny. És elvonult vele a konyhába?!

- Hello! - integetett Ali a számítógép asztal mögöl.

- Szia! Hát te? – Dobtam le magam a kanapéra, és megnéztem a mai újság főcímlapját! Volt egy ilyen mondat rajta: Az új álom pár! Ugyan már kit érdekelnek a celebszerelmek?

- Danny mondta, hogy nincs valami rendben a géppel, és mivel egy papírra fel volt írva a számom, ezért felhívott, hogy csináljak valamit.

- Na, és mi volt a baj? – kérdeztem egyhangúan. Úgyis az fog kiderülni, hogy valamit nem kapcsolt be, amit be kellett volna! Így legyen ötösöm a lottón!

- Ki volt kapcsolva a monitor. – Jött azonnal a válasz, én meg elkezdtem nevetni. Aztán Alison is bekapcsolódott. Nem is Danny lett volna, ha ezt nem csinálja!

- Mi ez a fene nagy jókedv? – Ült fel a kanapé támlájára a kis ,,számítógépzseni”. A papírt pedig repülő formájában eljutatta Alisonhoz.

- Tudod mi volt a baj? – kérdeztem tőle. – Nem kapcsoltad be a monitort.

- Tudom. Csak unatkoztam, és gondoltam felhívok valakit. Az ő száma volt elő, így Alison jött. – Mosolygott magában. Én meg elkezdtem bökdösni az oldalát. Hogy lehet valaki ilyen gonosz? Aminek meg az lett a következménye, hogy Danny Alison ölében kötött ki. Ő meg továbblökte a földre. De persze Dan mindvégig csak nevetett. Kiakasztó egy gyerek, az már biztos.

- Na, mit gondoltok? Menjünk?- Nézett fel Alison az olvasás után. – Egyébként ezért még számolunk, Danny.

- Nekem van kedvem, nektek? Amúgy mindenki jön, aki akkor ott volt a házban? – Érdeklődtem, miközben lapozgattam az újságot.

- Igen. Mindenki ott lesz aki számít. Annyit tudok, hogy Tom, Giov,Harry,Dougie,Savanna,és az a nagyon jóképű Danny is ott lesz. – Hallatszott a földről a kis egoista válasza. Tehát az egész banda.

- Én is megyek szerintem. Tök jó buli lesz. – Dörzsölgette a tenyerét Alison.

- Hogy-hogy? Nincs szobafogság a múltkori kimaradásért?- Értetlenkedtem.

- De, csak ezt anyáék már rég elfelejtették. Fannynak van egy új barátja, és anyáék totál idegesek, mert szinte minden este elviszi Fannyt motorozni. Úgyhogy én csak megkérdezem, és elengednek. Tök király!

- Wow! Nem is tudtam, hogy van barátja. Hogy hívják?

- Jason…-Mondta volna a teljes nevét, de Danny félbeszakította.

- Jaj, erről majd akkor, ha én nem leszek itt. Szóval akkor mindenki jön? Szólok Tomnak.

- Ácsi, ácsi, ácsi! – Állítottam le, mielőtt még tárcsázta volna a számot. – Egy, nyugodtan elmehetsz, ha nem érdekel, kettő, én nem megyek.

- Mert? – Nézett rám kérdőn. – Az előbb még…

- Igen, az előbb azt mondtam, de már meggondoltam magam. – Semmi kedvem nem volt magyarázkodni. Nem megyek, és kész. Mielőtt még arra gondolnál, hogy Doug miatt van, elmondom, hogy tényleg miatta van. Lehet, hogy kívülről az látszik, hogy nagyon nem érdekel, hogy összejöttek, de azért mégis csak rossz.

- Na, Lexy! Miért nem akarsz jönni? – Követelte Dan a választ.

- Mert nem, és kész! – Azzal továbblapoztam a ,,hogyan fogyjunk rántott hússal” című oldalról.  Miket ki nem találnak!

