6. fejezet
Ismeretlen ember
-Van, hogy azt hiszed ismersz valakit. Aztán kiderül, hogy mégsem.-
Alexis szemszöge:
Reggel 8 órakor mentem el Ashleytől. De
csak mert Sam elhívta moziba, ő meg igent mondott rá. Persze, tök jó hogy ilyen
jól elvannak, meg minden, de azért nekem mégis csak furcsa ez a srác. És nem,
nem vagyok egy magányos boszorkány, aki mindenkinek csak rosszat kíván.
Egyszerűen csak furcsa, és ennyi. Na, szóval miután segítettem neki
kiválasztani a ruhát, elindultam. Nem mondanám, hogy konkrétan haza, mivel
semmi kedvem nem volt Danny hülyeségeit hallgatni. Ja, tényleg! Talán még nem
is mondtam, hogy ez a nagyra nőtt óvódás egyetemista beköltözött hozzánk. Nos,
ennek története van, de ne gondolj rosszra! Az egész csak annyi, hogy a bátyám,
és Mallory, meg anya, és apa elmentek a csaj szüleihez. Megbeszélni az esküvős
dolgokat, meg minden. És ugye nekem és Dannynek suli van, ezért szóba se
jöhetett az, hogy mi is elmenjünk. (Tudjátok, Danny Mally öccse). Egyedül meg
nem maradhattunk. Alisonhoz nem költözhettem be, mivel abból nem lett volna
tanulás, csak egész napos viccparádék, így hát maradt az a verzió, hogy Danny
hozzánk költözik három teljes hétre. Nagyvonalakban ennyi.
Miközben járkáltam az esős utcákon, egyszer
csak érzem, hogy rezeg a telefonom. Ismeretlen szám volt, úgyhogy nem vettem
fel. Na, jó! Azért annyira mégsem volt ismeretlen. Dougie hívott. De semmi
kedvem nem volt hozzá.
Nem a tegnapi miatt, azon már túltettem
magam. Savannával jár. Felfogtam. Csak szimplán nem volt kedvem beszélni vele.
Szombat volt, úgyhogy jó sokan mászkáltak
az utcákon az eső ellenére is. Elmentem egy sor butik előtt, ahonnan
plasztikázott, csodás alakú cicababák, és kevésbé feltűnő emberek jártak ki-be.
Volt egy barnahajú lány, aki úgy átlagosan öltözött, mellette meg egy szőke,
hosszú hajú, divatos lány. És ahogy elhadtak mellettem, hallottam, hogy a barna
milyen lekezelően oktatja ki a másikat, aki egy szót sem szólt. Csak hallgatott,
lehajtott fejjel. Vicces, de magamra emlékeztetett a szőke. Pedig nekem nincs
olyan világos hajam, nincs olyan ruhám. De én is voltam így. Elég régen volt
már. De arra az évre már mindig emlékezni fogok. Az egyik távoli rokonunknál
voltunk látogatóban. Ott is volt két korunkbeli gyerek. Egy fiú, meg egy lány.
És ott voltak nekik az unokatestvéreik. Sose fogom elfelejteni, milyen
lekezelően bántak velem. A kutyámmal nem beszélek így, de komolyan! Ha te is
voltál már így, akkor tudod milyen szar, és fájdalmas, amikor kb.: négyen
vannak ellened, kinevetnek, hülyét csinálnak belőled, és te egyedül vagy, saját
magaddal, és nem tehetsz semmit. Mert ha szólsz bármit is, még rosszabb lesz.
Még jobban rombolni fogják az önbizalmadat, és te már a végén el is hiszed, hogy
egy senki vagy. Aztán beszéltem Alisonnal. Mivel mi rokonok vagyunk, ezért ő is
rokon velük. És vele is ezt csinálták. Onnantól kezdve, hogy ő is jött, amikor
mi mentünk, meg én is, amikor ők, egészen jól éreztük magunkat. Ha jött egy
sértés, kinevettük őket. Viccelődtünk egymással, és még csak le se szartuk,
hogy mit gondolnak! Hadd higgyék azt, hogy ők most,,húdenagyon” megbántottak
minket. Mi tudtuk az igazat, őnekik is elmondtuk egyszer, és ha nem értették
meg, akkor úgy kell neki.
Tehát tanulság: Ha többen bántanak valami
miatt, nem kell elhinned. Nem kell, hogy lealacsonyítsd magad! Csak meg kell
tanulnod, hogy sosem vagy egyedül, és meg kell találnod azt az embert, aki
ugyanolyan cipőben jár, mint te. Tapasztalatból mondom, hogy utána már tényleg
csak nevettek rajtuk.
Gondolkodásomból megint a telefon rezgése
keltett ki. De megint az a szám volt, és nem vettem fel. Azonban miközben
megálltam megnézni az időt, láttam egy jó boltot, ahol a kirakatban egy ,,No
Boyfriend, no problem” feliratú póló volt. Úgyhogy bementem megnézni, hátha van
a méretemben. De csak azért, hogy majd ezzel kiakaszthassam Ashleyt J
Még szerencse, hogy nálam
volt a pénztárcám! Megvettem azt a pólót, meg vettem még egy tök szép kék
nadrágot. És nem is voltak annyira drágák! Oké, mától ez a kedvenc boltom. Az
eső elállt, és a felhők is vándorolni kezdtek a Nap elől. Talán délutánra jó
idő lesz! A ruhák, és a lehetséges jó idő miatt egészen jó kedvem lett. 10-kor
értem haza, hatalmas vigyorral az arcomon. Levetettem a cipőmet, és
észrevettem, hogy Danny, és Alison a gépnél kockulnak. De várjunk csak Alison?
Aztán egyszer csak csengettek. Tom, és Giovanna állt az ajtóban. Közben Danny
is megjelent a kis előtérbe.
- Sziasztok! – Köszöntem.
Aztán miután ők is megtették ugyanezt, Giov belekezdett.
- Szóval, csak ezt jöttünk
átadni. – Nyújtott egy borítékot nekem. – Kötelező! – Mondta nyomatékosan, és
mielőtt azt mondhattam volna, hogy búú, vagy bááá (amit nem volt szándékomban
mondani) elmentek. Kíváncsian nyitottam ki. És eléggé meglepődtem, hogy mi van
benne.
Nagyjából ennyi: Ma délután
4-től kárpótló sátorozás, gyülekezés a háznál. Ha valaki netán azon
gondolkozna, hogy kihagyja, azzal közölném, hogy tudom, hol lakik!!!!!!
Üdv.: Mr. Horace.
- Ez meg mi a szösz?- kapta
ki kíváncsian a kezemből Danny. És elvonult vele a konyhába?!
- Hello! - integetett Ali a
számítógép asztal mögöl.
- Szia! Hát te? – Dobtam le
magam a kanapéra, és megnéztem a mai újság főcímlapját! Volt egy ilyen mondat
rajta: Az új álom pár! Ugyan már kit érdekelnek a celebszerelmek?
