Sziasztok! Itt az új fejezet. Remélem tetszik nektek. Ne feledjétek, két komi után jön a következő. :)
- Ashley.
Baljós éjszaka
"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak – amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."
Ashley
Éppen egy padon ültem a ház mellett. Lexy elment megkeresni
Britney telefontokját én meg unalmamba leültem. Brit még mindig mesélt, Sam még
mindig telefonált az anyukájával. Legalább is azt mondta, hogy ő hívta. A
többiek is el voltak, én meg egyedül ültem. Hirtelen egy kocsi fényszórójára
lettem figyelmes. Meglepetten láttam, hogy Liam száll ki belőle. Sajnos
észrevett és mindjárt oda is jött hozzám.
- Hol van az a Sam gyerek? – kérdezte dühösen. Ijedten a
fenyők felé mutattam. Meg sem bírtam szólalni. Meg hát mit mondhattam volna?
Liam szinte futva közelítette meg azt a részt, ahol utoljára láttam Samet.
Kíváncsiságom hajtott, ezért utána mentem én is. Szerencsére senki sem vette őt
észre. Beálltam egy fa mögé, ahol tisztán láttam, hogy Liam kitépi Sam kezéből
a mobilját és behúz egyet neki az arcába.
- Haver! Ezt most miért? – értetlenkedett Sam.
- Te egy szemét disznó vagy és ráadásul hazug is. Tudtam,
hogy valami nincs veled rendbe. – szólt Liam és egy újabbat behúzott neki. Nem
bírtam végig nézni. Közbe kellett avatkoznom.
- Hé! – kiabáltam. Liam megfordult.
- Ashley, ebbe nem kéne beleavatkoznod. – próbált
vigyorogni.
- De igen is! Mert Sam az én barátom és nem fogom végig
nézni, ahogy péppé vered! – kiabáltam rá és egyre dühösebb voltam.
- Na, ahhoz nekem is lenne egy-két szavam. – szólt közbe
Sam és gyomorszájon ütötte Liamet, aki lerogyott a fűbe.
- Ezt most miért csináltad? – akadtam ki és oda futottam
Liamhez.
- Már ne is haragudj, de két hatalmasat bebokszolt az
arcomba. – förmedt rám és visszament volna a többiekhez, ha nem kapom el a
karját.
- Mi volt ez? Liam miért csinálta ezt?
- Honnan a fenéből tudjam?! Rájött az öt perc… - vonta meg
a vállát és elindult a tábor felé.
- Ha most itt hagysz vele, köztünk mindennek vége! Nem
lehetsz ilyen bunkó! – kiáltottam utána.
- Mindennek vége? Mi az a minden? Kétszer randiztunk és
ennyi?! Nincs köztünk semmi… - legyintett, végül eltűnt a sötét erdőbe, ahol
volt a házhoz vezető út.
- Jaj Istenem. - szipogtam. Ez egyáltalán nem hiányzott az
estére. Egyáltalán mi ütött Sambe? Ő nem ilyen szokott lenni. – gondolkodtam,
miközben próbáltam felsegíteni Liamet.
- Jól vagyok. – nyüszögte. Persze, ha jól lenne, akkor nem
nézne ki úgy, mint egy fél holt.
- Liam, miért kellett ezt csinálnod? – potyogtak a könnyeim,
miközben végre stabil lábakra állítottam őt.
- Ne haragudj. Elborult az agyam. Egyszerűen csak megtudtam
pár dolgot a kis amcsi barátunkról. – nyökögte, de már kezdett jobban ki nézni.
- Milyen dolgokat? – érdeklődtem.
- Hagyjuk Ash. Most nem szeretnélek ezzel terhelni… -
kapaszkodott belém és elindultunk a többiek felé.
- Csak átvert, mi? Kihasznált engem? – kérdeztem pontosan
bele a közepébe.
- Valami olyasmi. Annyira sajnálom Ashley. Nem szabadott
volna elmondanom. – sajnálkozott és neki dőlt egy fának.
- Na, gyere már. – rángattam, de nem jött. Kíváncsian
néztem rá. – Mi bajod?
- Tudnod kell még valamit… - sóhajtott. Én meg úgy éreztem,
hogy mindjárt rosszul leszek.
- Britney és Jul sem a legőszintébbek veled és Lexyvel…
- Ezt nem értem. – néztem rá érthetetlenül.
- Nem lényeges. Majd holnap, ha gondolod, mutatok valamit.
De most vissza kell mennünk. – ragadta meg a karom és elkezdett vonszolni a
többiek felé.
- Liam, ne merj most kételyek között itt hagyni! Szerinted
hogyan fogok én így aludni?! – akadtam ki és próbáltam kihúzni a karomat a
szorításából.
- Most nem beszélhetek! – fordult hirtelen hátra. Fura
helyzet volt, mivel csak pár centi választott el minket. Soha nem kerültem még
ilyen közel hozzá. Soha nem fogta még így kezem… de annyira mérges voltam rá,
hogy legszívesebben középen rúgtam volna.
- Ne haragudj. – lépett két lépést hátrébb. Majd elengedte
a kezemet. Mintha csak a fejemből olvasta volna ki...
- Semmi baj. – sóhajtottam. Elindultam a többiek felé.
- Lexy! – kiabáltam messziről. Nem tudom miért, de
szükségem volt rá.
- Itt vagyok! – hallottam közelebbről a hangját. Elkezdtem
futni. A fenyves végén megláttam. Kicsit zavartan nézett rám.
- Mesélnem kell valamit… - sóhajtott. Már csak ez
hiányzott… még egy meglepetés az éjszakára.
***
- És aztán nem bírtam tovább. Vissza kellett mennem… -
fejezte be végül Lexy. Az eszem megállt. Sammel valami tényleg nincs rendben.
- Miért van az, hogy mindenki csak ki használ? – szipogtam
ismét. Lexy megölelt. És sírtam, mert elegem volt. Hirtelen Mr. Horace jelent
meg mellettünk.
- Valami baj van? – érdeklődött és leült mellém a padra.
Reflexből kicsit arrébb húzódtam.
- Nem, semmi. – töröltem le gyorsan a könnyeim.
- Az jó, mert kezdődik a verseny! – csapta össze a kezét.
Rémülten néztem körül, ugyanis Sammel kellett egy csapatot alkotnom. De
szerencsére nem láttam sehol sem.
- Mr. Horace! Sam eltűnt. – szóltam neki. Kicsit unottan
fordult felém és sajnálóan nézett rám.
- Akkor te nem játszol. – mondta végül és ment volna
tovább, ha Liam nem avatkozik közbe, akire azt hittem, hogy már hazament.
- Én csatlakoznék!