- Ja, arról hallottam. És most komolyan amiatt nem akarsz jönni? Kihagynád ezt a tök jó lehetőséget? Ne már Lexy, egy ilyen nem küldhet padlóra! – Nyafogott Alison is a fülembe. Hagyjanak már békén! Elegem van! Kíváncsi vagyok ŐK mit csinálnának! Ugrándoznának a napsütésben, vagy mi? Mondani könnyű az ilyet!

- Tudjátok mit? Ha már ezt a nyamvadt újságot sem olvashatom el anélkül, hogy a fülemet rágnátok, akkor inkább elmegyek valami Alison-Danny mentes helyre! – Akadtam ki egy picikét. De tényleg csak egy picit. Ledobtam a Star Day-t a padlóra. És találjátok ki, mi volt a bevezető cím? ,,Az új álompár! Zayn Malik és barátnője.” Ezzel nem is lett volna baj, de az a kép volt ott, ami tegnap készült. Illetve amit tegnap készítettek azok a rajongók. Mi van? ÉN mint Zayn barátnője?! Ez KOMOLY?????

- Öhmm…Lexy…- bökött Danny az újságra.

- Láttam, na! – Idegeskedtem, és nekiálltam elolvasni a cikket.

Zayn Malik becsajozott!!!

Az ismert banda most Londonban pihen az amerikai turnéjuk után. Sokan, és sokszor látják őket a régi baráti társaságukkal, és lehet, hogy a régi szerelmek is előkerülnek? A tegnapi nap folyamán két szemfüles rajongónak sikerült rajtakapniuk, ahogyan Zayn, és a barátnőjelölt lány együtt beszélgetnek a csillagos ég alatt. Ugye milyen romantikus? Szerintem nyíltan kimondhatjuk, hogy most sok lány álma tört össze, azonban egyé teljesült. De vajon ki az a lány? Egy neve elhallgatását kérő 1D rajongó körülírta a keresett lány személyét. Nos, ha igaz, aminek igaznak kell lennie, akkor nem dőlhetünk hátra nyugodtan a karosszékünkbe, hogy egy újabb szép szerelem született. Elmondása szerint ugyanis a lány nagyon bunkó, és lekezelően beszél mindenkivel. Hajaj, Zayn! Tudod, egyáltalán mibe vágtad a fejszédet?

                                                                                                                   K. L.

- Mi van? Az ott te vagy, és Zayn? – Ugrott Danny ahhoz a pletyka laphoz. Ezt nem hiszem el! Váltok vele három szót, és az máris járásnak számít? Na ne már!

- Te és Zayn?- Nézett Alison a szemembe komolyan. Oké, ez most nagyon furcsa. Csak nekem jutott egyből az az eszembe, hogy ez egy nagy hazugság?

- Dehogyis! – Tártam szét a karom értetlenül. – Zaynt maximum a nővéremnek tudnám elképzelni! De hiszen ismersz!

- Ja, Zayn, mint a nővéred. Jó vicc! – Forgatta a szemét.

- De komolyan! – bizonygattam tehetetlenül.

- Jaj, Ali! Tudod, hogy Lexy kibe szerelmes! – Bökdöste Danny oldalba, közben pedig hülyén kacsingatott. Ezt nem hiszem el! Már ez is tudja?

- Tényleg? Nem is tudtam, hogy szerelmes vagyok. – Mentettem a menthetőt.

- Óóó, akkor én előbb megtudtam, mint te. Ez milyen jó már! – Tapsikolt Dan örömében. De ami azt illeti, most valahogy komolyan beszélt. Mármint nem úgy, mint pölö egy üzletember, hanem olyan Danysen komolyan. És ez ijesztő volt.

- És elmondanád mégis kibe? Csak hogy végre én is megtudhassam. – Vágtam hozzá kicsit keményebben, mint ahogyan akartam. Most már teljesen elszállt a jó hangulatom! Iszonyatosan dühös vagyok.