- Danny mondta, hogy nincs
valami rendben a géppel, és mivel egy papírra fel volt írva a számom, ezért
felhívott, hogy csináljak valamit.
- Na, és mi volt a baj? –
kérdeztem egyhangúan. Úgyis az fog kiderülni, hogy valamit nem kapcsolt be,
amit be kellett volna! Így legyen ötösöm a lottón!
- Ki volt kapcsolva a
monitor. – Jött azonnal a válasz, én meg elkezdtem nevetni. Aztán Alison is
bekapcsolódott. Nem is Danny lett volna, ha ezt nem csinálja!
- Mi ez a fene nagy jókedv? –
Ült fel a kanapé támlájára a kis ,,számítógépzseni”. A papírt pedig repülő
formájában eljutatta Alisonhoz.
- Tudod mi volt a baj? –
kérdeztem tőle. – Nem kapcsoltad be a monitort.
- Tudom. Csak unatkoztam, és
gondoltam felhívok valakit. Az ő száma volt elő, így Alison jött. – Mosolygott
magában. Én meg elkezdtem bökdösni az oldalát. Hogy lehet valaki ilyen gonosz?
Aminek meg az lett a következménye, hogy Danny Alison ölében kötött ki. Ő meg
továbblökte a földre. De persze Dan mindvégig csak nevetett. Kiakasztó egy
gyerek, az már biztos.
- Na, mit gondoltok? Menjünk?-
Nézett fel Alison az olvasás után. – Egyébként ezért még számolunk, Danny.
- Nekem van kedvem, nektek?
Amúgy mindenki jön, aki akkor ott volt a házban? – Érdeklődtem, miközben
lapozgattam az újságot.
- Igen. Mindenki ott lesz aki
számít. Annyit tudok, hogy Tom, Giov,Harry,Dougie,Savanna,és az a nagyon jóképű
Danny is ott lesz. – Hallatszott a földről a kis egoista válasza. Tehát az
egész banda.
- Én is megyek szerintem. Tök
jó buli lesz. – Dörzsölgette a tenyerét Alison.
- Hogy-hogy? Nincs
szobafogság a múltkori kimaradásért?- Értetlenkedtem.
- De, csak ezt anyáék már rég
elfelejtették. Fannynak van egy új barátja, és anyáék totál idegesek, mert
szinte minden este elviszi Fannyt motorozni. Úgyhogy én csak megkérdezem, és
elengednek. Tök király!
- Wow! Nem is tudtam, hogy
van barátja. Hogy hívják?
- Jason…-Mondta volna a
teljes nevét, de Danny félbeszakította.
- Jaj, erről majd akkor, ha
én nem leszek itt. Szóval akkor mindenki jön? Szólok Tomnak.
- Ácsi, ácsi, ácsi! –
Állítottam le, mielőtt még tárcsázta volna a számot. – Egy, nyugodtan
elmehetsz, ha nem érdekel, kettő, én nem megyek.
- Mert? – Nézett rám kérdőn.
– Az előbb még…
- Igen, az előbb azt mondtam,
de már meggondoltam magam. – Semmi kedvem nem volt magyarázkodni. Nem megyek,
és kész. Mielőtt még arra gondolnál, hogy Doug miatt van, elmondom, hogy
tényleg miatta van. Lehet, hogy kívülről az látszik, hogy nagyon nem érdekel,
hogy összejöttek, de azért mégis csak rossz.
- Na, Lexy! Miért nem akarsz
jönni? – Követelte Dan a választ.
- Mert nem, és kész! – Azzal
továbblapoztam a ,,hogyan fogyjunk rántott hússal” című oldalról. Miket ki nem találnak!
- Ja, arról hallottam. És
most komolyan amiatt nem akarsz jönni? Kihagynád ezt a tök jó lehetőséget? Ne
már Lexy, egy ilyen nem küldhet padlóra! – Nyafogott Alison is a fülembe.
Hagyjanak már békén! Elegem van! Kíváncsi vagyok ŐK mit csinálnának!
Ugrándoznának a napsütésben, vagy mi? Mondani könnyű az ilyet!
- Tudjátok mit? Ha már ezt a
nyamvadt újságot sem olvashatom el anélkül, hogy a fülemet rágnátok, akkor
inkább elmegyek valami Alison-Danny mentes helyre! – Akadtam ki egy picikét. De
tényleg csak egy picit. Ledobtam a Star Day-t a padlóra. És találjátok ki, mi
volt a bevezető cím? ,,Az új álompár! Zayn Malik és barátnője.” Ezzel nem is
lett volna baj, de az a kép volt ott, ami tegnap készült. Illetve amit tegnap
készítettek azok a rajongók. Mi van? ÉN mint Zayn barátnője?! Ez KOMOLY?????
- Öhmm…Lexy…- bökött Danny az
újságra.
- Láttam, na! – Idegeskedtem,
és nekiálltam elolvasni a cikket.
Zayn Malik becsajozott!!!
Az ismert banda most
Londonban pihen az amerikai turnéjuk után. Sokan, és sokszor látják őket a régi
baráti társaságukkal, és lehet, hogy a régi szerelmek is előkerülnek? A tegnapi
nap folyamán két szemfüles rajongónak sikerült rajtakapniuk, ahogyan Zayn, és a
barátnőjelölt lány együtt beszélgetnek a csillagos ég alatt. Ugye milyen
romantikus? Szerintem nyíltan kimondhatjuk, hogy most sok lány álma tört össze,
azonban egyé teljesült. De vajon ki az a lány? Egy neve elhallgatását kérő 1D
rajongó körülírta a keresett lány személyét. Nos, ha igaz, aminek igaznak kell
lennie, akkor nem dőlhetünk hátra nyugodtan a karosszékünkbe, hogy egy újabb
szép szerelem született. Elmondása szerint ugyanis a lány nagyon bunkó, és
lekezelően beszél mindenkivel. Hajaj, Zayn! Tudod, egyáltalán mibe vágtad a
fejszédet?
K.
L.
- Mi van? Az ott te vagy, és
Zayn? – Ugrott Danny ahhoz a pletyka laphoz. Ezt nem hiszem el! Váltok vele
három szót, és az máris járásnak számít? Na ne már!
- Te és Zayn?- Nézett Alison a
szemembe komolyan. Oké, ez most nagyon furcsa. Csak nekem jutott egyből az az
eszembe, hogy ez egy nagy hazugság?
- Dehogyis! – Tártam szét a
karom értetlenül. – Zaynt maximum a nővéremnek tudnám elképzelni! De hiszen
ismersz!
- Ja, Zayn, mint a nővéred.
Jó vicc! – Forgatta a szemét.
- De komolyan! – bizonygattam
tehetetlenül.