- Áh. Liam. Akkor te vagy Ashley új csapattársa. – hurrá…
- Remek. Mit keresel te még itt? – rivalltam rá, mikor Mr.
Horace tovább állt. Liam csak mosolygott. Úgy képen törölném…
- Na, figyelem! Nem kaptok semmi segítséget, leszögezem
előre. – erre a kijelentésre mindenki háborogni kezdett. Mr. Horacet nem nagyon
érdekelte.
- De ne már! – óbégatott Danny. Alison lazán rálépett a
lábára és így csöndbe maradt.
- Szóval se zseblámpa, iránytű, távcső, vagy bármi ilyesmi.
Csak magatokra és a természetre számíthattok. Főként a négy elemre. Víz, tűz,
föld, levegő. – persze, milyen beszédet is várhattam volna egy meditációs,
spirituális fazontól. – Mindenki kap egy színjelzést. Ha valami baj van, akkor
itt ez a lámba szerűség és világítsatok felfelé. Többször, hogy segítséget
tudjak értetek küldeni.
- Ez olyan, mint a Harry Potterben a labirintusos rész? –
örvendezett Zayn.
- Olyasmi. – nevetett Mr. Horace. Ez ismeri a Harry
Pottert? – Nos, a lámpa mellé kaptok egy borítékot. Abban lesznek a
feladataitok és a térképeitek.
- De azt mondta, hogy nem kapunk segítséget… -
értetlenkedett Savanna.
- De ez nem olyasmi segítség. – morgott magába a főnök.
Végül mindenki kapott egy borítékot és egy ilyen lámpa szerűséget. Mi kaptuk a
lila színt.
- Kíváncsi vagyok, mit kell megkeresnünk. – szóltam
izgatottan. Liam mosolygott és végül felbontotta a borítékot.
- Koponya, leprikón, vízcseppek tánca. – sorolta Liam, majd
felnézett rám. – Mi?! Ebben Niallt kéne segítségül hívni. Azt sem tudom, hogy
néz ki egy leprikón.
- Liam! Az csak egy mítoszalak. – nevettem. Megnéztem a
lapot és valóban ezek voltak rajta, meg három térkép.
- Merre induljunk? – tanácstalankodott Liam.
- Északnak. Legalább is a térkép azt írja. – mutattam egy
pontra, ahol ki volt csillagozva a koponya helye.
- Jó, de merre van észak? – fintorgott Liam és már kezdtem
elveszteni a türelmem.
- Arra van nyugat, amerre lenyugodott a nap, te hát balra.
Akkor pedig álljunk úgy be, hogy a bal oldalunk felé legyen nyugat. – toltam
odébb Liamet.
- És akkor most előttünk van észak? – kérdezte mindjárt.
- Pontosan. Szóval azon az ösvényen kell elindulnunk, be az
erdőbe. – sóhajtottam, mert már előre féltem.
- Tudod, szeretem az okos telefonokat. – vigyorgott
ravaszul Liam és előkapta a mobilját. Majd bekapcsolta rajta a zseblámpát,
aminek jó nagy fénye volt.
- Kapcsold ki, még mielőtt Mr. Horace észreveszi. Majd bent
az erdőben. – löktem oldalba és közbe nevettem.
Elindultunk észak felé, vagyis pontosabban, be az erdőbe.
- Szóval mesélnél erről a Sam helyzetről? – kérdeztem
mindjárt, mikor elhagytuk a tábort. Egyre sötétebb lett már. És egyre jobban
féltem.
- Sejtettem, hogy ez lesz az első témánk. – mosolygott.
Végig a kezében tartotta a térképet és a telefonját. Görcsösen bámulta az utat.
- Szeretném tudni, mi a helyzet körülöttem. Utálom, hogy
mások hülyének néznek. – tettem karba kezem és próbáltam drámázni.
- Ash, senki nem néz téged hülyének. – mondta úgy, hogy nem
nézett fel a térképből. Pár percig hallgattunk.
- Jól van, most végig itt kell menünk egyenesen, egy
darabig. Majd lesz egy elágazás, ott le kell fordulnunk. – sóhajtott. Kérdőn
néztem rá. Végül elrakta a zsebébe a térképet.
- Mit akarsz tudni?
- Mindent.
- Jól van. Szóval ez egy ördögi háromszög. Jul, Britney és
Sam. – kezdett bele. Én meg csak unottan néztem rá. Ezt már eddig is mondta.
- Julinak volt egy elég komoly kapcsolata LA-ben. Ismertem
a srácot. Nem volt valami szimpatikus. A gimiben találkoztak össze. Bejött az,
hogy nem valami normális a gyerek. Persze Juls nem mondta el Louisnak, de mi
tudtuk, hogy a gyerek bántotta is őt…
- Ez komoly? És remélem jól móresre tanítottátok a kölyköt…
- Persze, hogy nem… - legyintett Liam. Felvont szemöldökkel
néztem rá. Nem lehetnek ilyen buzzancsok.
- Miért mit hittél? Hogy csak úgy hagyjuk elmenni?! Hát
persze, hogy jól bemostunk neki! – bökte ki végül az igazságot.
- Hát reméltem is, hogy nem voltatok puhány kisfiúk. –
nevettem. – És mi lett a történet vége?
- Mi úgy tudtuk, hogy már nem zaklatja a srác tovább, de
tévedtünk. Újból és újból meglátogatja, élete nagy szerelmét. – sóhajtott Liam
és elérkeztünk az elágazáshoz.
- Merre kell menni? – kérdeztem azonnal. Liam megvonta a
vállát.
- Azt nem írja…
- Mi van? De hát csak egy irányba mehetünk… - gondolkodtam
és közben leültem egy tuskóra.
- De itt két irány van…
- Nem szakadhatunk ketté. Egy irányba kell bennünk! –
csaptam le rá azonnal. Liam szem forgatva nézett rám.
- Hagyjuk ezt az „egy irányt”. Inkább nevezzük útnak. –
szólalt meg gondterhelten.
- Mondja az, aki a One Direction tagja… - böktem oldalba és
rá kacsintottam.
- Igen, mondom én. De már elegem van ebből az irányból. –
mutatott a jobb felé, ami pontosabban tovább ment egyenesen.
- Szóval azt mondod, menjünk balra? Kitérnél az útról?
Vagyis a bandából? – hasonlítottam össze a két dolgot, mert én valójában
ugyanazon az úton akartam menni, mert a másik sötétebbnek és veszélyesebbnek
tűnt.
- Ez nem ugyanaz. Ez csak egy ösvény. Nem egy banda! –
kiáltotta és kezdtem már kikészíteni.
- Dehogy is nem! Nézzük meg. Itt van a jobb oldali
irányban, öt fa. Ez a kicsi és zöld mohás, úgy néz ki, mint Niall. A másikon meg van két kis bozont.