- Hát Dougieba. Ugyan már Alexis, ezt mindenki tudja! – Nézett a szemembe karba font kézzel. Én meg köpni-nyelni nem tudtam. Ő ezt mióta sejti/tudja? – És akármennyire is azt a látszatot akarod mutatni, hogy nagyon nem érdekel, hogy Savannával jár, azért én tudom, hogy fáj neked. Engem inkább ne próbálj becsapni, mert úgysem fog sikerülni.

- Cöhh. Én nem vagyok belé szerelmes. – Jelentettem ki határozottan. Vagy legalábbis remélem, hogy a hangom hasonlított a határozottra.

- Jaj, Lexy ne játssz már! – Szállt be a vitába Alison is, és úgy látszik Danny mellett voksol. Ketten egy ellen. Ez így hogy igazságos? Egyre jobban kezdtem elkeseredni. Nem elég, hogy megjelent egy ilyen ocsmány cikk, ezek még a Dougies ügyet is felhozzák, ami tényleg tökre fáj. De most menjek fel a szobámba, és álljak neki bőgni? Ostorozzam magam, amiért én nem vagyok Savanna? Büntessem magam azzal, hogy Savanna bármikor felhívhatja, elmehet vele bárhova, foghatja a kezét, megcsókolhatja, én pedig nem? Vagy inkább lépjek tovább, és folytassam az átlagos emberek problémás életét? Nos, én inkább az utóbbi mellet döntenék,de  ezek meg próbálnak meggyőzni, hogy a magamba fordulás jobb ötlet. ELEGEM VAN! De nagyon.

- Tudjátok mit? Semmi kedvem a ti baromságaitokat hallgatni. Úgyhogy inkább húztam. – Adtam hangot felháborodásomnak, és esernyő nélkül nekiindultam. Nem érdekelt merre, a lényeg csak az, hogy távol a belvárostól. Elegem van Alisonból, hogy ő már megint jobban tud mindent, mint én. Hogy ő már megint mindent máshogy csinála, mint ahogy én csinálom. Mert én egy hülye vagyok, és mindig rossz döntéseket hozok. Elegem van belőle! Na meg Dannyből is. Ő meg jön a hülye ,,tudom-ám-kibe-vagy-szerelmes” dumájával. Inkább örüljön a fejének, hogy tudja, és engem hagyjon békén! Ha már egyszer itt tartunk, elegem van Ashleyből is. Folyton ellepi ez a rózsaszín Sambuborék, és csak a szerelem, meg a boldogság marad. Aztán Alexis menjen a fájdalmával a városon kívűlre.Az egész világból elegem van! Felsőfokon! – puffogtam magamba, miközben egyre jobban távolodtam a jól ismert belvárostól. És még ez az idióta eső is rákezdett! A cseppek egymás után folytak le az arcomon. Az idő multával már nem tudtam eldönteni, hogy az eső cseppek, vagy a könnycseppek azok. A szép, újonnan épített házakat már elhagytam, és helyettük a régi, elhagyatott rész jött. Habár még csak alig volt több, mint 11 óra, mégis nagyon sötét volt. Bolyongtam az üres utcákon, és egyre jobban eltűntek a biztonságos, ismerős helyek. De mégsem fordultam vissza. Az szürke esőfüggönytől már látni sem láttam, csak mentem. Mentem az ismeretlenbe, és még azon is túl. Nem érdekelt, ha nem találok haza. Ugyan kinek hiányoznék? Mindig is én voltam a társaság gonoszmanója. Csak egy púp az ember hátán. Örül, ha megszabadul tőle. De voltak ám  más gondolataim is egy adott témához, mint a csípős beszólások, de azt senki sem hallotta meg. Vagy nem akarták meghallani. Ki tudja már? Miután már kellőképpen elfáradtam, leültem egy buszmegállóba. Tele volt firkákkal, meg minden de nem érdekelt. Megnéztem a mentrendet, de egyik hely se volt ismerős. Most kezdtem csak igazán megijedni. A legközelebbi busz két óra múlva jön, és egy ember sem volt az utcán, akitől megkérdezhettem volna, hogy merre van a belváros. És kizártnak tartom, hogy netán Louis erre mászkál éppen. A telefonom pedig otthon maradt. És fázni is kezdtem már, úgyhogy felhúzott térdekkel ültem, hátha jobb lesz egy kicsit. Így belegondolva meggondolatlan cselekedet volt tőlem. De hát gondol a következményekre az ember, amikor feldúlt, és el akar futni a problémák elől? Egyszer csak hallottam három iszonyatosan hangos nevetést. Aztán a beszélgetést, és végül a cipők cuppanását a vizes betonon. De nem kecsegtetett sok jóval. Tudod, vannak olyan huszonéves fiúk, akik tömegesen mennek, pia a kezükben, és az ember inkább átmegy a túloldalra, mint hogy elmenjen mellettük. Na, ezek pont olyannak hallatszottak. A szívem úgy dörömbölt a mellkasomban, hogy féltem, meghallják, Ezért még jobban próbáltam behúzódni a kis faépítmény menedéket kínáló félhomályában. Na, most ebben a helyzetben elképzelheted, mennyire megrémültem, amikor a lépések cuppogása abbamaradt, és megálltak. Pont ott, ahonnan én vígan látszódtam.