- Jaj, Ali! Tudod, hogy Lexy
kibe szerelmes! – Bökdöste Danny oldalba, közben pedig hülyén kacsingatott. Ezt
nem hiszem el! Már ez is tudja?
- Tényleg? Nem is tudtam,
hogy szerelmes vagyok. – Mentettem a menthetőt.
- Óóó, akkor én előbb
megtudtam, mint te. Ez milyen jó már! – Tapsikolt Dan örömében. De ami azt
illeti, most valahogy komolyan beszélt. Mármint nem úgy, mint pölö egy
üzletember, hanem olyan Danysen komolyan. És ez ijesztő volt.
- És elmondanád mégis kibe?
Csak hogy végre én is megtudhassam. – Vágtam hozzá kicsit keményebben, mint
ahogyan akartam. Most már teljesen elszállt a jó hangulatom! Iszonyatosan dühös
vagyok.
- Hát Dougieba. Ugyan már
Alexis, ezt mindenki tudja! – Nézett a szemembe karba font kézzel. Én meg
köpni-nyelni nem tudtam. Ő ezt mióta sejti/tudja? – És akármennyire is azt a
látszatot akarod mutatni, hogy nagyon nem érdekel, hogy Savannával jár, azért
én tudom, hogy fáj neked. Engem inkább ne próbálj becsapni, mert úgysem fog
sikerülni.
- Cöhh. Én nem vagyok belé
szerelmes. – Jelentettem ki határozottan. Vagy legalábbis remélem, hogy a
hangom hasonlított a határozottra.
- Jaj, Lexy ne játssz már! –
Szállt be a vitába Alison is, és úgy látszik Danny mellett voksol. Ketten egy
ellen. Ez így hogy igazságos? Egyre jobban kezdtem elkeseredni. Nem elég, hogy
megjelent egy ilyen ocsmány cikk, ezek még a Dougies ügyet is felhozzák, ami
tényleg tökre fáj. De most menjek fel a szobámba, és álljak neki bőgni?
Ostorozzam magam, amiért én nem vagyok Savanna? Büntessem magam azzal, hogy
Savanna bármikor felhívhatja, elmehet vele bárhova, foghatja a kezét,
megcsókolhatja, én pedig nem? Vagy inkább lépjek tovább, és folytassam az
átlagos emberek problémás életét? Nos, én inkább az utóbbi mellet döntenék,de ezek meg próbálnak meggyőzni, hogy a magamba
fordulás jobb ötlet. ELEGEM VAN! De nagyon.
- Tudjátok mit? Semmi kedvem
a ti baromságaitokat hallgatni. Úgyhogy inkább húztam. – Adtam hangot
felháborodásomnak, és esernyő nélkül nekiindultam. Nem érdekelt merre, a lényeg
csak az, hogy távol a belvárostól. Elegem van Alisonból, hogy ő már megint
jobban tud mindent, mint én. Hogy ő már megint mindent máshogy csinála, mint
ahogy én csinálom. Mert én egy hülye vagyok, és mindig rossz döntéseket hozok.
Elegem van belőle! Na meg Dannyből is. Ő meg jön a hülye
,,tudom-ám-kibe-vagy-szerelmes” dumájával. Inkább örüljön a fejének, hogy
tudja, és engem hagyjon békén! Ha már egyszer itt tartunk, elegem van Ashleyből
is. Folyton ellepi ez a rózsaszín Sambuborék, és csak a szerelem, meg a
boldogság marad. Aztán Alexis menjen a fájdalmával a városon kívűlre.Az egész
világból elegem van! Felsőfokon! – puffogtam magamba, miközben egyre jobban
távolodtam a jól ismert belvárostól. És még ez az idióta eső is rákezdett! A
cseppek egymás után folytak le az arcomon. Az idő multával már nem tudtam
eldönteni, hogy az eső cseppek, vagy a könnycseppek azok. A szép, újonnan
épített házakat már elhagytam, és helyettük a régi, elhagyatott rész jött.
Habár még csak alig volt több, mint 11 óra, mégis nagyon sötét volt. Bolyongtam
az üres utcákon, és egyre jobban eltűntek a biztonságos, ismerős helyek. De
mégsem fordultam vissza. Az szürke esőfüggönytől már látni sem láttam, csak
mentem. Mentem az ismeretlenbe, és még azon is túl. Nem érdekelt, ha nem
találok haza. Ugyan kinek hiányoznék? Mindig is én voltam a társaság
gonoszmanója. Csak egy púp az ember hátán. Örül, ha megszabadul tőle. De voltak
ám más gondolataim is egy adott témához,
mint a csípős beszólások, de azt senki sem hallotta meg. Vagy nem akarták
meghallani. Ki tudja már? Miután már kellőképpen elfáradtam, leültem egy
buszmegállóba. Tele volt firkákkal, meg minden de nem érdekelt. Megnéztem a
mentrendet, de egyik hely se volt ismerős. Most kezdtem csak igazán megijedni.
A legközelebbi busz két óra múlva jön, és egy ember sem volt az utcán, akitől
megkérdezhettem volna, hogy merre van a belváros. És kizártnak tartom, hogy
netán Louis erre mászkál éppen. A telefonom pedig otthon maradt. És fázni is
kezdtem már, úgyhogy felhúzott térdekkel ültem, hátha jobb lesz egy kicsit. Így
belegondolva meggondolatlan cselekedet volt tőlem. De hát gondol a
következményekre az ember, amikor feldúlt, és el akar futni a problémák elől?
Egyszer csak hallottam három iszonyatosan hangos nevetést. Aztán a
beszélgetést, és végül a cipők cuppanását a vizes betonon. De nem kecsegtetett
sok jóval. Tudod, vannak olyan huszonéves fiúk, akik tömegesen mennek, pia a
kezükben, és az ember inkább átmegy a túloldalra, mint hogy elmenjen mellettük.
Na, ezek pont olyannak hallatszottak. A szívem úgy dörömbölt a mellkasomban,
hogy féltem, meghallják, Ezért még jobban próbáltam behúzódni a kis faépítmény
menedéket kínáló félhomályában. Na, most ebben a helyzetben elképzelheted,
mennyire megrémültem, amikor a lépések cuppogása abbamaradt, és megálltak. Pont
ott, ahonnan én vígan látszódtam.
- Na, akkor busszal mész, Alex?
– Hallottam egy mély hangot. Nagyon ijesztő volt, elhihetitek.
- Igen. A kocsimat
elkobozták, anyáék meg úgyis a kicsi Savannával vannak elfoglalva. –
Hallatszott egy kevésbé mély hang sóhaja. De várjunk csak. Savanna? Azt vajon
most tényleg mondta, vagy csak én hülyültem meg? Szerinted?Mondjuk nem csak ez
az egy Savanna van a világon, de akkor is! Női megérzés, hogy arról van szó,
akinek nem szívesen mondom ki a nevét. Mondjuk az előbb is kimondtam, de
mindegy. Illetve nem is mondtam! Csak gondoltam! Komolyan mondom, meghülyültem.