Pont, mint a szemöldökeid. Nézd!
Annak pedig olyan nagy a lombkoronája, mint Harry
nagy haja. Louis is itt van. Azt
hiszem ő az. Ennek a törzse olyan vicces. Nem tudom miért. És nézd itt ezt a
kis gallyat a másikon. Pont, mintha Zayn
kezéből lógna ki a cigi… - mutogattam és arra eszméltem, hogy Liam a „fa
hasonmásának” nekidőlve röhög rajtam.
- Ezeket most nem gondoltad komolyan, ugye? Fa Direction. – nevetett továbbra is és
én is elmosolyodtam.
- Valójában fáradt vagyok. – vontam meg a vállam. – Na,
gyere. Tudom, hogy erre kell mennünk. Női
megérzés.
- Ne is beszélj nekem olyanról. Három nővel éltem együtt
régebben… - legyintett és hagyta magát a vonszolásába. Végül az én érzésem
utána mentünk. Talán nem fogjuk megbánni.
- Oké, akkor értem én. De hogy jön ez az egész Samhez? –
kanyarodtam vissza a faggatáshoz.
- Ja, persze. Azt kihagytam. Meg Britneyt is. Szóval
Britney és Juli jóban voltak végig. Tartották a kapcsolatot…
- Igen?! – szakítottam félbe. – Nekünk meg képtelen volt
írni? Csak egy hülye mondatot is?
- Ashley, ne akadj most ezen fent. Ezt ő vele kell
elintézned. De inkább ne, hisz mi nem
tudunk erről… - nyugtatgatott.
- Oké, oké. Na, folytasd.
- Szóval Britney mindent tudott erről a helyzetről. És
mikor a házunkhoz eljött a srác, itt Londonban, amikor mi természetesen nem
voltunk otthon, Britney értesült róla. Szerencsére akkor nem tudta bántani
Julst, mivel Britney hívta a rendőröket, és arra meg elszaladt Chuck. Ez a srác neve. – tette hozzá
mellékesen Liam. És olyan ismerős volt ez a név. Persze nem a Pletykafészekből.
Ha nem amúgy is. Mintha Juli megemlítette volna már, amióta itt van.
- És Britney felbérelte Samet, hogy keresse elő és intézze
el Chuck-ot. – bökte ki végül.
- De ennek az egészhez mi köze Samnek? – kérdeztem
érthetetlenül. – Hiszen ott a bátyja és annak négy megbízható haverja…
- Félt elmondani nekünk, meg Louisnak főleg! Hiszen Juls
még mindig szereti, csak nem akarja bevallani. És ha Louis ezt az egészet
megtudná, akkor szétverné a gyereket és Juli ezt nem akarja. Annak ellenére,
amit tett vele. És ekkor jött Sam. Ráadásul Chuck ingázik Los Angeles és London
között. A szülei elváltak és az egyik itt él, a másik meg ott. És mind ketten
gazdagok, mint az állat. És így könnyű megkeserítenie Juli életét. Most már
érted? És ráadásul Sam barátnője is azon a környéken lakik, ahol Chuck, így ő
is benne van a buliban és segít…
- Várj! Hogy Samnek kije? – álltam meg hirtelen. Azt hittem
rosszul hallottam, de mikor egy nagyot sóhajtott és mélyen a szemembe nézett,
azt hittem, hogy rosszul leszek.
- A barátnője. Sam átvert téged. – mondta, egyáltalán nem
tapintatosan. Le kellett ülnöm a földre. Más ülő alkalmatosság nem akadt, de
viszont nagyon szédültem.
- Ashley jól vagy? – ragadta meg a karom Liam.
- Hogy a fenébe lennék jól? – kérdeztem elkeseredetten.
- Sajnálom. – próbált megölelni, de inkább lemondott róla.
– Befejezem. Te menj haza.
- De hogy is! Együtt kezdtük el, együtt is fejezzük be! Nem
hagyhatom, hogy eltévedj. – akadtam ki és már mindjárt fel is álltam.
- Akkor gyere. – karolt át és így támasztott.
- De miért tette ezt velem? – reméltem, hogy Liam erre is
tudja a választ úgy, mint minden másra.
- Így akart beilleszkedni. Tudta, hogy legalább egy ember
ki fog mellé állni. – sóhajtott ismét Liam. Mindig ezt csinálta, mikor valami
fájdalmasat, vagy kínosat közölt valakivel.
- Annyira naiv vagyok. – pityeregtem.
- De hogy is?! Honnan a fenéből tudtad volna?! – próbált
vigasztalni. Így még jobban magához szorított.
- És te honnan tudod ezeket?
- Felkértem egy nyomozót Sam ellen. – valahogy sejtettem. –
Nem volt nekem szimpatikus a srác és sejtettem, hogy nincs valami rendbe vele.
- Te mindig megérzed az ilyet? Ott volt ez a Chuck ügy és
most meg Sam? Milyen titkos képességekkel rendelkezel még? – próbáltam nevetni.
Kicsit keserűre sikeredett.
- Talán arra, hogy megvédjem azokat, akik közel állnak
hozzám. – mosolygott rám.
- Szóval én közel állok hozzád? – tágultak ki meglepetten a
szemeim.
- Szó szerint is. – nevetett és ez igaz volt. Így vele
együtt nevettem.
- Sam egy idióta. – mondta hangosan gondolkodva.
- Miért is?
- Hogy egy ilyen gyönyörű, okos, vicces lányt így
felültett. Mások pedig biztos sokkal jobban megbecsülnének, csak félnek
szerelmet vallani. – vonta meg a vállát.
- Kire gondolsz?
- Csak úgy általánosságba. Te az a típusú lány vagy, aki
tud nemet mondani egy srácnak. Hiszen határozott és komoly egyéniséged van. És
a srácok tudják, hogy nem lehet téged csak egy csettintéssel megszerezni. Te
ahhoz túlságosan becsülendő vagy. – magyarázta eléggé zavartan és szinte már
nevettem rajta, annyira édes volt.
- Mondjuk ki egyszerűen. Nem vagyok egy szajha típus. –
vontam meg a vállam. Liam nevetett.
- Pontosan.
- Mi volt ez? – fordultam hirtelen hátra, hiszen arra
eszméltem fel, hogy a bozót zörögni kezdett.
- Biztos egy madár. – legyintett Liam.
- Nem, ez nagyobb hang volt. – és hirtelen sikítást
hallottam, majd egy zöld fényt nem messze tőlünk.
- Kik vannak zölddel? – tanakodott Liam.
- Dougie és Lexy. Útisten. Lexy! – kiabáltam bele a
semmibe, de senki sem válaszolt. Csak Liam ragadta meg a kezem.