- Na, akkor busszal mész, Alex? – Hallottam egy mély hangot. Nagyon ijesztő volt, elhihetitek.

- Igen. A kocsimat elkobozták, anyáék meg úgyis a kicsi Savannával vannak elfoglalva. – Hallatszott egy kevésbé mély hang sóhaja. De várjunk csak. Savanna? Azt vajon most tényleg mondta, vagy csak én hülyültem meg? Szerinted?Mondjuk nem csak ez az egy Savanna van a világon, de akkor is! Női megérzés, hogy arról van szó, akinek nem szívesen mondom ki a nevét. Mondjuk az előbb is kimondtam, de mindegy. Illetve nem is mondtam! Csak gondoltam! Komolyan mondom, meghülyültem.

- Na, akkor csá! – Hallottam a harmadik hangját, aztán az a kettő, akiknek a nevét nem tudom, elcuppogtak. Mivel annak az Alex, vagy micsodának nem láttam az arcát, jobbnak láttam, ha még ott megbújok egy kicsit. És csak ott vártam, és vártam, és nem történt semmi. Nagyjából öt percre rá, hogy megfogadtam magamban a szólási tilalmat, megszegtem az ígéretet.

- Hello, bocsi! Nem tudod véletlenül, hogy merre vagyok? – Kérdeztem meg jó hangosan, és szinte már magamban nevettem a várt reakciótól. Ami persze nem maradt el. Az idegen akkorát ugrott ijedtében, hogy azt egyszerre egy magas, és távolugró is megirigyelhette volna. Már ha látta volna rajtam kívül valaki.

- Mi van? Te jó ég! Ki az? – Nézett körbe ijedten. Én pedig, mivel meguntam a bújócskát, előbújtam a rejtekhelyemről. Nem fogjátok elhinni, de nem egy vérmes 20-as piás csávó állt előttem. Hanem egy 20-as normális csávó. Na, jó inkább 25-ös. De akkor is. Nem volt berúgva, meg semmi se.

- Csak én vagyok. Na szóval nem tudod véletlenül, hogy merre vagyok? Eltévedtem. – Vigyorogtam rá. Gondolom, azt hiszi, egy őrült ijesztegetővel van dolga. Ezt az arckifejezéséből gondolom, és amúgy meg ha azt is hiszi, nem téved sokat. Úgy látszik nem csak a tudóst, és az örültet választja el egy vékony kis hajszálka, hanem a szomorú, és az unatkozó Alexist is. J

- És ki az az én? – Kérdezett vissza kicsit megnyugodva. Most ahogy elnézem, idióta voltam, hogy egy ilyen furcsa alaknak néztem.(nem, nem jóképű, csak olyan normális feje van, mint ahogy azt már említettem)

- Alexis Stuart. – Nyújtottam neki kezet. – Te meg Alex…

- Alex Lonwell – Fogadta el a kezet. – De honnan tudod a keresztnevemet?