- Na, akkor csá! – Hallottam
a harmadik hangját, aztán az a kettő, akiknek a nevét nem tudom, elcuppogtak.
Mivel annak az Alex, vagy micsodának nem láttam az arcát, jobbnak láttam, ha
még ott megbújok egy kicsit. És csak ott vártam, és vártam, és nem történt
semmi. Nagyjából öt percre rá, hogy megfogadtam magamban a szólási tilalmat,
megszegtem az ígéretet.
- Hello, bocsi! Nem tudod
véletlenül, hogy merre vagyok? – Kérdeztem meg jó hangosan, és szinte már
magamban nevettem a várt reakciótól. Ami persze nem maradt el. Az idegen
akkorát ugrott ijedtében, hogy azt egyszerre egy magas, és távolugró is
megirigyelhette volna. Már ha látta volna rajtam kívül valaki.
- Mi van? Te jó ég! Ki az? –
Nézett körbe ijedten. Én pedig, mivel meguntam a bújócskát, előbújtam a
rejtekhelyemről. Nem fogjátok elhinni, de nem egy vérmes 20-as piás csávó állt
előttem. Hanem egy 20-as normális csávó. Na, jó inkább 25-ös. De akkor is. Nem
volt berúgva, meg semmi se.
- Csak én vagyok. Na szóval
nem tudod véletlenül, hogy merre vagyok? Eltévedtem. – Vigyorogtam rá.
Gondolom, azt hiszi, egy őrült ijesztegetővel van dolga. Ezt az
arckifejezéséből gondolom, és amúgy meg ha azt is hiszi, nem téved sokat. Úgy
látszik nem csak a tudóst, és az örültet választja el egy vékony kis hajszálka,
hanem a szomorú, és az unatkozó Alexist is. J
- És ki az az én? – Kérdezett
vissza kicsit megnyugodva. Most ahogy elnézem, idióta voltam, hogy egy ilyen
furcsa alaknak néztem.(nem, nem jóképű, csak olyan normális feje van, mint ahogy
azt már említettem)
- Alexis Stuart. – Nyújtottam
neki kezet. – Te meg Alex…
- Alex Lonwell – Fogadta el a
kezet. – De honnan tudod a keresztnevemet?
- Az előbb mondta a haverod,
és mivel ahhoz a névhez egy ilyenfajta hang is társult, nagy merészen merem
állítani, hogy Alexnek hívnak. – Magyaráztam, és szinte száz százalékig biztos
voltam benne, hogy azért néz körbe, mert valami normális embert próbált
keresni. De mivel nem talált, ezért visszafordult hozzám. Az eső miatt alig
hallottam a hangját, de azért ki tudtam következtetni, mit mondott.
- És hogy kerültél ide? Még
nem láttalak erre. – Kezdeményezett beszélgetést, és mivel a busz még nem
igazán akart jönni, gondoltam legalább addig el leszünk.
Fogtam magam, és leültem a
helyemre, illetve arra a székre, ahol az elmúlt fél órát töltöttem. Ő meg úgy
köbö két székkel odébb. Körülnéztem az utcán. Még mindig semmi. Se ember, se
állat, se Louis, vagy valaki, akit ismerek is.
- Nem vagyok erre ismerős,
csak idetévedtem. Miért, te amúgy itt laksz?
- Nem, de az egyik haverom
igen, és mivel itt van az egyetlen buszmegálló, itt kötöttem ki.
- Az jó. És amúgy messze van
a belváros?- Szégyen, de annyira el voltam a gondolataimmal, hogy még azt se
tudom megmondani, hány percet gyalogoltam.
- Mondd, te egyáltalán hogyan
kerültél ide? Ha nem laksz itt, nincs itt ismerősöd, és ezek szerint még
busszal se igen voltál erre.
- Az nagyon hosszú történet.
Nem akarlak untatni. Amúgy meg nem is ismerlek. Honnan tudjam, hogy nem egy
életveszélyes bűnözővel van dolgom? – Fordultam hozzá kérdőn. Mire hátravetett
fejjel nevetni kezdett. Íde úgy, mintha ez az év poénja lenne. Ahogy nevetett,
én is megengedtem magamnak egy kis mosolyt. De csak egy picit. Hiszen még
mindig nem tisztázott a személye.
- Nos először is, az előbb
már bemutatkoztam, tehát megadtam a kezdő bizalmat, de ha akarod látni a
személyimet, szívesen megmutatom. Másodszor pedig tudtommal éppen nem vagyok
büntetett előéletű, és nem szökök sehonnan. Amúgy meg ezt én is kérdezhetném
azok után, hogy a szívbajt hoztad rám. – Nézett rám felvont szemöldökkel. Jé,
barna szeme van. Ezt csak azért mondtam, mert az ismerőseim túlnyomó részének
zöld, kék, vagy a kettő közöttibe pompázik a szivárványhártyája. Jó, Alisonnak
éppenséggel barna, de szerintem már megszokhattuk az ő különcködését.
- Jogos. – Csak ennyit
mondtam Alexnek. Furcsa, de valahogy jobban érzem magam. Lehet, hogy csak
azért, mert már nem vagyok egyedül, lehet azért mert Alex egy tündér, és a
tündérektől köztudottan jobb lesz az emberek közérzete.(Most miért nézel ilyen
furcsán? Éppenséggel megtörténhet)
- Tehát, hogy kerülsz ide? –
Firtatta tovább a dolgot, én pedig nem bírtam tovább. Mindent elmondtam. Az
elejétől a végéig. És annyira jó volt, hogy csak csuda. Oké, nem mondom, hogy
ezentúl idegen emberekkel fogom megosztani életem minden apró kis történését,
de azért mégiscsak lehullt a vállamról az a nyomasztó érzés. Beszéltem neki az
iskoláról, a bandáról, Ashleyről, Alisonról, Dougieról, sőt, még Savannáról is.
Egyszer sem szólt bele. Vagy azért, mert nem érdekelte, és csak udvariasságból
hallgatott meg, vagy azért, mert udvariasságból nem akart félbeszakítani.
Mindegy, hogy ez, vagy az miatt, a lényeg, hogy udvarias volt. Nagyjából dél
lett mire végeztem az egésszel.
Nemsokára a busz is jönni
fog, én meg kicsit megint jó kedvemben vagyok. De az eső még mindig
makacskodott, és csak azért se akart elállni.
- Érdekes. – Hümmögött
magában.