- Mennünk kell tovább!
- De Lexy!
- Nem, Ashley. Már késő van ahhoz, hogy visszaforduljunk.
Mindjárt ott vagyunk! – noszogatott és végül hallgattam rá. Tovább mentünk.
Végre oda értünk egy nyomnak nevezhető valamihez. Egy föld alá vezető
lépcsőhöz. De nekem már teljesen elment az életkedvem. Itt van ez a Sam-Juli-
Britney ügy. És most meg Lexy is eltűnt. Vagy legalább is nem tudom mi van
vele…
- Lemenjünk? – kérdeztem bizonytalanul. – Félek.
- Gyere, nem lesz baj. – bíztatott Liam és megfogta a
kezem. Lent a föld alatt teljes volt a sötétség. De néhol láttunk egy két
denevért. Egyenesen elindultunk a lépcsőtől. Rácsos szobák voltak körülöttünk.
Mintha egy földalatti börtön lett volna. Csak hogy nem voltak benne emberek,
inkább csontvázak. De Liam átvizsgálta mindegyiket, de sehol sem volt koponya.
- Ez olyan undorító. Tuti, hogy Mr. Horace-nak nincs ki
mind a négy kereke. – dünnyögtem.
- Én erre már előbb rájöttem. – mondta undorodva Liam,
miközben egy bottal piszkált egy újabb csontvázat.
- És, hogy van a szerelmi életed? – faggattam egy kicsit.
Kíváncsi voltam… és persze nem akarta
- Köszönjük, jól megy. – mosolygott Liam, de nem tűnt
őszintének.
- Aha, az jó. – hagytam rá és tovább sétáltam.
- Valójában nem. – szólt utánam. – A távolság nagy úr. Ő a
táncosokkal lóg, én meg a fiúkkal. Míg ő mondjuk, egy turnén van háttér
táncosként Ázsiában, addig mi Floridában és Los Angelesbe veszünk fel új
dalokat.
- Értem. De ha szeretitek egymást…
- Igen, persze. Nagyon. De azért még sem ugyanolyan. –
vágott közbe és szerintem ezzel a rövid válasszal le akarta zárni a témát. Így
hát ráhagytam.
- Szerinted itt találunk bármit is? – tereltem el a témát
és kezdtem hisztissé válni.
- Nem tudom. Talán beljebb kéne mennünk… - vonta meg a
vállát és elindult befelé, ahol már tényleg nagyon sötét volt.
- És amúgy veled mi van? Nem igazán beszélgettünk, amióta
megjöttem… - fordult felém és mosolygott.
- Meg vagyok. – vontam meg a vállam. – Az én életem nem
olyan izgalmas, mint a tiéd. - Nevettem.
- Ez nem igaz. Hogy haladsz a regényeddel? Emlékszem,
mielőtt elmentünk, írtál egyet. – meglepődtem, hogy még emlékszik rá…
- Azóta nem folytattam. – vallottam be. – Az akkori legjobb
barátnőmmel együtt elszállt az ihlet a tengerentúlra.
- Csak a barátnőd távozása zavart meg? Vagy volt valami más
is? – érdeklődött tovább. Fogalmam sem volt, hova akart kilyukadni.
- Nem. – hazudtam.
- Jó, itt egy átjáró valahova. Az szerinted micsoda? –
mutatott egy dobozra, amin denevérek ültek, talán.
- Nem tudom. Ilyen sötétben nem tudom ki venni. –
tanakodtam és közben össze-vissza nézelődtem, hátha meglátok valami értelmeset.
Liammel úgy döntöttünk, hogy közelebb megyünk. Aztán hirtelen elment minden
fény. És én csak sikítottam és sikítottam. Liam végül megtalált és befogta a
szám.
- Csönd! – rivallt rám.
- Miért kapcsoltad le a lámpát? – támadtam le. Bár nem
láttam, hogy hozzá beszélek e, vagy a levegőhöz.
- Lemerült ez a ratyi. – dobta le véletlenül a telefonját.
- Gratulálok. És legalább kiírta, vagy jelezte?
- Nem, mert levolt halkítva… - hallottam mély sóhajtását.
- Sajnos nem látom, hogy hol vagy, de szívesen képen
nyomnálak. – dühöngtem és bevertem közbe a lábam valamibe.
- Mi volt az? – kérdezte azonnal Liam.
- Nem tudom, de nem olyan kemény, mint egy kő. – tapogattam
a sötétben. Végül megfogtam azt a fa dolgot. Jó volt a fogása. Olyan sima és
selymes.
- Ez mozog… - állapította meg Liam. Akkor ő is megtalálta.
És én is éreztem. Kicsit megmozdult a kezem alatt.
- Kinyissuk? – fordultam elvileg Liam felé.
- Nyissuk. – döntötte el határozottan. Megpróbáltuk
felnyitni, de nem tudtuk. Le volt zárva.
- De jó és ebbe a sötétbe hogyan találjuk meg a kulcsot,
vagy valami feszítő vasat? – morogtam és újra belerúgtam a dobozba, erre egy
hangot hallottam. Egy ilyen nyögés fajtát.
- Ashley, ne nyögdécselj, meg ijesztesz. – szúrt le Liam.
- Ez, nem én voltam. – suttogtam.
- Basszus. – hallottam Liam halk hangját. Elkezdet turkálni
valahol.
- Keress egy fát! – parancsolta és én is elkezdtem
tapogatózni. Találtam pár gallyat. Megkerestem Liamet és mikor beleütköztem,
átadtam neki a fát. Ő elővett valami a zsebéből. És láss csodát! Tűz! Vagyis
egy öngyújtó.
- Ezt honnan szerezted?
- Most jutott eszembe, hogy még mielőtt elindultunk, Zayn
csúsztatta a zsebembe. – magyarázta és a kis gallyakat megnyújtotta.
- Úristen. – fordult hirtelen a doboz felé. Mikor én is
arra néztem, rá jöttem, hogy az nem egy doboz volt, ha nem egy koporsó.
Reflexből megfogtam Liam kezét. És ő is megszorította a kezem.
***
- Nem akarom kinyitni! – nyafogtam. Liam felhúzott szemöldökkel
meredt rám.
- Ashley, valószínűleg ebben egy élő ember van! – mondta
higgadt hangon, de azért dühös arckifejezéssel. Találtunk egy vasat. És Liam
arckifejezésére bepöccenve, elkezdtem ütni a lakatot. Teljes erőmből. Minden
rosszért. Amit Samtől és másoktól kaptam.
- Hé! Ashley. Óvatosan. Még megütöd magad. – vette ki a
kezemből, mert már rég levertem a lakatot. Csak egy kicsit elborult az agyam.