- Az előbb mondta a haverod, és mivel ahhoz a névhez egy ilyenfajta hang is társult, nagy merészen merem állítani, hogy Alexnek hívnak. – Magyaráztam, és szinte száz százalékig biztos voltam benne, hogy azért néz körbe, mert valami normális embert próbált keresni. De mivel nem talált, ezért visszafordult hozzám. Az eső miatt alig hallottam a hangját, de azért ki tudtam következtetni, mit mondott.

- És hogy kerültél ide? Még nem láttalak erre. – Kezdeményezett beszélgetést, és mivel a busz még nem igazán akart jönni, gondoltam legalább addig el leszünk.

Fogtam magam, és leültem a helyemre, illetve arra a székre, ahol az elmúlt fél órát töltöttem. Ő meg úgy köbö két székkel odébb. Körülnéztem az utcán. Még mindig semmi. Se ember, se állat, se Louis, vagy valaki, akit ismerek is.

- Nem vagyok erre ismerős, csak idetévedtem. Miért, te amúgy itt laksz?

- Nem, de az egyik haverom igen, és mivel itt van az egyetlen buszmegálló, itt kötöttem ki.

- Az jó. És amúgy messze van a belváros?- Szégyen, de annyira el voltam a gondolataimmal, hogy még azt se tudom megmondani, hány percet gyalogoltam.

- Mondd, te egyáltalán hogyan kerültél ide? Ha nem laksz itt, nincs itt ismerősöd, és ezek szerint még busszal se igen voltál erre.

- Az nagyon hosszú történet. Nem akarlak untatni. Amúgy meg nem is ismerlek. Honnan tudjam, hogy nem egy életveszélyes bűnözővel van dolgom? – Fordultam hozzá kérdőn. Mire hátravetett fejjel nevetni kezdett. Íde úgy, mintha ez az év poénja lenne. Ahogy nevetett, én is megengedtem magamnak egy kis mosolyt. De csak egy picit. Hiszen még mindig nem tisztázott a személye.

- Nos először is, az előbb már bemutatkoztam, tehát megadtam a kezdő bizalmat, de ha akarod látni a személyimet, szívesen megmutatom. Másodszor pedig tudtommal éppen nem vagyok büntetett előéletű, és nem szökök sehonnan. Amúgy meg ezt én is kérdezhetném azok után, hogy a szívbajt hoztad rám. – Nézett rám felvont szemöldökkel. Jé, barna szeme van. Ezt csak azért mondtam, mert az ismerőseim túlnyomó részének zöld, kék, vagy a kettő közöttibe pompázik a szivárványhártyája. Jó, Alisonnak éppenséggel barna, de szerintem már megszokhattuk az ő különcködését.

- Jogos. – Csak ennyit mondtam Alexnek. Furcsa, de valahogy jobban érzem magam. Lehet, hogy csak azért, mert már nem vagyok egyedül, lehet azért mert Alex egy tündér, és a tündérektől köztudottan jobb lesz az emberek közérzete.(Most miért nézel ilyen furcsán? Éppenséggel megtörténhet)

- Tehát, hogy kerülsz ide? – Firtatta tovább a dolgot, én pedig nem bírtam tovább. Mindent elmondtam. Az elejétől a végéig. És annyira jó volt, hogy csak csuda. Oké, nem mondom, hogy ezentúl idegen emberekkel fogom megosztani életem minden apró kis történését, de azért mégiscsak lehullt a vállamról az a nyomasztó érzés. Beszéltem neki az iskoláról, a bandáról, Ashleyről, Alisonról, Dougieról, sőt, még Savannáról is. Egyszer sem szólt bele. Vagy azért, mert nem érdekelte, és csak udvariasságból hallgatott meg, vagy azért, mert udvariasságból nem akart félbeszakítani. Mindegy, hogy ez, vagy az miatt, a lényeg, hogy udvarias volt. Nagyjából dél lett mire végeztem az egésszel.