- Na, és te miért sóhajtoztál
a barátaidnak? – Kérdeztem meg, és nem csak azért, hogy mondjon is valamit,
hanem azért, mert tényleg érdekelt. És ő is mesélt. Azt mondta, hogy van egy
húga, és szinte körülötte forog az egész család. Tök mindegy, ő mit mond, a
lényeg, hogy a lánynak mi a véleménye. És ebből már nagyon elege van. Hogy őt
figyelembe se veszik. Teljesen át tudtam érezni, mert már nekem is volt olyan,
hogy szinte emberszámba se vettek. (Első oldal, lap teteje. A rokonos rész J)
Aztán már éppen rátért volna arra, hogy miért is viselkednek a hugicával úgy,
ahogy, de pont megérkezett a busz. És képzeljétek, volt olyan rendes, hogy
kifizette a jegyemet. Mivel teljesen elfelejtettem, hogy nincs nálam pénz,
ezért csak amikor már ott voltam a buszsofőrnél, akkor jutott eszembe. És ez
neki szerintem úgy automatikusan jött. Ja, és mielőtt még elkalandozna a
gondolatotok, egy amolyan rózsaszín szerelembuborék felé, én kipukkasztanám
ezt. Szar, de nekem még mindig más az ideálom L
- Ülsz mellém, és
végighallgatod az uncsi mesémet, vagy inkább elmenekülsz? – Kérdezte, miközben
leült az egyik ablak melletti helyre.
- Nem menekülök, de én ülök
az ablaknál. – Mondtam, és addig nyaggattam, amíg át nem adta az ablak melletti
helyét. Nos igen, néha elég idegesítő tudok lenni, de ami néha rossz, az néha
hasznos is. Aztán elmesélte, hogy azért szeretik annyira azt a lányt, mert az ő
igazi anyukájuk már meghalt, és ő nagyon hasonlít rá. Ez leginkább az
apukájukat érinti. De az éppen elég. Aztán mondta, hogy mostohaanyjuk nagyon
kedves, és aranyos nő. Ezután filmekről, és énekeseről, énekesnőkről
beszélgettünk. És az az egy órás buszút nem is tűnt olyan hosszúnak. A Nap még
mindig nem bújt elő, de azért Alex meghívott egy fagyira. Amolyan fagyizás az
esőben dolog volt. Elmondanám egyébként, hogy kiderült, ő is éppolyan őrült,
mint én. Nagyjából két óra felé járhatott, amikor eljött beszélgetésünk
tetőpontja. Egy egyszerű ,,hogy-hívják-a-hugodtat” kérdéssel indítottam el az
egész lavinát.
- Savannának. És igen, AZ a
Savanna. – Mosolygott reakciómon. Nagyjából dobtam egy hátast, persze, csak
fejben.
- Oké, de ugye tudod, hogy
kinyírlak, ha ezt elmondod neki.
- Lakat a számon. - ,,Zárta”
be, és dobta el a kulcsot. Aztán beszélni kezdett, de szóvá tettem a lakatot.
Így visszafutott a kulcsért, és kinyitotta.
Nem százas, az már biztos. Bolyongtunk még egy kicsit a közeli parkban, és
figyeled?! Még a Nap is kisütött. Tehát már tényleg jó kedvem lett. Úgyhogy
minden kiment a fejemből. Dougie is, Savanna is, az újságcikk is. A baj csak
az, hogy mivel ezek teljesen kimentek a fejemből, így az sem jutott eszembe,
hogy éppenséggel van két ember, akinek fogalma sincs, hogy éppen egy parkban
nevetgélek egy már nem idegen sráccal. Hupssz, lehet hogy szólni kellett volna
nekik?!
Délután három óra 59-prckor
értem haza. Nagyon jó kedvem volt. Nos, Alisonnak, és Dannynek kevésbé.
- Te hol a francba voltál?
Tudod te mennyire aggódtunk. Se telefon, se esernyő, se pénz valami közlekedési
eszközre. – Támadott le Danny, Alison meg buzgón bólogatott. Aztán észrevettem
valamit, és már nem is vesződtem a magyarázkodással.
- Hát ti meg hova mentek? –
Ráncoltam a szemöldököm a túrázó felszerelés láttán. Aztán eszembe jutott
valami, de mégsem tudtam megmondani, hogy hova készülnek. Furcsa.
- Ki vette el azt a maradék
eszedet? Ma van a sátorozás, te! – Rivallt rám, Alison, és az egyik őrült
pillanatban biztosra vettem, hogy leharapja a fejemet.
- Hupsz, akkor összepakolok,
és mehetünk. – Próbáltam békíteni a körülményeket, de az arcok láttán aligha
értem el valamit. Na mindegy.
- Tudod mit? Felejtsd el! – Mondta dühösen
Danny, felkapta cuccát. Alison meg követte. Aztán az ajtóból még visszaszóltak.
– Mi elmentünk, ha összepakoltál gyere, tudod az utat. – Aztán egy ajtócsapás,
és ezek már itt se voltak. Oké, tényleg elég mérgesek voltak. De kit
érdekelnek? Még mindig csodásan érzem magam. És nem vagyok önző attól még, hogy
most nem rontja el a kedvemet ez a kis összezörrenés velük. Danny majd kap egy
csokis fagyit, Alison pedig annyi Vetteles posztert, amivel kitapétázhatja a
szobáját, és el is van rendezve. Boldogan battyogtam fel a szobámba. A rakodás
azonban egy kicsit visszavett a kedvemből. Utálok pakolni!
Gyors egy óra múlva már
készen is álltam. De ekkor meg a telefonom csörgött, és ezért nem tudtam
elindulni. Ashley volt az.
- Hello te kis csavargó!
Elindultál már? – Szólt bele vidáman.
- Szia, még nem, de már
készenlétben vagyok! – Válaszoltam ugyanolyan hangon, és kicsit elszégyelltem
magam, amiért haragudtam szegényre a semmiért. Na, de a múlt az a múlt.
- Akkor jó, mert kéne egy kis
segítség. Az az igazság, hogy a pizzafutár nem igazán akar kijönni a házig.
Úgyhogy a lényegre is térnék. Légyszi hozz 6 db nagy pizzát. Legyen 4 hawaii,
és legyen kettő sonkás. Előre is köszi, ja, és majd Mr. Horace kifizeti neked.
Na szia!
- Mi van? Ashley te most csak
szórakozol ugye? Oké, hogy nem viszek sok cuccot, de akkor is!
- Igen tudom. – Nevetett bele
a telefonba. Hú de jó kedve van neki. – Ja, és Ali, és Danny azt üzeni, hogy ez
büntetés is egyben. Na szia! – Azzal letette. Hú de király, mondhatom. Mégis,
hogyan fogok tudni 6 darab óriáspizzát elcipelni? Még ha kicsi lenne, akkor azt
mondanám, hogy jól van, de így! Aztán eszembe jutott valaki, aki biztos, hogy
segít nekem. Egy hőst, aki segít a bajbajutottakon. Egy barát, aki kihúz a
bajból. Tehát tárcsáztam Britney számát.
- Halló? – Köszönt bele
motyogva. De hogy miért mindig így veszi fel?