- Nyissuk ki egyszerre. – tanácsoltam. Megfogtuk ketten a
szélét. Lassan, kissé nyikorogva felnyitottuk. És újra sikítottam. De a benne
levő Alexis is.
- Mi a franc? – kiabálta Liam. Ösztönösen hátrébb
ugrottunk.
- Ki vagy te és mit csináltál a barátnőmmel?! – támadtam le
az „idegent”.
- Ashley, nyugi. Én vagyok az. Be is bizonyítom! – szólt
higgadtan és belenyúlt a nadrágja zsebébe. Majd kivette a barátság karkötőnket.
- Ál Lexy ugyanúgy ellophatta az igazitól! – nem tágítottam
a vád ellen.
- Jó, akkor tudom, hogy mi volt az utolsó mondat amit írtál
a regényedbe. Nagyon jól tudjuk, hogy nekem mutattad meg, azt, amit lapokból
raktál össze. – jött elő egy másik témával és megenyhültem egy kicsit.
- Mi volt az? – kérdeztem halkabban.
- „Elment”. – suttogta Lexy, de Liam így is meghallotta.
Kérdőn nézett rám. Leintettem.
- Lexy, hogy kerülsz ide? – öleltem át végül.
- Ashley, ez egy ördögi verseny… - kezdett bele, de
potyogni kezdtek a könnyei. Nem is csodálom. Kitudja már mióta volt itt…
- De hallottunk sikítani. – szólt közbe Liam.
- Igen, mert megtaláltuk az elveszett dobverőt, vagyis Harryt! Ez igazi emberkeresés. Azokat kell megkeresni, akik közel állnak hozzád.
Dougie és Harry a minap csúnyán összevesztek és nem tudták, hogy hol van Harry.
Ezt nekem most mesélte el Dougie és megtaláltuk Harryt, egy ugyan ilyen
alagútban. De persze én felsikítottam és felküldtük a zöld jelet, azért, hogy
menekítsék ki innen Harryt. De erre tudjátok mi történt? Elvesztettem az
eszméletemet és itt ébredtem fel. Ebbe bezárva, egy kis oxigénnel és a bűzben,
összenyomva! És egy koponya tetkó van a vállamon! – húzta fel a blúza ujját és
valóban ott volt.
- Na, Ashley. Megtaláltuk a koponyát. – sóhajtott Liam és
kisegítette Alexist a koporsóból.
- Szerencsére ez a cucc lemosható. – törölgette a vállát
Lexy. Fürkészve figyeltem őt. Egyszerűen nem értettem.
- De mi nem vesztük össze. – állapítottam meg.
- De a nyáron igen. Elég csúnyán. De nem hiszem, hogy ahhoz lenne köze, az már
régen volt. De te aggódtál értem? – kérdezte hirtelen.
- Igen és elképzelni sem mertem, hogy mi lehet veled.
Vissza akartam fordulni, de Liam nem engedte. – magyaráztam és Lexy csillogó
szemekkel nézett rám.
- Akkor ez egy büntetés volt számodra… - állapította meg.
- Valahogy ki kell innen jutnunk. – szólt közbe Liam.
Elindultunk a lépcső felé, egy-egy ággal, amin tűz égett. Szinte, mint egy fáklya.
- Lexynek nem kéne tovább jönnie velünk. Látod mennyire
megviselt! – suttogta Liam, hogy ő ne hallja. És igaza volt. Én is pont erre
gondoltam.
- Alexis, itt ez a térkép. Arra egyenest kell visszamenned
a táborba. - mutatta neki Liam. És közbe a telefonját is átadta. – A táskámba
van a töltő. Töltsd fel.
- Oké. – sóhajtott Lexy. – Úgyis tudtam, hogy mennem kell.
– szomorodott el, majd megöleltem és útnak indítottuk.
- Vajon ki lesz a következő? – nézett mélyen a szemembe
Liam. Furcsa volt a tekintet.
- Te szerintem már tudod.
– aknáztam ki a lehetőségeket.
- Igen. Ez egy hosszú történet. Mindenesetre én is
összevesztem a legjobb barátommal. Niall tegnap reggel óta nincs meg. Arra
gondoltunk, hogy talán hazament Írországba… - és nem bírta befejezni a
mondatot.
- Liam ez szörnyű! – kaptam a fejemhez. Kérdőn nézett rám.
- Niall a következő. – suttogtam, majd előkaptam a
zsebéből, a térképet. Leprikón. Hát persze…
- Nyugat felé kell mennünk! – állapítottam meg. Liam
csodálkozva nézett rám, de azért követett.
***
Egy szép tisztásra értünk ki. A fáklyák már nem is
kellettek, hiszen a teli hold fénye annyira világított, hogy szinte már
„világos” volt. A tisztáson szép zöld volt a fű, de persze egy kicsit nedves.
Vadvirágok vettek körbe minket. És hatalmas fák a kis kör körül. Le kellett
ülnöm, mert elfáradtam. Szerencse volt, hogy nem a leghidegebb éjszakán jutott
ez az egész Mr. Horace eszébe. Így Liam nem vette használatba a kabátját, arra
leülhettem. Friss levegő járta át a tüdőmet és kicsit jól éreztem magam. Aztán
eszembe jutott a feladatunk. De egy kis pihenés kellett.
- Vajon innen merre mehetünk tovább? – böngészte a térképet
Liam, mikor leült mellém.
- Az iksz erre itt van. – mutattam a térképen levő
tisztásra.
- És most mi pont itt vagyunk. – sóhajtott Liam. Elég
tanácstalannak tűnt.
- De nem értem. Mr. Horace hogyan tudná előre azt, hogy Sam
elmegy és én jövök utána. Tehát, hogy Niallt rakja be áldozatnak. – tanakodott.
Ez már nekem is eszembe jutott.
- Nem tudom. Talán megálmodta, vagy fogalmam sincs. Az a
pasi kész rejtély. – dühöngtem és már kezdtem érezni, hogy éhes és szomjas
vagyok.
- Az biztos. Szerintem én ide többet nem jövök. Már most
kikészültem ettől a játéktól. – dőlt hátra a vizes fűben. Én is ugyanezt
tettem, mert a derekam már majd nem leszakadt.
- Bármennyire is ijesztő ez az éjszaka és baljós, még sem
félek. – szólt hirtelen Liam.
- Miért? – fordultam felé és az arcunkat csak pár centi választotta
el, ismét.
- Mert tudom, hogy te sokkal jobban félsz. – mosolygott
rám. – Pedig nem kell. Mi itt vagyunk egymásnak.
- Igazad van! Majd megesszük egymást. – gúnyolódtam. Liam
nevetett.