Nemsokára a busz is jönni fog, én meg kicsit megint jó kedvemben vagyok. De az eső még mindig makacskodott, és csak azért se akart elállni.

- Érdekes. – Hümmögött magában.

- Na, és te miért sóhajtoztál a barátaidnak? – Kérdeztem meg, és nem csak azért, hogy mondjon is valamit, hanem azért, mert tényleg érdekelt. És ő is mesélt. Azt mondta, hogy van egy húga, és szinte körülötte forog az egész család. Tök mindegy, ő mit mond, a lényeg, hogy a lánynak mi a véleménye. És ebből már nagyon elege van. Hogy őt figyelembe se veszik. Teljesen át tudtam érezni, mert már nekem is volt olyan, hogy szinte emberszámba se vettek. (Első oldal, lap teteje. A rokonos rész J) Aztán már éppen rátért volna arra, hogy miért is viselkednek a hugicával úgy, ahogy, de pont megérkezett a busz. És képzeljétek, volt olyan rendes, hogy kifizette a jegyemet. Mivel teljesen elfelejtettem, hogy nincs nálam pénz, ezért csak amikor már ott voltam a buszsofőrnél, akkor jutott eszembe. És ez neki szerintem úgy automatikusan jött. Ja, és mielőtt még elkalandozna a gondolatotok, egy amolyan rózsaszín szerelembuborék felé, én kipukkasztanám ezt. Szar, de nekem még mindig más az ideálom L

- Ülsz mellém, és végighallgatod az uncsi mesémet, vagy inkább elmenekülsz? – Kérdezte, miközben leült az egyik ablak melletti helyre.

- Nem menekülök, de én ülök az ablaknál. – Mondtam, és addig nyaggattam, amíg át nem adta az ablak melletti helyét. Nos igen, néha elég idegesítő tudok lenni, de ami néha rossz, az néha hasznos is. Aztán elmesélte, hogy azért szeretik annyira azt a lányt, mert az ő igazi anyukájuk már meghalt, és ő nagyon hasonlít rá. Ez leginkább az apukájukat érinti. De az éppen elég. Aztán mondta, hogy mostohaanyjuk nagyon kedves, és aranyos nő. Ezután filmekről, és énekeseről, énekesnőkről beszélgettünk. És az az egy órás buszút nem is tűnt olyan hosszúnak. A Nap még mindig nem bújt elő, de azért Alex meghívott egy fagyira. Amolyan fagyizás az esőben dolog volt. Elmondanám egyébként, hogy kiderült, ő is éppolyan őrült, mint én. Nagyjából két óra felé járhatott, amikor eljött beszélgetésünk tetőpontja. Egy egyszerű ,,hogy-hívják-a-hugodtat” kérdéssel indítottam el az egész lavinát.

- Savannának. És igen, AZ a Savanna. – Mosolygott reakciómon. Nagyjából dobtam egy hátast, persze, csak fejben.

- Oké, de ugye tudod, hogy kinyírlak, ha ezt elmondod neki.

- Lakat a számon. - ,,Zárta” be, és dobta el a kulcsot. Aztán beszélni kezdett, de szóvá tettem a lakatot. Így visszafutott a kulcsért, és kinyitotta. Nem százas, az már biztos. Bolyongtunk még egy kicsit a közeli parkban, és figyeled?! Még a Nap is kisütött. Tehát már tényleg jó kedvem lett. Úgyhogy minden kiment a fejemből. Dougie is, Savanna is, az újságcikk is. A baj csak az, hogy mivel ezek teljesen kimentek a fejemből, így az sem jutott eszembe, hogy éppenséggel van két ember, akinek fogalma sincs, hogy éppen egy parkban nevetgélek egy már nem idegen sráccal. Hupssz, lehet hogy szólni kellett volna nekik?!

Aztán ehhez is jöhetnek a komik ám! :D