- Szia, itt Lexy. – Olyan
furcsa felhívni őt, miután ennyi ideig távol voltunk egymástól. Amit még mindig
nem tudok hova tenni. Fogalmam sincs miért volt olyan másfél évig, amilyen. Na,
de most hagyjuk a mély lelki pszichológiát.
- Ó, szia. Jé, még meg van
neked a számom? – Kérdezte, és inkább szomorúnak tűnt, mint gúnyosnak. Amitől
kicsit rossz érzés támadt bennem.
- Igen, persze, hogy meg van.
Figyelj, te már ott vagy, vagy még otthon?
- Mi van? Hogy érted ezt, hol
kéne lennem? Itthon vagyok, de nem is indultam sehova. – Oké, ezt csak én nem
értem? Giov azt mondta, hogy mindenkinek szólni fog. De Britney is beletartozik
a mindenkibe. Legalábbis szerintem.
- Hát, a sátorozásra. Nem
jössz? – Fejtettem ki magam érthetőbben.
- Milyen sátorozás? Lexy ne
szórakozz már velem. Igen, Ashley említett valami ilyesmit, de engem SENKI SE
HÍVOTT. Mintha nem lennék a barátnőtök, vagy mi. Én komolyan nem értem. Másfél
évig nem is szóltok hozzám, és amikor már azt hiszem, hogy megbocsátottatok
valamiért, amit nem is tudtam, hogy elkövettem, újra ez van! Nem hívtok sehova,
Britney inkább maradjon ott, ahol van! Elegem van ebből! – Ordította bele a
telefonba, és utána sírva kinyomta. Én meg ott álltam, telefonnal a kezemben,
és nem értettem semmit. Mi történ? Hogy történhetett ez? Mindenesetre egy
biztos. Mégpedig az, hogy most azonnal el kell mennem hozzá.Jaj, nekem. Ez egy
iszonyatosan hülye nap. Probléma, probléma hátán! És még mindig nincs vége.
Gyorsan bezártam a bejárati
ajtót, és nekiindultam a belváros felé. Ugyanis Brit ott lakik. És amúgy meg
pont jókor hozta fel, mert már én is akarok válaszokat a kérdéseimre.
Hajjaj, sok a kérdés, de
válasz reá kevés. J
Félénken kopogtattam be az
ajtón. Brit anyukája nyitott ajtót.
- Szia, Alexis. Milyen
furcsa, hogy itt vagy. Gyere beljebb. – Tárta ki az ajtót, és én bementem a
furcsa kis lakásba. Na jó, nem volt furcsa, hanem inkább nagyon király. A
falakat alighanem Britney pingálhatta ki, mivel mindenhol smileik, meg vigyorgó
arcocskák, és a családja tagjai voltak felfestve a falra. De az emberfejek
olyan képregényszerűek voltak, és nagyon viccesek is.
- Gondolnom a lányomhoz
jöttél. Fenn van a szobájában. – Mutatott az emelet felé
Gyorsan felsurrantam, és
elkezdtem dörömbölni az ajtón. Britney ki is nyitotta, de én teljesen le voltam
döbbenve. Kisírt, vörös szemek, összekócolódott haj, és olyan citrombaharaptam
fejet vágott.
- Te meg mit keresel itt? –
kérdezte mogorván. Egyáltalán nem ő volt, de mégis. De mégse, mi van? Már
semmit se értek.
- Csak jöttem válaszokat
adni, és válaszokat követelni. Tehát beszélhetnénk? – Kérdeztem vissza magabiztosan.
Figyelembe se véve az undok modorát. Talán azért, mert megértem, hogy így
viselkedik. Legszívesebben én is ilyen lennék magammal, amiért majdnem két évig
nem vettem észre a bajokat, és most így, egyszerre csap le minden rám.
Alighanem tudom, hogy mi volt a baja. Illetve, több mint valószínű. Útközben
összeraktam magamban a forgatókönyvet. Nem volt nehéz. Másfél év óta volt olyan
furcsa, Juliék másfél évig voltak távol. Most nagyon jó kedve van, Juliék pedig
hazajöttek. Vágod már?
- Gyere. – Mondta, miközben
letörölt egy könnycseppet a sok közül, az arcáról.
Leültem a focolabda
pufókjára, vagy mi a francnak is hívják az ilyet. Tudod, az a bigyó, amibe
egyszer leülsz, és utána külön egy óra, mire feltornázod.
- Miért jöttél Lexy? Azt
hittem, futsz Ashleyékhez nevetgélni.
- Nagyon szomorú volt a
hangod, így muszáj volt idejönnöm. De nem bántam meg. Útközben pedig összeálltak
a dolgok a fejemben. Figyelj, ha esetleg azt hiszed, hogy nem érdekel minket,
hogy mi van veled, akkor tévedsz. Egyszerűen csak most állt nekem össze a kép,
és szerintem Ashleynek is. De honnan tudhattuk volna, hogy ezért vagy ilyen?
Azt hittük, hogy velünk van valami bajod, így nem is feszegettük a dolgot,
pedig kellett volna. De ha mondtad volna, akkor minden egészen máshogy történik.
De úgy látszik ennek így kellett, hogy történjen. – Fejeztem be a
magyarázkodást, mire végre, Britney elmosolyodott. De nem sokáig, mert utána
nagyon lefele konyult a szája.
- Jaj, nem. Nem így kell. –
Siettem oda hozzá. – Fel a ballal, aztán a jobbal. Ugye mennyire jó így? –
Kérdeztem, és nevettem az idióta mosolyon, amit én varázsoltam neki. És talán
jobb lett a kedve. Ja, és ha most értetlenül olvasgatnád vissza, választ várva
arra a kérdésre, hogy mi van?akkor ne tedd. Nem, nem hagytam ki egy egész részt
a beszélgetésből, és nem, nem őrültem meg. Egyszerűen csak annyi, hogy talán
ismerem Britet. Mielőtt ugyanis a fiúk híresek lettek, eléggé jól
összebarátkozott Louissal, mindenki azt hitte, hogy össze fognak jönni. De
aztán ők elmentek, és tádám, Louinak barátnője van. És szegény Britney még
azért is a padlón van, mert mi félreértettük. De mostantól máshogy lesz. Ma
kiderült az igazság, és már minden máshogy lesz, remélem. Viszont arra a
kérdésre, hogy őt miért nem hívták meg, még nem érkezett válasz. És már elegem
van a megválaszolatlan kérdésekből, elhiheted.
- Jobban vagy már?
- Igen. – Válaszolta még
szipogva.
- Akkor jó. Na, pakolj, mert
már majdnem két órát késünk. – Néztem a z órámra.
- Komolyan? Én is mehetek? –
Kérdezte nagy boci szemekkel. És megjegyezném, ezzel csak idegesíteni akart,
mert tudta, hogy ezt csak a bociknál viselem el. J
- Persze, de csipkedd magad.