- Én akkor is megvédelek, bármi van. – fordult el és a
fátyolfelhős eget nézte. Kicsit közelebb húzódtam hozzá. De tényleg csak egy
picit. Védelembe akartam érezni magam.
- Úgy érzem a kapcsolatom már meghalt. Egyszerűen nincs
benne élet. – adta ki végül magából, azt, amire gondolt.
- Ezt meg kell beszélnetek. Mindenféleképpen. Nem válhattok
el haraggal. Ti voltatok a legédesebbek. – szóltam rá, még mielőtt valami
hülyeséget csinálni. Hirtelen felültem. Valami zajt hallottam és egy fényt, a
tisztás másik oldalán.
- Mi az? – követett Liam. Elkezdtem futni a fény felé és
mikor odaértem, már saját magamnak tettem a számra a kezem. Niall volt hozzá
kötözve ez fához és szentjánosbogarak röpködtek körülötte.
- Niall! – kiáltotta Liam és levette a fejéről a zsákot, és
kioldotta a körbe tekerését.
- Végre! Már azt hittem sosem találtok meg… - nyújtózott
egy nagyot Niall és Liam azonnal letámadta. Mint két aranyos testvér elkezdték
ütni és ölelgetni egymást.
- Fiúk! Elég! Niallnak pihennie kell. – szóltam közbe.
Megvizsgáltam, hogy minden rendbe van e vele. Pulzusa jó, karcolás nincs rajta.
– gondolkodtam. Aztán végül én is megöleltem.
- Annyira aggódtunk érted! – bokszolta oldalba Liam.
- Te voltál olyan hülye, hogy nem hallgattál rám! –
torkolta le Niall és el tudom képzelni milyen hülyeségen kaptak össze.
- De végül igazad lett. – mosolygott Liam és újra megölelte
Niallt. A mi kis leprikónunkat is útnak indítottuk. Nehéz búcsúval. Oda adtuk
neki a lámpákat. Ha valami baj van, csak jelezzen. De ez után jutott eszünkbe,
mi hogyan fogunk kitalálni…
- Vajon ki lehet az utolsó? Már mindkettőnknek volt egy
fontos személy… - gondolkoztam hangosan.
- Nem tudom. – csóválta meg a fejét Liam és látszott rajta,
hogy egyre fáradtabb. – Érdekes, hogy az a hülye tanár a családunkból nem
választott senkit.
- Talán őket már nem akarta belekeverni. – vontam meg a
vállam és most az egyszer én álltam rá görcsösen a térképre. Szinte ugyanazon
az ösvényen mentünk végig. Végül is, bebizonyosodott, hogy jók a megérzéseim.
***
Liam az órájára nézett. Már két órája mentünk. Tizenegy
fele ketyegett az óra. Reméltük, hogy éjfélre hazaérünk, de erről az álomról
lemondtunk. Fogalmunk sem volt, hogy mit keressünk. És egyre sötétebb felhők is
jöttek. A holdat gyakran eltakarták. Láttunk két őzet is. Kecsesen szaladgáltak
és élelmet kerestek. Amit mi is. De csak gombát és bogyókat találtunk. Nem
akartuk kockáztatni az egészségünket, ezért inkább éheztünk. Liam többet nem
mondott a kapcsolatáról és szerencsére az én érzelmi hullámomról sem kérdezett
semmit. Főleg nem azzal kapcsolatban, hogy mit érzek iránta. Jobb is, mert én
sem tudom.
- Hurrá. Egy újabb elágazás… - morgott Liam. Én balra
mentem volna, ő pedig jobbra.
- Én inkább maradok azon az úton, ami jöttünk. – szólt
Liam.
- De nekem meg, azaz érzésem, hogy erre kell mennünk. –
erősködtem.
- De az előző megérzésed, hogy ezen maradjunk. Biztos már
fáradt vagy. Menjünk tovább ezen. – vonszolt volna már Liam, de nem engedtem
magam.
- Nem! Azaz érzésem, hogy rossz lesz, ha arra megyünk. Én
erre megyek. Te menj csak arra… - hagytam rá.
- Nem válhatunk el! És különben is. Nem stabil az érzelmi
szinted. Inkább nem hagyatkozok arra…
- De igen is stabil. – kiáltottam.
- De nem. Inkább gyere erre… - húzott de kikaptam a kezem
az övéből.
- Elegem van már abból, hogy irányítanak! – kiabáltam.
- De hiszen olyan kis naiv vagy… kell neked segítség. –
szólt Liam kissé gúnyosan és legszívesebben behúztam volna neki.
- Igen, szóval akkor nem is csodálkozol azon, hogy Sam
ilyen jól átvágott?! – akadtam ki és kezdtem a dolgok mögé látni.
- Igen, te is hibás vagy. Miért zúgsz bele minden
jöttmentbe? És ráadásul még minden szép szót el is hiszel neki!
- Nem volt ott senki mellettem, aki megállított volna. –
vágtam vissza.
- Nagylány vagy már. Értened kéne, hogy a húszon éves
pasinak három fajtája van! Aki csak kihasznál valamiért, vagy aki kihasznál
azért, vagy a normális. És tudnod kellett volna, hogy nem adja az igazi magát.
– magyarázkodott és kezdtem azt hinni, hogy teljesen lenéz engem.
- Lassan te is húsz leszel. Szóval te is csak kihasználsz?!
Itt teszed nekem a szépet, most meg teljesen lenézel?!
- Én csak jót akarok neked! – üvöltötte. Kezdtem félni
tőle. Eléggé kiszámíthatatlan dühkitörései
voltak. Így inkább elindultam balra.
- Sajnálom, Ashley! Gyere vissza! Nem akartam! – kiáltott
utánam és még a kezem után nyúlt.
- Ne érj hozzám! – néztem mélyen a szemébe, és elengedett.
- Hát jól van. Nem kínlódok én veled! – hagyta rám és
elindult a másik irányba.
Sokkal jobb volt egyedül menni. Jobban tudtam gondolkodni
és a játékra koncentrálni. Csak azért egy picivel jobban féltem.
Szitakötőkre és víz illatára lettem figyelmes. Na meg
vízcsobogásra. Egy kicsivel gyorsabbra szedtem a lépteimet. Végül kiértem egy
tóhoz és egy kisebb vízeséshez.
Olyan érzésem támadt, hogy most bele kell mennem. Nem tudom
miért, de hallgattam az érzésemre.
Levettem a felsőm, a cipőm és a nadrágom. Beleugrottam a
vízbe. Hideg volt, de nem számított. Azt éreztem, hogy közel vagyok a célhoz.
Elkezdtem úszni, egyre beljebb és beljebb. Végül oda értem a vízeséshez.
Átúsztam rajta és beértem egy barlangba. Az üres volt és sötét. Meg persze
ijesztő. Leültem egy kisebb sziklára és hirtelen Liamet akartam. Arra lettem
figyelmes, hogy a barlang falán motívumok vannak. Pirossal. Közelebb mentem és
láttam azt, hogy alvadt vér. Pánikba estem. Hirtelen koponyákat láttam, amik
lehet, hogy igazából nem is voltak ott. Csak már sokkot kaptam és képzelődtem.
- Liam! – kiáltottam többször is. De egy hang nem jött ki a
torkomon. Sírtam, de könny se jött. Féltem. Mintha árnyékokat láttam volna. És
nem tudtam kimenni sem. Mintha belettem volna oda zárva.
- Ashley! – hallottam, szerencsére. Oda futottam a
vízeséshez, mintha egy üvegre tettem volna rá a tenyerem. Mögötte ott volt
Liam. Ő is rátette a tenyerét, az enyémre. Még sem volt köztünk semmi, csak
víz. Magához húzott.
- Úgy aggódtam. – ölelt át és el sem eresztett. Rám
terítette a kabátját és szerencsére nála voltak a ruháim.
- Vissza kell mennünk. – sóhajtottam. – Nem tudom ki a
harmadik ember, de én már nem bírom ezt.
- Ashley, nem érted? – nézett rám mosolyogva, de szomorúan.
– Te voltál a harmadik ember. Hiszen vízcseppek tánca… itt vagyunk egy
barlangba és csöpög a víz a repedésekből. És elvesztettelek, nem találtalak.
Aztán meglettél. És csúnyán összevesztünk és, akik fontosak számunkra, vagy
akiket szeretünk, de összevesztünk velük, azokat kell megtalálnunk. Nem
érted? - magyarázta és közben a szemembe
nézett.
- Én vagyok a harmadik? – kérdeztem érthetetlenül. Liam
bólintott. Hirtelen elmosolyodtam, ahogy vettem fel a ruháimat.
- Szóval fontos vagyok neked és szeretsz engem? –
mosolyogtam és Liam is.
- Mint a kishúgomat. – tette hozzá és a mosolyom szinte
lehervadt, de ezt ő nem vette észre. Hát persze. Kishúg.
***
Elindultunk délnek. Legalább is arra számítottam, hogy jó
fele megyünk. Könnyebben kitaláltunk, mint ahogy gondoltuk volna. A barlang óta
nem igazán beszéltünk, mivel mindketten fáradtak voltunk. Egyszerűen csak nem
értettem, miért éreztem azt, hogy irányítva vagyok, akkor, amikor beúsztam a
barlangba. Persze ezt nem említettem Liamnek. Úgy sem értené. Mindenesetre az egész olyan fura. Mintha
valaki figyelne, vagy belelátna a fejembe. Talán Mr. Horace nem csak egy
megöregedett, dilis média tanár. Ha nem valami egészen más.
- Jól vagy? – kérdezte Liam. Már láttuk a fényeket a
táborból. Nem voltunk messze.
- Fáradtan és zavartan. Te?
- Szintúgy. De csak érjünk vissza. Ma este úgyis olyan
bunyós kedvembe vagyok. – rázogatta az öklét. Én erre megfogtam a vállát.
- Ne csinálj balhét… - szóltam rá és ő végre elnyugodott.
Hallgattunk. Valami fura taszítás volt most köztünk. Mindenesetre éhes, szomjas
és fáradt voltam. Na, meg valami más is, amit szavakkal nem lehet kifejezni.
Csak Samet nem akartam látni. Ahhoz még túlságosan is sértett vagyok.
- Ashley… nekem el kell mondanom valamit… - sóhajtott Liam.
Felé fordultam kérdő tekintettel. Ő erre persze elfordította a fejét és
lesütött szemmel nézte a földet.
- Hallgatlak… - sóhajtottam én is, és direkt nem néztem rá,
hát, ha úgy egyszerűbb neki. Már gondoltam mindenféle rossz dologra, de végül
nem jött egy szó se ki a száján.
- Kérlek, ne csináld ezt. Tudom, hogy mondani akarsz
valamit, de ne hagyd el csak úgy a dolgot. Most már mondd el, ha belekezdtél! –
nyüszögtem és Liam végre rám nézett.
- Csak szerettelek volna elhívni holnap a koncertünkre.
Csak egy kis jótékonysági dolog lesz és szeretném, ha megnéznél minket. –
mosolygott. Megenyhültem. Már a rosszabbtól féltem.
- Oké. Benne vagyok. – nevettem és végre odaértünk a
táborhoz. Mindenki körbe állt minket és ölelgettek.
- Hála az égnek, hogy meg vagytok! – tolakodott előre Lexy.
Majd jól megszorongatott.
- Aúúú. – nyüszögtem, de azért nevettem.
- Na, meg érkezett az utolsó páros is. – csapta össze
izgatottan a kezét Mr. Horace. Viszont Liam egyáltalán nem volt visszahúzódva.
- Mondja! Mire volt jó ez?! – kiabálta bele Mr. Horace
képébe.
- Fiam, nyugodj le. Mindent elmondok, de előbb egyetek. –
tanácsolta és rámutatott a kajás asztalra.
- Kaja! – kiáltottam fel és rávetettem magam. Életembe
ennyit nem ettem. Még a gatyámat is kikellett volna gombolnom, annyira
szorított egy idő után… :’)
- Hallgatjuk! – mondta teli szájjal, de dühösen Liam.
- Gyertek, üljetek le a pokrócokra. – szólt a többieknek a
főnök. Mindenki hallgatott rá, ő pedig ott állt a körközepére a tűz közelébe.
- Ez az egész arra
volt jó, hogy megtanuljátok, az élet sokkal fontosabb annál, hogy veszekedjünk
és haragudjunk a másikra, minden apróság miatt. Néha az önbizalmunkból
áldozatot kell hozni, hogy elkerüljük a felesleges bajt. Ti lassan kiléptek a
nagybetűs életbe. Nem szabad azzal foglalkoznotok, hogy egymásnak estek. El
kell nézni a rosszat. Hiszen a jó dolgok erősebbek a rossznál. Ezt ne
felejtsétek el. Ti sokkal jobbak vagytok annál, hogy negatív semmire kellő
emberek legyenek belőletek. Én csak ezt akartam nektek megmutatni. Hogy ezeknél
a dolgoknál van sokkal fontosabb is. Most viszont már itt a lefekvés ideje.
– szólt ránk. Félve ránéztem Liamre és közben azon gondolkodtam, hogy mennyire
igaza van a tanárunknak. Ő legalább megtanít minket arra, amire más tanár nem.
Mondjuk egy kissé durva módon. Mert még mindig vannak kételyeim a dolgok felé.