Mármint ne szó szerint. – Nevettem, és vártam. Nagyon vicces volt, ahogy
föl-alá futkorászott a lakásban, és ott csúszkált zokniban. Totál kész volt. De
legalább rekordidő alatt elkészült.
- Anya, elmentem a
sátorozásra. Holnap jövök! Szia! – Köszönt be a konyhába, és miután én is
elköszöntem, illedelmesen, elindultunk. Közben nagyban beszélgettünk, és
nevettünk. És aztán eszembe jutott valami. A pizzák. Elmagyaráztam Britneynek,
hogy mit kértek tőlem a többiek, és ő is egyet értett azzal, hogy nem úgy nézek
ki, mint egy pizzafutár.
Alig bírtuk el őket, de most
komolyan. Ő vitt hármat, meg én, és azt hittem, leszakad a karunk. Köbö tízpercenként
meg kellett, hogy álljunk. És így jó lesz, ha hatra odaérünk.
Szóval, ismét csak megálltunk
pihenni egyet. Amikor is hátulról hallottunk egy kiáltást.
- Helló, én egy pepperonisat
rendelnék, de nagyon csípős legyen ám. – Először fel sem ismertem a hangot, ami
az utca túloldaláról jött, így visszaszóltam.
- Jó neked, én meg akkor egy
duplasajtosat. – És mentünk is volna tovább, de gondolom a hang tulajdonosa
futott mögöttünk. És elénk jött. Jé, ki volt az? Na, szerinted?
Találgass!........Na jó, elmondom, Alex volt az, teljes életnagyságban.
- Szia, hát te? Hogy kerülsz
ide? – lepődtem meg.
- Csak sétálgattam. –
Válaszolta, de közben nem rám figyelt, hanem elvette Brit kezéből a dobozokat,
mielőtt leejtette volna. Brit meg mit csinált? Na, szerintetek? Lehajtott
fejjel nézte az aszfaltot, ahelyett, hogy viszonozta volna Alex mosolyát. Pedig
milyen aranyosak lettek volna, ha egymásra mosolyognak J.
De várjunk csak. Én mióta lettem ennyire undorítóan romantikus? Ez undorító.
Pfujj.
- Itt is van még pár. –
Dobtam rá ,,kedvesen” az Alex kezében lévőkre az enyémeket. Ha elbír hármat,
akkor hatot is. J De most nincs igazam?
- És ti? Mentek a
túlélőtúrára? – Kérdezte, miközben megindultunk a cél felé, ahova úgy már kb.
két órája meg kellett volna érkeznem.
- Igen, honnan tudsz róla?
Ja, biztos a húgod. – Jutott eszembe ez az életbevágóan fontos információ,
miszerint Alex, Savanna bátyja.
- Miért ki a húgod? – Szólalt
meg végre Brit. És figyeled? Ránézett a fiúra. Milyen cuki! Jaj, már megint így
gondolkodok? Na, ezt már kezelni kéne.
- Savanna. – Jött a nagy
nehéz válasz. Mire kapott tőlem egy vállveregetést. És Britneytől is.
- Őszinte részvétem. – Mondta
Brit. És végre feloldódott. – És neked amúgy nincs kedved jönni? – Le a
kalappal a csaj előtt, nem? Öt perce ismer egy fiút, és máris, mintha ezer éve
ismerné. Hmmm…ez csak nekem furcsa?
- Ááááá, nem! Nem látnának
ott szívesen. – Hárított azonnal.
- Na ne csináld már a
fesztivált! Mi szívesen látunk, és biztos vagyok benne, hogy Ash, és Sam is.
Mutasd hol laktok. Gyorsan összepakolsz, és már mehetünk is!
- Nem. Mondtam, hogy nem
megyek. – ellenkezett. És ennek az lett a vége, hogy fél óra múlva, immár Alex
batyujával, együtt ballagtunk a ház felé. Kezdtem ideges lenni, hiszen azóta
nem láttam Dougiet. És félek, hogy ha látni fogom, akkor szomorú is leszek, és
ha szomorú leszek, akkor sírni is fogok, ami nem volt benne a napirendemben. De
mindegy is, mert már látom is a ház körvonalait, és megfutamodni nem fogok.
Fenébe a gyávasággal, légy bátor! –bíztattam magam. De nem ment. Most jött el
az a pont, ahol azt mondom, ennyi. És már ki is akartam mondani, hogy
sziasztok, én nem bírom, inkább hazamegyek, amikor egy alak elkezdett integetve
futni felénk. És tudtam, hogy végem van. Kész, erre nincs semmi szépítő
körülírás. Végem van!
Na, vajon ki volt az? Na? Na?
Naná, hogy Dougie.
- Sziasztok! – Fékezett le
előttünk. – Hát te meg hogy kerülsz ide? – Nézett Alexre. Aki csak úgy megvonta
a vállát.
- Ő meg hogy kerül ide? –
Nézett rám. Nyeltem egy nagyot. Amit remélem nem hallott meg. És én is
megvontam a vállam. Beszélni akartam. Mindenről, de nem fogom letámadni. Azóta
nem is beszéltünk, és nem is láttuk egymást. Most nem Alexről van szó, hanem
arról, hogy én miért is futottam el aznap a koncertről. Igen, azóta már
ezerszer megbántam, ha nem többször, na de ez van! Tovább kell lépni.
- Ennyi? – Nézett rám, én meg
csak szimplán belenéztem a szemébe, és lazán bólintottam.
- Na, mehetnénk már? Éhen
halok. – Indult el a tábor felé Britney. A mai napon kinevezem őt a nap
hősének, mivel több kérdést nem kaptam. Így elindultunk. De Dougie még rátett
egy lapáttal. Megkérdezte, hogy viheti-e a cuccomat, és mielőtt még
megszólalhattam volna, kikapta a kezemből. Nos ennyit az utáljuk meg Dougiet
projektről. Miért ilyen udvarias?
- Sziasztok! – Jött a második fekete bárány. Vagyis
Ashley. De ő megállt tőlünk fél méterre. Na igen, mi mást csinálhatott volna?
Szembe vele a barátnője, akinek a cuccát az utálandó pasi viszi, és ott van
mellette a másik barátnője, akit nem is hívtak valami tévedés miatt, ja és
szerintem felmerülhetett benne az a kérdés is, hogy vajon ki rejtőzik a pizza
mögött?
- Ó! Szia Britney, és Alexis,
és idegen a pizza mögül. – Köszönt immáron Danny, aki szintén ide battyogott
kis csoportunkhoz.
- Hello Dan! Itt a pizza. –
Vettem ki Alex kezéből, és adtam át Dannynek. Aki, ha Ashley nem segít neki, le
is ejti. De én ennek csak örülök. Hadd tudja meg, mit is kért tőlem. Oké, hogy
szerencsére nem nekem kellett hozni, de akkor is!