Liam és Niall beszélgettek. Jó volt látni, hiszen ők tényleg igazi barátok.
Kíváncsi vagyok azért, hogy min veszekedhettek.
- Hé, Zayn! – állítottam meg Zaynt.
- Helló, Ashley. – mosolygott, de látszott rajta, hogy alig
várja már, hogy menjen aludni, ezért rövidre fogtam magam.
- Liam elmesélte, hogy miért veszekedtek Niall-lel. De nem
hallottam jól és az óta nem láttam. Nem tudnád nekem elmesélni? – noszogattam,
de sajnos átlátott rajtam.
- Valójában nem mondott Liam semmit, csak kíváncsi vagy és
nem mered tőle megkérdezni, mert félsz, hogy nem kapsz tőle rá választ. Igaz? –
nevetett és meg lefagyva álltam előtte.
- A-ha. – dadogtam.
- De elmondom, ha annyira érdekel. Végül is csak egy
csajon. Liam nagyon kedveli, de nem akar belebonyolódni nagyon, hiszen
kapcsolatban van és a lányt sem akarja szédíteni. De Niall azzal bíztatta, hogy
mondja el neki, hogy mit érez iránta, és akkor majd megoldják a dolgot, ha a lány
is szereti őt. És akkor a két ellentétes vélemény bonyodalmat okozott közöttük.
– magyarázta Zayn és hirtelen megállt bennem az ütőér.
- Nem tudod kin veszekedtek? – hangsúlyoztam a kérdésem.
Zaynnek hirtelen lehervadt a mosolya.
- Nem, nem tudom. – zárta le a témát majd elindult a sátra
felé. Így kételyek közt maradtam. Kicsit közelebb léptem a Niam pároshoz.
Elbújtam egy bokor mögött.
- Mondd már el neki! – hallottam Niall ideges hangját.
- De nem akarom. Tuti, hogy nem kedvel viszont. És különben
sem vagyok felkészülve egy új kapcsolatra a szakítás után… - szakítás után?!
Danielle és Liam szakítottak?! Ezt miért nem mondta el nekem, mikor a
kapcsolatukról mesélt?!
- De Liam. Én látom azt, ahogy rád néz. És itt van egy
holdfényes éjszaka. Nem lesz rá újra esélyed, hogy elmondd neki. Már rég el
kellett volna! – oh, szóval a lány itt van a táborban…
- Félek.
- Egy lánytól? Liam ne röhögtess! Ashley nem egy szörny… -
röhögött Niall és hirtelen megállt a szívem. Azt mondta Ashley? Ashley? Az azt
hiszem, én vagyok… Nekem ebből ennyi elég is volt, inkább hátráltam. De úgy
hogy ne lássanak. Szerencsésen sikerült. Leültem a ház lépcsőjére. Ott nem volt
senki. A hold fénye világított csak oda és legalább itt a csöndben ülhettem. És
gondolkodhattam. Liam kedvel engem? Jobban, mint kéne? Ez nagyszerű… legalább
is, azt hiszem. És ráadásul fél tőlem?! Már egy héttel előbb el kellett volna
mondani, mielőtt jött Sam. És akkor nem ülnék itt most összetört szívvel. Pedig
hittem abban, hogy most az egyszer megtalálom azt a srácot, aki igazán szeret
engem. De úgy látszik, ami késik, nem múlik. De valahogy még sem érzem magam
biztosnak és határozottnak. És még egy könnycseppet is eresztettem. Mi van
velem?
Hirtelen lépteket hallottam a járdán, így gyorsan
letöröltem a könnyem. Liam lépett elő a ház árnyékából, majd leült mellém.
- Szia. – köszönt zavartan és hirtelen eszembe jutott, hogy
Niall még is rá tudta venni…
- Szia.
- Szép ez az este. – mondta, de én már majd nem kinevettem.
Annyira édes volt, ahogy próbálta elő adni nekem azt, amit akart.
- Igen, valóban. – mosolyogtam bíztatóan. Persze nem
akartam túl normálisnak tűnni, mert akkor leleplezem magam.
- És, hogy érzed magad? – terelte még mindig a dolgot.
- Jól. Végre nem vagyok éhes, és nem fázom. Amúgy itt a
kabátod. – vettem le magamról, mert akkor jutott eszembe, hogy még mindig
rajtam volt. Most már értem, miért volt órákig Liam szagom.
- Oh. Köszönöm. – mosolygott, majd a összehajtotta.
- És te hogy vagy?
- Köszönöm, jobban. Már nekem sincs annyi bajom, csak
fáradt vagyok. És holnap koncertünk lesz. Úgy, hogy mennem is kéne aludnom. –
kelt fel mellőlem Liam és elindult volna, ha nem jön közbe egy erős krákogás
valahonnan a fa mögül. Oh. Szóval Niall elbújt… :)
- Vagy még egy kicsit maradhatok. – fordult meg hirtelen
Liam. Már nem bírtam sokáig nevetés nélkül.
- Valamit szeretnél mondani? – tértem rá a lényegre, mert
ha rajta múlna, egészen reggelig itt ülnénk.
- Öhm. Igen. – ült le ismét mellém. – Niall! Nekem ez nem
megy! – kiáltotta a „fának”. Próbáltam meglepett arcot vágni. Niall kipattant a
fa mögül egy gitárral. És elkezdte énekelni Justin Bieber Boyfriend-jét. A
szöveg szinte idepasszolt.
- Niall! Fog be! – ugrott fel hirtelen Liam, de persze nem
harciasan. Aztán elkezdte kergetni őt.
- Srácok! – szóltam rájuk nevetve. Hirtelen megálltak és
egymásra néztek.
- Ezzel nem segítesz! – rivallt rá Liam Niallre.
- De én legalább elmondtam azt, amit neked kellett volna! –
vágott vissza Niall, majd elfutott a táborba, folytatva a dalt. Elég vicces
volt. Liam visszaült mellém.
- Most már tudod. – sóhajtott.
- Én már előbb tudtam, mint hinnéd. – vallottam be. Liam ijedten
felém fordult.
- Hallgatóztál?!
- Csak véletlenül meghallottam… - mentegetőztem, de Liam
mosolygott.
- Szóval akkor te már tudtad és nem voltál képes szólni? –
vont kérdőre.
- Hát igen… - mondtam bizonytalanul.
- És hogy-hogy nem röhögtél ki?
- Visszatartottam. – mosolyogtam és Liam is.
- Lefekvés! – hallottuk Mr. Horace parancsoló hangját. Liam
elkísért a sátramig. Aztán csatlakoztam Gi-hez.
Adele, Bruno Mars, Chris Brown, Demi Lovato,
Michael Buble, Taylor Swift... stb. 