- Na akkor menjünk is! –
Szólt Dougie, és most már tényleg elindultunk a ház felé. Alexet figyeltem
közben, aki végig lehajtott fejjel bandukolt mellettem csöndesen. Lehet, hogy
mégsem volt olyan jó ötlet elhívni?
Amint végre odaértünk a
többiekhez, Savanna egyből elkezdett vinnyogni.
- Te meg mit keresel itt? –
jött fenyegetően a bátyjához.
- Én hívtam meg. – szóltam,
mielőtt még leharapná a fejét. 8Most miért? Én kinézem belőle!)
- És minek? Itt sem volt
segíteni. – Nézett rám karba font kézzel. Te jó ég! Mit képzel ez magáról? Nem
az anyám, vagy valami, hogy kérdőre vonhasson.
De aztán eszembe jutott
valami, amivel gyorsan elintézhetem ezt a kellemetlen ügyet. Mr. Horacenak van
egy igazán rossz tulajdonsága, amit én most fel tudok használni saját kis önző
céljaim végbeviteléhez.
- Megkérdeztem Mr. Horacet,
hogy jöhet-e. és azt mondta hogy igen. Ugye Mr. Horace? – Kiabáltam a
tanáromnak, aki éppen egy pizzaszelettel küszködött.
- Naná! Én engedtem meg,
hogy…mi is a neved fiú?
- Alexander, de csak Alex! –
kiabálta vissza az említett.
- Na szóval, hogy Alexander,
de csak Alex velünk sátorozhasson.
- Rendben van, de ezt majd
még megbeszéljük. – Intézte szavait, szerencsére nem hozzám. – Gyere Szívem. –
Fogta kézen Dougiet, és elmentek a kajákhoz. Gondolom, nem csodálkoztok, hogy
nekem elment az étvágyam. Aztán beszéltem Ashleyvel. Mindent elmondtam neki.
Alextől egészen Britney-ig.
- Oké, ez nem semmi. – Értett
egyet velem. – na, most viszont beszélek Britneyvel. Te meg addig Alisonnal.
- Oké. Úgy látszik ez a nap a
magyarázkodás napja. – Sóhajtottam, és a tábortűz felé vettem az irányt. Már
nagyon sötét kék volt az ég, de még azért nem volt annyira vészes. De a vacsi
után a fiúk kikönyörögték, hadd rakjanak tüzet. És most az van, hogy Danny,
Dougie, és Tom ott hülyéskednek, illetve a pizzáról leszedett paradicsomot
pirítják, meg egész kis pizzadarabokat, Savanna, és Giovanna pedig elmélyülten
beszélgetnek, és közben nézik őket. Sam, és Alex pedig a sulikról, és
Amerikáról dumálnak. Mi meg csak úgy vagyunk, és Mr. Horace pedig…már megint eltűnt!
Ezt nem hiszem el! Ez most komoly? Már éppen pánikba akartam esni, amikor
előjött a házból, szerencsére. Ja, Zaynnel együtt. Ugyanis Zayn is eljött. De a
többiek nem. Valami fontos dolog, amit Zayn már megcsinált, de ők nem.
Elmondták, csak elfelejtettem J Ja, és Harry sincs itt. A fiúk azt
mondták, randija van. Na, erről majd kifaggatom. Britneyvel, és Alisonnal is
sikerült végre mindent elrendezni. De azt inkább nem részletezném. Mert akkor
még jövőre is itt ülnénk, és akkor még csak a felénél se tartanék. Kicsit
túlzás? Hmmm…Lehet.
- Ide mindenki! – Hívott a
főnök fickó. Ő kérte, hogy így nevezzük, nem én aggattam rá ezt a nevet,
elhiheted. Tehát akkor mindenki itt van? Helyes. Nos, kitaláltam valamit. Egy
játékot. Feladatokat csináltam, és ezt csapatban kell megoldanotok. Tehát,
beosztottalak titeket. A beosztást Zayn segítségével csináltam, úgyhogy majd őt
verjétek, ne engem. – Mindenki nevetett, csak én nem. Ugyanis a kis szárnysegéd
a beosztás résznél rám kacsintott. És az semmi jót nem jelent. De komolyan,
semmi jót nem tartogat, legalábbis számomra.
- Na, tehát akkor a csapatok. Az első: Tom,
és Giovanna. Ashley és Sam a második. Harmadik Alison és Danny. A következő
Britney és Alex. Aztán Savanna és Zayn, és a végén Juli és jómagam– Hadarta el
gyorsan, és mielőtt még megmukkanhattunk volna, már folytatta is.
- Oké, akkor játékra fel! Itt vannak a
kezdő lapok, egy térkép, és egy zseblámpa. Jó szórakozást! – Oké, ennél jobb
nem is lehetne. De vegyük pozitívan. Rosszabb is lehetett volna.
- Hé, és én? – Háborgott Dougie. Tényleg,
őt nem is mondták! Jaj, ne már!!!! És engem se! Ez de gáz.
- Ja, igen. Te Alexisszel, na akkor hajrá
emberek! – Mondta Mr. Horace. Mire mindenki értetlenül meredt rá, ugyanis
semmilyen papírokat nem kaptunk. Ezért amíg ,,gyorsan” befutott értük
beszélgettünk. Dougie elment megkeresni Dannyt, ami nem volt nehéz, mert ott
állt mellette, Ashley pedig odajött hozzánk. A többiek pedig egy kis körbe
állva hallgatták Britney amint nagyban magyarázott valami vicceset. Mi már
hallottuk, ezért nem mentünk oda. Aztán miközben nevettek, és ő hadonászott a
kezével, elröpült a telefontokja, egyenesen a fejünk fölött, és leesett a tőlem
pár lépésnyire lévő tisztás szélére. Automatikusan odamnetem érte. Felvettem,
és már mentem volna vissza, ha nem hallok meg valamit. Felnéztem, és láttam,
hogy alak áll bent az erdőben úgy 5 méterre tőlem. Már éppen kérdezni akartam
volna, hogy kicsoda, amikor elkezdett beszélni.
- Igen persze nagyon jó itt. Nem, nem
ellenkezőleg nagyon rendesek. Igen, de már alig várom. – szünet következett.
Ekkor rájöttem, hogy telefonon beszél valakivel, azért nem hallom a másik ember
hangját. – Igen, persze. Persze, mondom. Nem, nem. Miket képzelsz te? – itt
nevetett. Akár el is mehettem volna, és már éppen indultam is, amikor a
következő mondattól földbe gyökerezett a lábam.
- Szeretlek, és sietek haza hozzád. Ja, és
majd együtt szépen elintézzük úgy, hogy ne is maradjon utána nyom. Eltüntetjük
a föld színéről ezt az idiótát. Csak még egy picit várj, amíg beolvadok közéjük.
Oké, szia szeretlek. – Ha mástól hallanám mindezt, akkor el se hinném, hogy
ezeket Sam mondta.
